Az 1994-ben az Entombed dobosa, Nicke Andersson és a Backyard Babies gitárosa, Andreas Tyrone "Dregen" Svensson által megalapított svéd garázs rock banda, a The Hellacopters tizennégy évvel a "Head Off" című nagylemezt követően jelentkezett új anyaggal. Az "Eyes Of Oblivion" idén április 1-jén jelent meg a Nuclear Blast kiadó gondozásában.
A banda nyers, mocskos, punk és rock 'n' roll alapokon nyugvó hard rock muzsikájának torz megszólalását (mely a vinyllemezek ócska lejátszókon történő zenehallgatási szokása miatt előforduló belsőbarázda-torzításra emlékeztet) szép fokozatosan átvette egy letisztultabb, de valahol azért még mindig a régi időkre emlékeztető hangzásvilág.
Olvastam különböző interjúkban, hogy Nicke eleinte rendesen rá volt stresszelve az új dalokra, ugyanis a The Hellacopters nagyjából egyenletes színvonalú lemezeivel eléggé magasra tette a lécet, szóval sok év kihagyás után először újra fel kellett vegye a ritmust a bandával, főleg, hogy Nicke más zenekarokban is érdekelt, ráadásul különböző stílusúakban.
Ha meghallgatod az új korongot, egyértelműen kiviláglik, a zenekarvezető nem felejtett el jó dalokat írni, még mindig a vérében van a dolog. Például kiváló albumnyitóként funkcionál a Reap A Hurricane: a felhőtlenül szárnyaló dalt nem csak az egyébként frankón összekovácsolt alapok, de a refrén is könnyedén befogadhatóvá varázsolja. A refréncentrikusság a Can It Wait esetében is adott, a rövid, de rendesen odarakott szólók is emelik a dal nívóját.
A bluesos So Sorry I Could Die kapcsán először azt hittem, hogy valami feldolgozásnóta: a dallamok kísértetiesen emlékeztetnek egy másik dalra, de nem mentem utána a dolognak, a lényeg, hogy ez is nagyon egyben van, fogós, karakteres szerzemény. A címadó is kellemes, ám kevésbé memorizálható darab. A régi Kiss stílusára hajazó A Plow And A Doctor minden tekintetben kimagasló, ebből akkora sláger lehetett volna a hetvenes években, hogy Anderssonék Dagobert bácsi módjára úszkálhatnának a dollármilliókban.
A Tin Foil Soldier a glam rock talaján vert gyökeret, és erről is elmondható, hogy kiválóan sikerült darab. Az album hál’ Istennek nem lett túlnyújtva (harmincnégy és fél perces), rövid, tömör, mindvégig egységes, hallgattatja magát. Nicke nyugodtan dőlhet hátra, az "Eyes Of Oblivion” ugyanis az egyik legjobban sikerült Hellacopters-lemez lett. Rockfesztiválokra vele, ez a fajta muzsika ott kel életre igazán!
9/10
