A Relapse Records ismert arról, hogy a legkülönbözőbb kortárs zajbrigádok gyűjtőistállója, azonban az Absent In Body elnevezésű underground szupergroup "Plague God" című debütalbuma, mely március 25-én jelenik meg, úgy kenterbe veri az összes hasonszőrű csapatot, hogy csak a távolban porzó hátukat figyelhetik meg a többiek.
Már magának a formációnak a tagsága is tiszteletre méltó: Mathieu Vandekerckhove (Amenra, gitár), Scott Kelly (gitár-ének, Neurosis), Iggor Cavalera (ex-Sepultura, Cavalera Conspiracy, dob) és végül Colin H. Van Eeckhout (Amenra, ének).
Ilyen nevek hallatán természetes, hogy valamiféle extrém metal anyagot várunk és nem is tévedünk: az Absent In Body a post-metal, a doom/death, a sludge és az indusztriális vonal metszéspontján alkot, de olyan súllyal és olyan szabadon, kísérletezős jelleggel, hogy az valóban nagyon ritka ma már az egyre inkább megmerevedő metalszíntéren.
A fentiek azonban azt is jelentik egyúttal, hogy iszonyatosan nehéz a "Plague God" befogadása, elsőre talán lehetetlen is: sokszor kell nekifutni, ráadásul az sem mindegy, hogy milyen hangulatban találkozunk a koronggal.
A zenekar elmondása szerint a lemez dalait a világ és az emberiség jelenlegi, szerintük kilátástalan állapota inspirálta. Tulajdonképpen ez is az album témája: a racionalitást és a tudományos hozzáállást felváltja az interneten és a közösségi médiában tobzódó elképesztő tudatlanság és ostobaság, a civilizáció felzabálja a Földet és végül önmagát, a természet pedig megszabadul tőlünk, míg aztán az emberiség kipusztulását követően egy másik faj emlékezik majd vissza ránk.
Ehhez a háttértörténethez pedig az öttételes, mindösszesen harminchat perces anyag atmoszférája tökéletesen passzol. Azonban vigyázzunk: olyan embertelenül lelohasztó, depresszív és letaglózó ez a hangulat, hogy ha a nap végén munkánkból hullafáradtan hazaérve berakjuk a lemezt a lejátszóba, könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy végképp elmegy a kedvünk mindentől és mindenkitől.
A hat-nyolcperces szerzemények erősen kísérleti jellegűek, tele vannak ipari zörejekkel, zajmasszával és törzsi dobolással, de ha Iggor Cavalerától valamiféle zseniális, komplex és szélvészgyors dobolást várnánk, akkor csalódni fogunk: középtempós, málházós darabok ezek, melyek ólomsúllyal, néha szinte funeral doom jelleggel vonszolódnak egymás után, mintha csak egy középkori kivégzőhelyhez tartanának.
Az ének jórészt széttorzított, középregiszteres üvöltözés, de alkalmanként a súlyozás átmegy álmodozós post-metalba: ilyen a The Acres / The Ache című tétel is, melynek második részében tiszta énekkel is találkozhatunk, illetve az In Spirit In Spite is narrációba kúszik át.
Szóval ez egy igen experimentális és ólomnehéz anyag, ám nem érzem hiba nélkülinek: az atmoszféra zseniális, ám a dalokban túlságosan sokszor találkozhatunk céltalannak tűnő és hosszabb távon fárasztó, unalmas intrókkal és zörejhalmazokkal. Ilyen például a nyitó Rise From Ruins, mely két percig csak elektronikus zajból áll, különösebb funkció nélkül.
Ami viszont jó, az tényleg nagyon jó: ha pedig ilyen lesz az emberiség jövője, mint ahogy az Absent In Body zenéje ábrázolja, akkor bizony meg kell acélozni a lelkünket. Nem szeretem a nincs remény - most mindenki meghal típusú hozzáállást és mondanivalót, afféle öncélú szenvedéspornónak tartom, de az kétségtelen, hogy az együttes nagyon is komolyan vette az emberi lélekbe, az emberi faj alaptermészetébe való leásás feladatát. Hogy aztán a végeredmény nem lett valami rózsás, az már nem az ő hibájuk.
8/10
