Igazán jó látni, hogy bőven akadnak ma is olyan bandák, melyek elrugaszkodnak a megszokott zenei közegtől, sablonoktól és felépítésektől. Sokszor hallani, hogy már nincs új a nap alatt és már minden dalt eljátszottak, de aztán mindig előjön valaki egy igazán kísérletezős anyaggal. Az meg már teljesen ízlés kérdése, hogy ki hogyan viszonyul ezekhez.

A norvég Yawn tökéletesen beleillik a fent vázolt receptbe. Azt nem tudom megmondani, mikorra is datálható az alakulás, de az Oslóból induló csapat 2020-ban kiadott egy kislemezt, amelynek az anyaga a debütön is visszaköszön, csak feldarabolva. A tagságot Simen Wie (basszus), Mike McCormick (gitár, elektronika), Tarjei Kjerland Lienig (szintetizátor), Oskar Johnsen Rydh (dobok) és Torfinn Lysne (gitár) alkotják.

A "Materialism" elég rövid, de annál velősebb alkotás, harminchét perc hosszú és tizenhat dalt rejt magában.  Ebből könnyen megállapítható, hogy a tételek nem túl hosszúak, konkrétan csak három nóta az, mely három perc fölé merészkedik. A csapat énekest nem vonultat fel, vendégénekesek sem jelennek meg, végig instrumentális muzsikáról beszélünk.

Az egyik legszembetűnőbb, hogy maga a zenekar se tudja, hogy tekintsen magára. A promóanyagban leírtak szerint zenéjüket Meshuggah, Gojira, Tool, Car Bomb irányvonalban lövik be, ami ennél messzebb nem is állhat a valóságtól. A Yawn világa valóban progresszív és olykor technikás, de csak szeretnék megközelíteni azt a miliőt, melyet a fent említett zenekarok képviselnek. Az effektek és elektronika túlzott használata ad egy sci-fis hangulatot, amiért én szegről-végről a Fear Factory-hoz tudnám hasonlítani őket.

A lemez négy részre tagolódik: Cement, Chaos, Lachrymator, Tokamak. Mindegyik több dalból áll, vagyis inkább dalfoszlányból, melyekre fölösleges lenne egyenként kitérni. A dalok között van áthallás (legalábbis, ami ugyanazon részhez tartozik): némely dallam, motívum visszaköszön. Tényleg teljesen kísérleti zene, mely kellően izgalmas. Félig-meddig sikerül is valami koncepciót letenni az asztalra, de akárhányszor végighallgatom, úgy érzem, az egész korong egy filmzene, csak a hozzá készült film még nem készült el.

Ez a lemez valahogy nem hanghordozóra termett. Sokkal inkább egy performansz-előadás képében tudnám elképzelni, ahogy ezt az improvizáción alapuló zenét a modern koncertprodukció kontextusába helyezi. Mindent összevetve a "Materialism" egyben van, hallgattatja magát és kellően érdekes ahhoz, hogy végig lekösse a figyelmet. Bőven akad benne ötlet és egyediség. A címével ellentétben azonban sokszor túl gépies és kissé öncélú.

Az anyagot Oskar Johnsen Rydh keverte és Tom Ignatius maszterelte. A hangzás számomra már a túl steril kategóriába esik, de szó se róla, illik az összképbe. A borítót Martin Nybo készítette. A "Materialism" február 18-án jelent meg a Mindsweeper Records gondozásában.

7/10