Úgy látszik, a folyamatos tagcserék nem tudják elkerülni a Báthory Zoltán vezette amerikai csapat, a Five Finger Death Punch karrierjét. Az augusztus 19-én "Afterlife" címmel megjelenő kilencedik sorlemez az első Andy James gitárossal, aki a 2020-ban távozott Jason Hookot váltotta e poszton. Korábban (2018-ban) Charlie Engen dobos érkezett Jeremy Spencer helyére, így mára az alapbandából csak a főnök és Ivan Moody énekes maradt.
Sokszor és sokat írunk a Rozsdagyár hasábjain a zenekar dolgairól (előző három korongjuk kritikája ITT, ITT és ITT olvasható) és ezt vitathatatlan sikerességük indokolja. Az amerikai piacon az elmúlt évtized egyértelműen legnépszerűbb heavy metal együttesévé váltak, minden egyes albumuk arany- és platinalemez lett (csak viszonyításul: hazájukban 2010 óta hét metalalbum fizikai értékesítése ért el milliós példányszámot, ebből egy a Metallica 2016-os anyaga, az összes többi 5FDP-cucc).
A banda zenéje mindig is a groove-os riffekkel telepakolt, jellemzően a Disturbed által fémjelzett, helyenként thrashes metal és a Nickelback révén az ezredfordulón csúcsra járatott, dallamos arénarock ötvözetéből állt, ehhez most a friss anyagukon megérkezett az Amerikában iszonyatosan futó country rock is, amit csak erősít, hogy a zenekar Brantley Gilbert country-sztárral indul esedékes őszi-téli arénaturnéjára.
A 5FDP egyik háttértitka, hogy pályájuk során gyakorlatilag végig Kevin Churko producerrel dolgoztak (az együttműködésük első gyümölcse a 2009-es második soralbum, a "War Is The Answer" volt), aki nem pusztán stúdiós irányítóként működött mellettük, hanem fontos dalszerzőként is, azaz minden felvett és kiadott nótában benne volt a keze.
Ez magyarázza a banda rendkívül egységes megszólalását, mely sormintaként illeszkedik a kétezres évek amerikai metalanyagainak diszkográfiájába (Disturbed, In This Moment, Skillet, Hellyeah, Rob Zombie, Papa Roach, stb.). Bár egységes megszólalást említettem, ezt másképpen is jellemezhetném: steril egyenhangzás. Sajnos ez nem pusztán a lemezek hangképében, hanem a szerzemények szerkezetében, felépítésében, dallammeneteiben, hangszerelésében is tetten érhető.
Az "Afterlife" tizenkét, három-négyperces, tökéletesre csiszolt arénarock tételből áll, melyek közül a Times Like These tőrőlmetszett country-nóta, a Thanks For Asking amolyan pop-rock ballada, az All I Know egy elég sokszor hallott dallammenetre építkező, meglehetősen hosszú líra, a többi viszont húzós groove riffekre alapozó, menetelős dal, jól memorizálható refrénekkel. A címadó tétel egyértelműen a korong csúcsslágere, a refrénje ragad-tapad már elsőre is.
Az új bárdista érkezésével sokkal több gitárszólót vártam volna, ám érdekes módon ebből most jóval kevesebbet kapunk, mint a korábbi lemezeken, pedig ez az 5FDP egyik erőssége volt. A korong a végére a fenti két szám miatt kissé le is ül, szerencsére a Gold Gutter helyrehozza az átmeneti lassulást: ebben a tételben hagyományosabb metalelemek teszi színesebbé a dolgokat, a refrén amolyan göteborgi melo-deathes dallammeneteivel egész érdekes.
Ivan Moody ismét a lelkét is kiénekli a dalokban: nem véletlenül ragaszkodik hozzá Báthory Zoltán, mert tényleg bármit képes kihozni magából a frontember és egyértelműen ő a banda lelke és legjobban beazonosítható tényezője. Az album stílszerűen a The End című kvázi-balladával zárul, mely vonósokat is bevet a minél epikusabbnak szánt végeredményhez.
Az együttes és főleg vezetője a promóanyagban előzetesen arról beszélt, hogy mára már a 5FDP tökéletesen kialakított egyedi hangzással és lojális rajongóbázissal rendelkezik és zenészként elérték azt a szabadságfokot, hogy gyakorlatilag mindenféle elvárástól mentesen bármit megtehetnek, amit csak akarnak. Éppen ezért az "Afterlife" lett a legváltozatosabb, de egyben legegységesebb lemezük is.
Nos, az utóbbival egyet lehet érteni, az előző megjegyzést azonban túlzónak érzem: az amerikaiak mintha nem tudnának, de nem is akarnának már kilépni abból a stílusketrecből és dalszerzői mintából, amelyet az elmúlt lassan másfél évtizedben olyan kényelmesen belaktak.
Egy biztos: a Szentendréről elszármazott egykori Garamszegi (Báthory) Zoltán sikere hazai ésszel szinte felfoghatatlan. Minden idők legsikeresebb magyar származású könnyűzenésze ő, ez kétségtelen és ez előtt kalapot kell emelni. Az pedig, hogy ragaszkodik ahhoz a recepthez, mellyel ennyire népszerűvé vált a zenekara, érthető. Az "Afterlife" valóban összefogottabb és talán metalosabb is, mint a 2020-as elődje, az "F8", ám nagyon várok már egy olyan 5FDP-anyagot, mely tényleg mer szakítani a jól bejáratott sémákkal.
7,5/10
