Iszonyatos ütemérzékkel hirdette meg december 9-i, pénteki egri koncertjét a Diabolus In Musica, bár a címben említett hátráltató tényezők közül csak az utolsóval lehetett előre számolni.

A The 33 Barban este fél kilenc körül megtartott fellépésen az egri Csikk zenekar frontembere, Oláh Róbert szólóprojektje, a Kiad melegített be a családias hangulatban összegyűlt közönségnek. Mondjuk, a The 33 Bar eleve kicsi: tulajdonképpen tökéletes helyszínnek bizonyult a buli számára, mert ez a fajta akusztikus zene sokkal jobban élvezhető testközelből, intimebb atmoszférában. 

A Diabolus In Musica az Ørdøg zenekar akusztikus projektje: a Vörös András (ének), Nagy-Miklós Péter (gitár), Bokodi Bálint (ének, hegedű) és Korpos Lajos (gitár) felállású csapat szinte kizárólag az anyabanda dalait játssza, az élőzenét pedig háttérsávról szóló ütősök kísérik. Olyannyira aktív produkcióról van szó, hogy az együttes rendszeresen koncertezik, illetve már több kiadványuk is megjelent (az Ørdøg eddigi három lemezéről ITT, ITT és ITT írtunk kritikát).

Elsőként tehát a Kiad, azaz Oláh Róbert lépett színpadra és egy szál gitárral adta elő saját, illetve a Csikk dalait, no meg két feldolgozást is, melyek közül a Hurt című ütött igazán. Az ismert nóta azonban most nem a Johnny Cash-féle változatban hangzott fel, hanem a Nine Inch Nails által megálmodott eredeti verzió alapján. 

Iszonyatosan nehéz ez a tipikusan az észak-amerikai előadók által játszott (americana, folk, blues, country) műfaj: óriási energiát igényel a gitáros-énekes részéről, hogy érdemben le tudja kötni a hallgatóságot, mert itt - a minimális hangszerelés miatt - sokkal fontosabb szerepet kap a dalszöveg és az előadásmód. Oláh Róbertnek többé-kevésbé sikerült mindez, olyannyira, hogy Vörös Andrásék ott helyben fel is kérték még egy előzenekari lehetőségre.

Az átállást és némi cigiszünetet követően tíz perccel tíz előtt lépett a deszkákra a Diabolus In Musica és egyből a Natasa című slágerrel indított. Sorban jöttek szépen a jól ismert Ørdøg-tételek (100x100000, Mind /Ha nekem játszol/), majd József Attila Hetedik című versének megzenésítése következett. 

Majd érkezett az akusztikus formáció produkciójának elhagyhatatlan intermezzója, a limerick-olvasás. Vörös Andrásék rendkívül szórakoztató poénja ez: gyakorlatilag egyetlen fellépésük sem képzelhető el az általában az adott alkalomra írt vagy a fiókból előhúzott, erősen korhatáros tartalommal felvértezett költemények nélkül. 

A Slayer Bloodline című örökzöldjére felolvasott Örkény-egyperces (Nem te) ismét hozta a szokásos házborzongató hangulatot, hogy aztán a programban már csak a jól ismert Ørdøg-nóták kapjanak helyet, kivéve a zárótételt, mely az Isten Háta Mögött Tavaszi nemződüh című dala volt, mintegy laza levezetésképpen.

A meglehetősen mostoha és ellenséges körülmények ellenére ez a buli kifejezetten bensőséges atmoszférájúvá, kvázi meghittre sikerült: az estnek az is jót tett, hogy Vörös András a koncert kezdetén egyszerűen kihúzta a falból az emelvény fölé felszerelt plazmatévé csatlakozóját, így a folyamatosan közvetített argentin-holland VB-elődöntő sem zavarta meg a közönség hangulatát.

A csapat a koncert végén külön megköszönte azoknak, akik az esőre és a hidegre fittyet hányva ellátogattak a péntek esti fellépésre és szerintem közülük senki sem bánta meg ezt a döntését. 

Fotók: az előadók Facebook-oldalai