Rozsdagyár

1782 - Clamor Luciferi (2023)

2023. május 17. - chris576

hps266_1782-clamorluciferi.jpg

Lehet egyszerű tiszteletadás, de akár véletlen is, mindenesetre a Black Sabbath ikonikus kabalafigurája, a szárnyas ördög úgy rárepült a 2018-ban megalakult olasz doombanda, az 1782 április 14-én megjelent harmadik nagylemezének ("Clamor Luciferi") borítójára, mely a Heavy Psych Sounds gondozásában jött ki, mint Tony Iommi szelleme a formáció által elővezetett démoni fémzene védjegyeként szolgáló ólomsúlyú riffekre.

A cammogós, komor doom metalt játszó csapat homogén muzsikája semmiféle meglepetéssel nem szolgál: ha megismerted és megszeretted egy lemezüket, akkor számíthatsz rá, hogy a következő ugyanazon a csapásirányon halad majd tovább és a minőségből sem adnak lejjebb.

Ez a szereted vagy gyűlölöd típusú muzsika a doom műfajon belül is talán a leginkább hanyagolt vonal, magyarul a legkevésbé hallgatóbarát. Ám ennek is megvan a maga szépsége, a zenének és a földalatti státusnak egyaránt.

Az olasz doomszterek dalszövegeinek velejét a következők teszik ki: sátán, ördög, pokol, démonok, gonosz, sötétség, temető, halál. Csupa vidámság, már csak a gombafrizura hiányzik. Viccet félretéve, ez maga a nagybetűs doom! Érzik, értik, játsszák. Ez az ő igazi terepük, ezért is ennyire homogén a zenéjük, ez csörgedezik az ereikben, ez vert gyökeret a szívükben.

Amellett, hogy piszkosul tetszik, amit csinálnak, nem igazán tudom számonként elemezgetni az albumaikat. Ha valakiknél ez nehézséget okoz, akkor az az 1782. A tempó szinte mindvégig egységes, az énekes monoton kántálása szintén, a riffek mindegyike pedig olyan súlyos, mint Iommi nyakában az aranykereszt.

A dob-basszus tengely nem színez, csak alapoz, magyarul megágyaz az irgalmatlanul súlyos riffeknek. A lemezt nyitó A Merciful Suffering mondjuk éppen egy kakukktojás a sötét tónusú orgonaszólamaival, de ez mindössze csak felvezetésként szolgál.

A Succubus pedig már azt az ösvényt tapossa, melyről fentebb értekeztem. És az összes többi nóta is. Semmi gyorsulás, még középtempó sem. Mindez harminckilenc és fél percen keresztül. A hangzás bivaly, az atmoszféra úgyszintén. Engem megfogott, ahogy az előző korongjuk is (ennek kritikáját ITT találod), ám én a doom emlőin nevelkedtem, szóval előnyből indulok.

Nehéz, komor muzsika, csak doom rajongóknak ajánlott!

9/10

1782.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8018125506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása