Pincébe hangolt gitárok, ólomsúly, doom/sludge metal. Mindezek a 2018-ban megalakult Arizona állambeli Mosara (Tony Gallegos - gitár/ének, Nikos Michas - gitár, Christopher Burns - basszusgitár, John Quin - dobok) nevű alakulat második nagylemezéről ("Only The Dead Know Our Secrets") zúdulnak ránk, mely még a nyár közepén jelent meg szerzői kiadásban.

A Mosara sötét és gyászos atmoszférájú szerzeményeire a zenekar lemezborítói már előre figyelmeztetnek: mindkét kiadványuk elején fekete-fehér színben pompáznak a különféle zord témák. Szóval, ha innen közelítünk, már eleve nem árulnak zsákbamacskát a Phoenix-i doomszterek.

A nyomott hangzású monoton riffek pedig simogatják az arra fogékony közeg hallójáratait, akinek viszont nem kenyere a doom, az nagy ívben kerülje ki az anyagot: négy darab öt és tíz perc közötti kompozíció foglal helyet a mindössze harminchárom perces korongon, vánszorgós, vontatott menetben haladva előre.

Alapokra vett doom metal csorog végig a lemezen, kissé ízetlen hangszeres játék kíséretében. A két hathúros ultravastag riffekkel nyomul, a ritmusszekció pedig hozzájuk igazodva gyártja a csont egyszerű részeket.

A Magissa című nyitótétel zsíros, szuggesztív gitártémái szinte a falhoz passzírozzák az embert, az üvöltős éneket pedig szokni kell, de mivel nincs annyira elől, így nem zavaró. A dal második felében visszavesznek az amúgy sem éppen gyors tempóból és egy cammogós, kriptaszagú kő-doom etap következik.

A Zion's Eyes akusztikus felvezetőjét követően pedig olyan sötét és nyomasztó húrokat pengetnek, hogy attól még egy black metalos arc is összecsinálja magát. A keleties dallamokkal megtűzdelt The Permanence Of Isolation után a tíz és fél perces címadó tétel zárja a lemezt.

Nem könnyű hallgatnivaló, nem is ajánlom másnak, csakis a doom/sludge metalt kedvelők táborának. Korrekt anyag, ám hangulatfüggő: válságos időkben, borús téli hónapokban csak óvatosan a lemezzel!

8,5/10

Fotó: Mosara/Facebook