Van úgy, hogy lemondasz egy, már régóta nem albumozó zenekarról és beéred a régi jó dolgokkal, melyek még megvannak tőlük emlékként. Aztán az együttesben rendeződnek a mélyben zajló problémák és reménysugár helyett egy napkitörést kapunk az arcunkba. Népi jóféle screamo, katarzisig szórakoztató összeomlás.

Huh! Hét évet kellett várni, hogy az „Akinek minden a vállán nyugszik, nem nyugszik senki vállán” EP után egy újabb életjelet kapjunk az egri Téveszme csapattól. Mivel az a korábbi anyag is egy négytételes középlemez volt, melyet jogos kritikával akár kislemeznek is nevezhetnénk, ezért én már nem tápláltam nagy reményeket a folytatásra. Nincs ebben semmi vád, se gúnyolódás; sok zenészt ismerve pontosan tudom, hogy a kiadványok létrehozásához milyen temérdek, magas szinten és biztonságban összehozott együttállás kell. Ilyenkor szoktak zenekarok csendben, a sok privát teendőik miatt egyre ritkítani a próbáik gyakoriságán, a közös tervezgetéseken, aztán szépen lassan elhalványul, majd elmúlik az a szikra, mely mindaddig begyújtotta a benzinpárát és mozgásban tartotta az alkotó-koncertező csapatot.

Ahogyan a tavalyi Téveszme-interjúkban olvashattam, egri süvöltőinknél igazából nem annyira a kreativitás hiánya játszott közre, hanem külföldi munkák, rengeteg utazás, valamint az énekes-dalszövegíró Nagy Viktor küzdelme az öngyilkos gondolatokkal. Ez utóbbi tényleg garantáltan taccsra tud tenni szinte minden, másokkal együtt létrehozandó, közös munkálkodást, az ember leginkább magában őrlődik a ciklikusan visszatérő negatív gondolatspiráljában. Saját tapasztalatomból tudom, mint ahogyan azt is, hogy az ember az ilyesmit az adott életszakaszban pont nem szokta megosztani a külvilággal, ezért sem sejthette a Téveszme rajongótábora a rejtély keserű kulcsát. 

Na de Viktorunk kikecmergett ebből a hullámvölgyből, a három zenésztársa pedig közben összegyúrta a dalokat, amelyekből ez a mostani EP született. A kiadvány az egerszalóki Standing Waves Stúdióban lett felvéve Sohajda Péter segítségével. A borító és a klipek látványvilága Mezei Bence kezét és elképzeléseit dicséri. Egyszerre jelenik meg bennük a magyar népi motívumkészlet, kikacsintások sci-fi-re és a generációt meghatározó Doom videojátékra, valamint látni vélek benne hatásokat Hayao Miyazaki legendás anime-filmjeiből is. Az tuti, hogy a Téveszme új anyagának képeit sokáig el lehet nézegetni és rácsodálkozni részletekre. A Solace Music révén vinyl-en is megrendelhető, amennyiben valaki a régisulis hanghordozók rajongója. Ehhez 12 oldalas borítófüzet is tartozik.

Ami a dalokat illeti, a nyitó Tetőszigetet tartom a legpunkabb, legdühösebb tételnek. A magas színvonalú dalszövegeiről ismert Nagy Viktor itt fogalmaz a legközvetlenebbül, a leginkább célratörően és saját magához képest a legkevésbé díszesen. Az érvényesülésért folytatott jóindulatú harc nehézségei, buktatói köszönnek vissza egy nagyon direkt dalban.

A második dalként hallható Az aranysóvár leckéje Nagy Viktor privát „Harc a Nagyúrral”-reflexiója. Mint a Téveszme ismerői tudják, a csapat már feldolgozta Ady Endre híres versét a „disznófejű” Pénzzel történő se vele, se nélküle kapcsolatról. Az a feldolgozás egy őrjöngően zseniális ékköve volt a 2011-es "Megosztom veled, mielőtt feleslegesnek tartanám" albumnak. A Nagyúr különben a mostani borítón is látható, humanoid kopóitól kísérve, a gyerekméretű főhőst fenyegetve. Szeretném külön felhívni a figyelmet Rozsnaki Gábor ropogó dobjátékára ebben a számban. A dalszöveget hallgatva-olvasva pedig örömmel látom, hogy a gördeszkázásért rajongó Viktorban a megfelelő irányba játszódtak le a szükséges tudatalatti következtetések az élmények-vs-pénz körüli vívódásban, a szuicid gondolatok fekete állapotában. 

Mert volt, hogy az volt minden örömöm,
Hogy pörgött alattam egy deszkalap...
De hogy is értenéd, te faszkalap?
Meg hány forint
A zsiger, a lélek,
Ha önmagában is siker, hogy élek?

Mondd: hány forint a zsiger, a lélek,
Ha önmagában is siker, hogy élek?
Te elrugaszkodott jogi atléta,
Felfuvalkodott profit-próféta:
Ne legyél mohó! A garázs a kohó
A figyelmed a csillogással elvonó
éktelen jelen jelentéktelen.

Röviden: az aktív testmozgás, mint emelt szintű életfolyamat sokszor nem kerül semmibe és örömöt ad, mely által felülemelkedhetünk hangulati és életszakaszi hullámvölgyeinken. A sportoló test él és élni akar, a gazdaelmét pedig belehajszolja a körülmények optimalizálásába. Minden szívdobbanás egy dühös életjel a halott pénzzel szemben állva. Csakhogy ezt a dalban szebben megfogalmazva hallhatjuk. Őszintén szólva az amerikai zeneipar számos csillaga örülhetne, ha az akár 3-5 dalszövegíróból álló stábjuk össze tudna rakni harmadekkora szintű szöveget, káromkodás nélkül is.

Az Egy garabonciás visszatörölt chat-panaszai bennem erős elfogultságot keltenek. Egyrészt  az úgynevezett garabonciás deák számomra a magyar népi hiedelemvilág legizgalmasabb alakja, másrészt ez a kedvenc dalom az ötös csokorból. Ebben a dalban nem a mondabeli viharkeltő, fagyhozó, jégeső-bűvölő, csajozó, szeszélyes varázslótanonc alakja van megénekelve, hanem az énekes önostorozó vallomása rejtélyes metaforákban megfogalmazva saját személyes kapcsolatairól, érzelmi befagyásról, korábbi csélcsap utazásairól, viharosan intézett projektjeiről. Nagy Norbert több éven át csiszolt gitártémái ebben a dalban mutatják meg a krémjüket - 02:18-tól a dal színtiszta katarzis, főleg az első fél perce. Ebbe a négy jóravaló ember által összepixelezett, kontinensméretű panaszba beleszakad a szív.

Integet nekünk Három lapát a vén szélmalmon – és érdekes módon ugyanez a dal fenn van a Youtube-on szénmalmon-kiírással is. Én meg egy ideig azt hittem, hogy a „szénmalmon” a jó verzió, egyrészt mivel kitűnő szójátékra ad alkalmat, ami nem áll távol a Téveszmétől, másrészt jelentésileg jól összecseng azzal a zárósorral, miszerint „Nesze, abraknak fekete szaloncukor”. Tehát a szénmalomból fekete „termék” jön ki, gondoltam én. Így viszont nekem nem derül ki a szélmalom mit jelent, mint szimbólum.

A Don Quijote-féle szélmalomharcra tudok tippelni, mint folyamatos, hiábavaló küzdelemre és a dalszöveg is a kilátástalan, elkeserítő munkák tömkelegét, élethosszig rabláncon rángató mobilbörtönét ostorozza. Van itt még egy Ady-utalás („Föl-földobott kő”) és szándékos tájszólás („keves” a „kevés” helyett, egy belső rím kedvéért); klasszikus költészet kézen fogva a népies szóhasználattal. Az ilyen kifejezések, szokások megőriznek ezt-azt az életerős vidéki életformából a XXI. században is.

Csillagösvényedre bocsátja az utolsó dal a hallgatót. Finom porként hulló melódiákkal kezdve, a közönyt káromló kirohanásokkal folytatva, átlényegülve Szilágyi Norbert vigasztaló basszusfutamaiba, majd kétségbeesetten szembenézve egy tükörszerű megfejtéssel. Végül doromb és gitárszóló vigasztaló pártánca között visz el minket Illés szekere (újabb Ady-utalás) a legbelső, kozmikus mivoltunk felé.

Ilyen hányattatások után, melyeken a Téveszme átment, nekem nincsenek elvárásaim. Inkább csak örültem volna, ha a sok évvel ezelőtti négy dal után nem csak öt jött volna ki. Ezért adok 9 pontot a kiadványra 10 helyett. Nagyon boldog lennék, ha néhány év múlva már egy 9-10 tételes albumot kaphatnánk. Ettől függetlenül ez az dalcsokor jótékony terápia, nemcsak az énekes számára.

Az EP-n hallható zenében és szövegben kivirágzó esztétika elemei spontán és biztató állásfoglalásokká válnak egy olyan világban, mely kétségbeesetten egyensúlyoz egy szikkadó környezetben, a gombásan rothasztó társadalmi sutaság, a mindenhova elérő hatalmi csápok és az egyre robotosabb technológia karjai között. Itt a Kárpát-medencében él egy Illés-nép, mely kitermelt a Téveszméhez hasonló zenekarokat. Az ő üzeneteikre támaszkodva röhöghetjük a disznófejű nagyurak pofájába: „mi még az általatok ránk szerkesztett nyomorban is tudunk szórakozni. Sőt, nekünk ez az örök tettek mezeje.”

9/10

Szerző: Angyal Gyula (www.angyalgyula.gportal.hu/)