Rozsdagyár

EARTHRISE - Until We Rest Beneath The Winter Way (2022)

2022. október 13. - Kovenant

320325.jpg

Tíz év után jelentkezett második sorlemezével az amerikai progresszív post-metal brigád, az Earthrise: ez a hosszú idő rengeteg mindent hozott a színtéren, sok dolog változott időközben, az október 14-én érkező "Until We Rest Beneath The Winter Way" pedig a kortárs (extrém) metal afféle állatorvosi lova lett. 

A csapatot még 2010-ben alapította meg Andy Rutledge basszusgitáros, Jimmy Neumann dobos és Mike Britson gitáros, 2012-ben jelentkeztek "Eras Lost" című debütalbumukkal és aztán tulajdonképpen véget is ért a történet. A Jim Schloemer billentyűs és Sam Halvorson énekes csatlakozásával ötösfogattá hízott zenekar végül most érezte azt, hogy ideje visszatérnie, ráadásul egy olyan ultramasszív, bő hetvenperces lemezmonstrummal, hogy a fal adja a másikat.

Már az anyag tematikája sem mindennapi: a hidegháború kellős közepén a szovjetek 1957. november 3-án Bajkonurból fellőtték a Szputnyik-2 műholdat, fedélzetén Lajka kutyával, amely a bolygó első Föld körüli pályára álló élőlénye lett. Az állat a pályára állást követő néhány órában elpusztult, ám mivel a műholdnak nem volt visszatérő egysége, mindenképpen ez lett volna a kutya sorsa.

Nos, az Earthrise ezt a történetet meséli el az űrverseny kezdetétől egészen Lajka haláláig bezárólag, tulajdonképpen a kutya szemén keresztül. Az ezt bemutató zene pedig a sludge, a progresszív és a post-metal keveréke hét-nyolc, helyenként tízperces dalszörnyek segítségével, gyakran megtámogatva atmoszferikus, elszállós részekkel és témákkal. 

Legalább egy hete barátkozom az anyaggal és lassan megfogalmazódott bennem valami, amit már elég régóta érzek a kortárs, jórészt underground metal bandák kapcsán. Mondjuk, ez eleve anakronizmus, mivel az egész metal, mint műfaj már legalább bő másfél évtizede totálisan underground, de azért hivatkoztam az Earthrise lemezére a bevezetőben állatorvosi lóként, mert tényleg tökéletesen mutatja meg, hogy hol a bibi, hol került fekália a palacsintába.

Emlékszem, valaha régen, talán még húsz évvel ezelőtt is a metal jó része bulizene is volt egyben: számtalan bandának volt felpörgetős, pozitív hangulatú dala (most a glam, hard rock vagy éppen tőrőlmetszett heavy metalról ne is beszéljünk), de még az extrém stílusok is hozták ezt az érzést (Anthrax, Metallica, Six Feet Under, stb.) és egész egyszerűen jó volt hallgatni ezeket a nótákat, akár napindítónak is, mert energiát adott akkor is, ha kibelezett zombik masíroztak a dalszövegekben.    

Azonban az elmúlt időszakban ezek a hangulatok kikoptak és a zenekarok abban versenyeznek, hogy ki tud minél nyomasztóbb, paráztatóbb, embergyűlölőbb produkcióval előállni. Természetesen mindenkinek előfordul ilyen hangulata, amikor ezt kívánja meg, de az élet egész egyszerűen nem erről szól vagy nem állandóan erről. Az Earthrise lemezét hallgatni olyan, mint egy nyolcórás holokauszt-dokumentumfilmet végignézni. Olyan szinten lefárasztja az embert, hogy utána nem hogy nem akar újabb Earthrise- vagy metalnótákat hallani, hanem magát a zenét is elkerüli egy darabig. 

Olyan ez, mintha egy ismerősünk egyfolytában csak a saját nyavalyáiról, betegségéről, nyomorúságáról tudna beszélni, semmi másról. Egy darabig megértően bólogatunk, aztán fél óra elteltével már a hátunk közepére kívánjuk az egészet, mert minket is leránt ez a negatív szemlélet és hozzáállás.

Ráadásul ez a Lajka-téma is elég nevetséges: hetven percen keresztül hallgatni a nyomasztást egy kutya pokoljárásáról nem pontosan az a dolog, melyre az ember fia vágyna. Legközelebb a vasárnapi húsleveshez lemészárolt répák szenvedéstörténetéről kapunk majd konceptalbumot? Mennyire lehet eltávolodni az emberi érzésektől és kapcsolatoktól? Ennek én az égadta világon semmi értelmét nem látom. 

És hiába hallom azt, hogy remek zenészek játszanak itt, komoly kompozíciós ismeretekkel felvértezve, ez az egész túl sok, túl életidegen és éppen ezért válik fél óra után is iszonyatosan unalmassá. Ez a világvége-atmoszféra rendkívül egysíkú, monoton. Ahogy látom, a véleményemmel nem vagyok egyedül: az együttes YouTube-csatornáján az előzetesen közzétett tételek nézettsége a 100-500 között van, ami egészen döbbenetesen alacsony szám. Mindezt úgy, hogy a világ egyik legnagyobb metalportálja is promózta cikkében az egyik számot.

Jó lenne ez az album, ha hangulatilag változatosabb, témájában emberközelibb és befogadhatóbb lenne. Így viszont ez mindössze egy újabb tétel a rendkívül fárasztó "mindenki megdöglik, legyen vége a világnak minél hamarabb" elnevezésű underground metal versenyben.  

6/10 

earthrise.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2917953492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása