Az 1984-ben elstartolt egyesült államokbeli, kezdetben hardcore punkot játszó, majd heavy metalra váltott, trolljelmezbe öltözött vicceskedő formáció, a GWAR június 3-án szerzői kiadásban dobta piacra tizenötödik nagylemezét „The New Dark Ages” címmel.
A zenekar óriási fejlődésen ment keresztül a közel negyven év leforgása alatt: mondjuk a trolljelmez még mindig ott éktelenkedik rajtuk (oké, ez érthető, ha elhagynák, azzal az ősrajongókat köpnék szemen), de érettebb, komolyabb, zeneibb eszköztárral dolgoznak manapság.
Ez a változás persze nem egyik napról a másikra következett be, szép lassan érett meg, a fejlődés lépcsőfokai végigkövethetők a nagylemezeik tanulmányozása során. De azt is fontos megjegyezni, hogy a GWAR sosem játszott rossz zenét, mindenesetre markáns átalakuláson mentek keresztül és nemcsak zeneileg: az eredeti felállásból például már senki nincs a csapatban.
A GWAR hardcore punk csapatból izmos heavy metal bandává alakult, azt pedig mindenki döntse el maga, hogy előnyére vagy hátrányára vált-e ez a zenekarnak. Jómagam teljesen lehidaltam az új korongtól, mely bár eléggé hosszúra nyúlik, de olyan tartalommal van megtöltve, hogy szinte fel sem tűnik a maratoni játékidő.
Először az énekesre térnék ki: Blothar The Berserker hangi adottsága, ha nem is a legnagyobb rocktorkokkal vetekszik, de ott liheg a nyakukba, az egyszer biztos. Kiválóan hozza a szőrős, erőteljes vokált, és a finomabb, lágyabb regiszter sem okoz neki gondot (ő egyébként a legrégebb óta a zenekarban játszó tag).
Az az igazság, hogy az új anyag zenei tartalma mellett már kevésbé fér meg a trolljelmez, mert sokkal inkább a nívós szerzeményekre helyeződik a hangsúly, nem a humoros oldal kerül reflektorfénybe. A zenekar elmondása szerint az albumon egyértelműen felfedezhető a Judas Priest és az Iron Maiden hatása: valóban, de ettől jóval színesebb az összkép.
A nyitó New Dark Age például egy durvább, inkább a power metal vonalon mozgolódó, mintsem a Maiden vagy a Priest felségvizein evező darab. A Blood Libel is bitangerős témákkal jeleskedik, és van olyan súlyos, mint a banda jelmezei: csontig hatoló, atomsúlyos riffelés öleli körül a dallamos refréneket a kiválóan megkomponált darabban.
A Berzerker Mode már tempósabb, a stílusa pedig olyan, mintha a Fight jammelne a Maidennel. A Mother Fucking Liar alatt visszatér a tonnás súly, és ezzel együtt tovaszállnak a klasszikus heavy metalt árasztó viharfelhők. Az Unto The Breach riffjét meg mintha Tony Iommi írta és játszotta volna fel: vérbeli doom darab, súlyos, sötét, sabbathos, eszméletlen jó.
A Priest világa sejlik fel a Completely Fucked alatt, jók a riffek, hasít a gitárszóló. A The Cutter című dalban Lzzy Hale vendégeskedik, a Rise Again pedig a Hey Steve közreműködésével lett rögzítve (mindkét szerzemény telitalálat). Az ember azt hinné, hogy innentől már lejtmenetet vesz a korong, hisz annyi jó dal szerepelt már, de korántsem: itt van még a zseni Ratcatcher meg a Bored To Death is, melyek szintén hatalmasat szólnak.
Akit eddig taszított a GWAR megjelenése, ám vevő az igényes, kőkemény metalzenére, az tegye félre az előítéleteit és menjen rá az új korongjukra, mert a "The New Dark Ages" az év egyik legkiemelkedőbb albuma (én sem gondoltam volna, hogy egyszer még GWAR-rajongóvá válok)!
9,5/10
