Mi itt a Rozsdagyárban nem igazán lelkesedünk a feldolgozás- vagy angolosan tribute-zenekarokért. Nem is nagyon írunk ilyesmikről, kivéve, ha van valami olyan tényező, amely leválasztja az adott bandát ezekről a jelzőkről, és ezzel a produkció már nem egyértelműen ebbe a kategóriába sorolandó.

Nemrégiben egy új magyar szupergroup lépett a nyilvánosság elé, mely főként feldolgozásokat játszik, de akadnak azért saját kútfőből származó szerzeményeik is. A zenekarban olyan kiváló zenészek hintik az igét, mint a gitároslegenda Tátrai Tibor, Gotthárd Mihály, akit az Ocho Machoból is ismerhetünk, Szebényi Dániel énekes/billentyűs, Borlai Gergő dobos (European Mantra) és Kéri Samu basszusgitáros.

Az ember az elképesztő zenészgárda neveinek olvasása ellenére legyinthetne is akár, hogy jó, oké, biztosan remekül elnyomják mások dalait, de mi szükség van egy újabb feldolgozásbandára. Semmi, és mégis oly nagy: ahogy ez az öt ember együtt muzsikál, az maga a nagybetűs zene.

A godfater. (nem godfather) névre hallgató csapat hét dalt rögzített a "0" címet viselő debütalbumára, mely a Tom-Tom Records égisze alatt jött ki még tavaly november 10-én. Rögtön egy saját szerzemény, az Álmok háza nyitja a sort. A könnyed, lebegős szerkezetű bluesos, funky-s darab a rádiókban is mehetne akár, itt még viszonylag visszafogottan játszik a banda, de már érezni, hogy forrósodik a levegő, nagyon ízlésesen szólaltatják meg a hangszereket.

A Mindenem a TV című dal viszont már egy feldolgozás Deák Bill Gyula tollából. Ami különlegessé teszi az alapjáraton is jól megírt dalt, az az, ahogyan ez az öt úriember megszólaltatja: szó szerint füstölnek a kezük alatt a hangszerek, úgy zenélnek, mintha nem lenne holnap. Szebényi jazzes billentyűfutamai, a dob-basszus kettőse, a fékezhetetlen gitárszólók egész egyszerűen lehengerlőek. Ezek a fickók szétszedik a házat, nincs mese.

Tulajdonképpen nagyon nehéz volt innen továbblépnem, mert rendre újra kellett indítsam a dalt. Miután hosszas keresgélés után összeszedtem az állam, meghallgattam a következő saját számukat, a Búcsúkeringőt. Ez egy nyugisabb bluesnóta, mely egy kis levegőhöz juttatja a hallgatót. A laza hangszeres játékból azért itt is árad a profizmus.

A Ne szeress engem című Presser-Dusán-szerzeményt szintén Deák Bill Gyulától kölcsönözték ("Rossz vér" – 1984). Mit mondjak, ez nem éppen egy vadállat nóta, a lemezen a leglágyabb hangszereléssel és dallamvilággal felszerelt dal, kissé ki is lóg az anyagról, de azért ez is tisztességesen szólal meg. Az Álljatok meg! egy Skorpió-átirat, melyben ismételten kiéli magát a banda, piszkosul megdörren a kezük alatt a dal.

Érkezik még egy saját nóta, a relaxációs jellegű, szárnyaló blues, a Hold a földön. A gitárszóló itt (is) kiveri a biztosítékot (Istenem, hogy sír az a hangszer!). Egy Allman Brothers-dal zárja a korongot, a Whipping Post: ennek az eredetiét nem ismerem, de abban biztos vagyok, hogy a legendás zenekarhoz méltó módon tolják el a nótát. A hallottak alapján legalábbis nem lehet hiányérzetünk.

Zárszóként annyit, hogy a lemez levitte a fejemet. Igaz, hogy vannak rajta nyugisabb darabok is, de hát anélkül a korong tömegmészárlást idézne elő, szóval megértem, miért vesznek olykor vissza a vadállat örömzenélésből.

10/10