A frissen alakult A-Z zenekart szupergroupnak is tekinthetnénk. Tagjai mind ismert és elismert zenészek, de mégis a banda saját jogán szeretne érvényesülni és építkezni, hiszen nem egy egylemezes formációról van szó. Hiába még csak a debütlemez jelent meg, a zenekarvezetőnek már konkrét tervei vannak a jövőt illetően, annyira, hogy már a következő anyagon dolgoznak.
Az elképzelés az egykori Fates Warning-dobos Mark Zonder fejéből pattant ki, aki azóta már rengeteg más formációban is feltűnt. Egy könnyen érthető és befogadható zenekart szeretett volna létrehozni, mely nagyobb tömeget tud megmozgatni, dallamokkal és refrénorientált dalokkal. Ehhez meg is találta a megfelelő zenészeket. A csapathoz csatlakozott egykori társa, a Fates Warning énekese, Ray Adler, a leginkább Steve Vai oldaláról ismert Philip Bynoe basszusgitáros, valamint Joop Walters gitáros és Vivien Lulu billentyűs.
A zenekar neve Alder jóvoltából jött (A-Z = Alder thru Zonder). Nem akartak olyan nevet adni, mely konkretizálna vagy irányt mutatna a zenét illetően. Ez ugyan bejött, de elég semmitmondó lett, egyszerűen fantáziátlan, ha csak úgy velem szembe jön, biztos, hogy elsiklok mellette, nem kelti fel egyáltalán a figyelmem. Pedig kár lenne azért az elsiklásért.
Sajnos a lemezcímnek sem sikerült frappánsnak lennie, azonos a bandanévvel. A korongra tizenegy tétel került fel (beleértve a The Silence Broken című bónuszdalt is) és Zonder víziójának sikerült megelevenednie. Jófajta hard rock, prog-rock muzsika ez. A dallamosságra helyezték a hangsúlyt, igazi rádióbarát zene, mely tényleg könnyedén befogadható. Szépen felépített dalok, melyek csak annyira terjeszkednek a progresszivitás felé, hogy ne boruljon a mérleg a hallgathatóságtól az öncélú technikázás felé és a nóták se váljanak túl hosszúvá.
Az "A-Z" dalai egyből célba érnek, könnyű ráhangolódni és mire észhez térünk, már le is pörgött a lemez. Kellően színes és sokrétegű az összkép. Vannak itt kommerszebb, slágeresebb darabok, ilyen a tökéletes nyitónóta, a Trial By Fire vagy akár a The Machine Gunner (melyben egy kis Dream Theater-ízt érzek). Vannak szép számmal líraibb, epikusabb balladaszerű szerzemények is. Ezek közül a Stranded kiemelkedő a himnikusságával. Kísérletezőbb nóták is képviselik magukat a korongon: a The Far Side Of The Horizon kicsit Pink Floydot idéző. A Borrowed Time-ban meg olyan nu metalos riff bukkan elő, hogy csak kapdosom a fejem, de tökéletesen beleépítik az eszköztárba, nem véletlenül a kedvenc nótám lett az anyagról. Vagy még ide sorolható a szintén nagyon erős At The Waters Edge is.
Nem minden dalt érzek sikerültnek, a Window Panes vagy a Run Away nem rosszak, de valahogy mégsem ütnek akkorát, mint társaik. A Rise Again meg egyáltalán nem tetszik, sajnos unalmas eresztés lett. Nem lett volna kár érte, ha lemarad a korongról. Ezek a dalok egymás után sorakoznak, ahol meg is feneklik a lemez. Ezen kívül nehéz belekötni, az "A-Z" remek album.
Sokféle hatás feltűnik itt-ott, a már emlegetett Pink Floyd, Dream Theater, de akár egy kis Stinges irány is megcsillan, ahogy a ’70-es vagy zömében a ’80-as évek miliője. Ezzel szemben nem nosztalgialemezről beszélünk, friss és mai a végeredmény.
Az A-Z zenéje roppant kifinomult, precíz és igényes. A zenekar tudja, mit akar és meg is valósítja, nagyon jó úton járnak, hogy a kissé semmitmondó név bekússzon az emberek tudatába, mert minden megvan bennük, hogy sikeresek legyenek és stadionokat töltsenek meg úgy, ahogy Zonder elképzelte.
A hangzásban minden hangszer teljesen elkülönül és szépen kivehető, egyik se nyomja el a másikat. Simone Mularoni kiváló munkát végzett a keveréssel. A grafikáért Hugh Syme (Rush, Fates Warning) a felelős. Az "A-Z" augusztus 12-én jelent meg a Metal Blade Records gondozásában.
9/10
