Matt Pike gitáros-énekes húszévnyi pszichedelikus doom (Sleep), valamint huszonnégy esztendő sludge metallal (High On Fire) a háta mögött elérkezettnek látta az időt egy szólólemez elkészítésére, melynek alapját többek között a már évek óta dübörgő vírusmizéria szolgáltatta.

A kilátástalan helyzet miatt parkolópályára tett High On Fire és a 2021-ben sokadszorra újraindított Sleep világa több helyen is tetten érhető a Pike Vs The Automaton címmel ellátott szólózenekarának anyagán, de ehhez társultak új ízek is, melyek természetesen nem férnének fel a fentebb említett formációk lemezeire.

Matt a doom/sludge színtér legendás alakja Scott "Wino" Weinrich, Kirk Windstein vagy éppen Dave Chandler mellett. Színpadi megjelenése, riffjei, szólói legalább annyira meghatározóak, mint az imént felsorolt úriembereké. Egyszóval kikerülhetetlen figura, akinek a szólóanyagáról természetesen mi is lekörmölünk pár mondatot.

Az album nyitótétele húzós, súlyos riffelésű, leginkább úgy tudnám jellemezni, mintha egy kevésbé vérszomjas, de azért tekintélyes horderejű High On Fire nótával lenne dolgunk. A punkos Throat Cobra az előzőnél valamivel lazábbra veszi a figurát, melyet egy kis doomos melankólia is fűt. Sleep-ízű riffek sorjáznak a következő darabban (Trapped In A Midcave), majd egy rövid szösszenet (Epoxia) után a korong legnagyobb meglepetése jön, a Mastodonos Brant Hinds vendégeskedésével felrántott blues/country dal, a Land.

Az Alien Slut Mom alatt újra felizzanak a torzítók, de markáns, fogós témák nélkül gördül végig a nóta. Engem legalábbis nem igazán kapott el. A kilenc és fél perces Apollyon komorabb hangvétele, enyhén pszichedelikus íve már egy fokkal jobb, de leginkább a dal második felében hengerel Pike. Érkezik az Acid Test Zone, mely olyan, mintha egy torzított énekkel rögzített Motörhead-dal lenne. Nem rossz egyébként.

Latin American Geological Formation a soron következő szerzemény címe, melynek borult atmoszférája nehezen befogadhatóvá kovácsolja a dalt. A lemezt a Leaving The Wars Of Woe zárja: ez egy tizenegy perces darab, amelynek doomos kezdőriffje telitalálat, a félidőben felcsendülő elborult pszichedelia pedig tovább fokozza az egyébként sem gyenge hangulatot.

Akkor most már csak az van hátra, hogy összegezzem a dolgokat. Mondhatni, Pike eléggé sokszínűvé varázsolta ezt a korongot: van itt minden, a doomtól kezdve a punkon és a blueson át egészen a sludge metalig bezárólag. Nem lett rossz a végeredmény, ettől függetlenül nem látok rá túl sok esélyt, hogy elsőbbséget élvezzen a lejátszómban a Sleeppel vagy a High On Fire-ral szemben.

8,5/10