A szekszárdi Hooligans-koncert előtt ültünk le beszélgetni a zenekar dobosával, Kiss Endivel: főleg a "Zártosztály" című legutolsó albumuk került fókuszba az interjú alatt, de például azt is megtudhatjátok belőle, Endi hogyan viszonyul a modern zenehallgatási szokásokhoz, továbbá fény derül arra is, hogy ki a legkeményebb arc a bandában.
Szia Endi! Milyen fogadtatásra lelt a meglepően zúzósra sikerült „Zártosztály” című lemezetek?
Hála Istennek, nagyon jó fogadtatásra, de mondjuk ez annak is köszönhető, hogy a Hooligans most már 27 éves zenekar, és azért nálunk mindig is színes palettát kaptak az emberek. Természetesen a rádiók a lágyabb dalokat játszották, a balladisztikus dalokat, melyeket ugyanúgy imádunk egyébként. Azt pedig mindig elmondtuk, hogy szerintünk nem a keménység jelzi azt, hogy ki milyen zenekar, de ettől függetlenül tény, hogy a "Zártosztály" című lemezünk nagyon zúzós lett. Igazából visszanyúltunk a gyökereinkhez, ha így nézzük, de ami a lényeg, hogy a mi közönségünk legnagyobb része, úgy látszik, tőlünk elfogad ilyen változásokat és mi mindig is ennek örültünk volna. Mondok egy példát: a Queen együttesnek is sokféle arca volt, és mi sem akartuk magunkat beskatulyázni egyféle stílusba.
Anno a Legyen valami című számotokban már fellelhető volt némi zúzós riffelés, mely a fajsúlyosabb mivolta ellenére is óriási slágerré vált. Véleményem szerint az új dalokban is hasonló potenciál rejlik. Neked melyik a kedvenced?
Örülök, hogy így látod, nekem a Legyen valami volt mindig is a kedvenc dalom: pont az a keménység és pont az a tempó tetszik a legjobban, nagyon dallamos és egyben tökös dal, az új lemez is hasonlóképpen fogant. Sem a dallamokat, sem pedig a tökösséget nem szeretnénk elveszíteni. A Kendőzetlen igazság a kedvencem egyébként. Akárcsak a többi lemezt, az újat is a gitárosunk, Tóth Tibor írta, mely elejétől a végéig professzionális és nagyon maximális anyag lett, óriási hála neki ezért.
A lemez címét és tematikáját, gondolom, a mai globális állapotok ihlették...
Nem. Igazából már a Covid előtt ki volt találva a cím meg minden, körülbelül egy évvel azelőtt meg lett írva a lemez, és csak azért csúszott a kiadás és minden vele járó dolog, mert beütött a járvány.
Kitől jött az ötlet, hogy egy súlyosabb, fémesebb lemezt kellene felvenni, melyikőtök a legmetalosabb arc a bandában?
Igazából mindannyiunk ötlete volt, de Tibi nélkül nem történhetett volna meg ez a dolog, mert ő a zeneszerző, ráadásul olyan szövegírókkal tudtunk dolgozni végre, mint a Road együttes énekese például, úgyhogy rendesen összeállt a kép. Hogy ki a legmetalosabb? Csipa szokta mondani, hogy a legkeményebb, de ő a régebbi zenéket szereti, ami igazából nem annyira metal, Tibi pedig mindent figyel és ismer... de természetesen a legkeményebb én vagyok.
Pendrive-on is megvásárolható a „Zártosztály”: ez a formátum mennyire kelendő mondjuk egy CD-hez képest?
Az ember azt hinné, hogy a mai világban ez a kelendőbb, de nálunk egyelőre a CD fogy jobban, azt vásárolják inkább. Ettől függetlenül tudjuk, hogy a CD egy elavult formációnak minősül, tisztában vagyunk mindennel, de a CD az olyan szép!
Szerinted van még létjogosultsága a fizikai hanghordozóknak? Te például hogy viszonyulsz a zenei streaming-platformokhoz?
Én, mint ember mondhatni, modern vagyok, nem akarok régimódi lenni, de technikailag nem vagyok annyira az: nálam a kocsiban például még CD-lejátszó van, viszont otthon már nekem sem. Haladni kell a világgal, az az igazság. Ez nem kor kérdése: három gyerekem van, és már ezért sem tehetem meg, hogy teljesen régimódi legyek, meg amúgy is az izgat, hogy örökké fiatalosak és modernek maradjunk.
A „Zártosztály” tavaly április 1-én jelent meg, júniusban pedig már be is tudtátok mutatni az új dalokat élőben, igaz akkor még védettségi igazolvány felmutatásához volt kötve a koncertlátogatás. Hogy fogadta a közönség az új nótákat?
Rögtön jól fogadták, sőt. Szerintem kellett már, hogy történjen a Hooligans-ben egyfajta újítás, átütő dolgokkal, és ne azt folytassuk, ahol előtte jártunk, úgyhogy csináltunk is egy próbát: a törzsrajongóink közül kiválasztottunk pár embert, akik meghallgathatták az egyik dalt, miközben az még sehol nem volt hallható. Ők pedig teljesen készek voltak tőle.
Év elején történt egy tagcsere is a zenekarban: Zsoltot Romanek Gergely váltotta a basszusgitáros poszton. Mondanál erről pár szót?
Zsolti tizenöt évig volt velünk, amit nagyon szépen köszönünk neki, emberileg és mindenhogyan imádjuk egymást a mai napig. Úgy érezte, neki ennyi elég volt, család, satöbbi - ahogy ő fogalmazná. A drága jó Isten pedig egy olyan embert küldött hozzánk, aki nem csak kicseszett jó basszusgitáros, hanem a lelke is rendben van. Rögtön egymásra is találtunk: olyan volt, mintha ezer éve ismernénk egymást. Igazi barát és családtag.
Születtek-e már új témák a „Zártosztály” megjelenését követően, maradtok-e a keményebb, karcosabb vonalon?
Ez a vonal folytatódik mindenképpen, Tibi már elkezdte írogatni otthon az új témákat, de mivel most turnézunk, így lassan halad vele, de jövőre valószínűleg meg fog jelenni egy-két dal: az még nem biztos, hogy egy teljes nagylemez is, de az tuti, hogy jönnek új dolgok.
Mire számíthat ma este a szekszárdi közönség, mekkora teret kapnak majd az új dalok?
Nagy teret kapnak: aki még nem szerezte be az új korongot, az tegye meg, mert ezeket fogjuk játszani a koncerteken ezeket is. Természetesen nehéz úgy összeállítani a műsort, hogy mindenki megkapjon mindenféle dalt, mert sok kérés van. De így is majdnem kétórás bulikat adunk, próbálunk belecsempészni mindent. Megvannak a nagy slágerek, és az új slágerek is.
Köszönjük az interjút!
Borítókép: Flyphoto
Alsó kép: Hooligans/Facebook
