A doom metal legfőbb jellemzői közé a belassult tempó és a merengős, komor atmoszféra tartozik, ám csakúgy, mint a metal többi vonulata, ez is sokfelé ágazik szét: létezik egy epikus fajtája, van, amikor pszichedeliával ölelkezik és olyan is, amikor a heavy, a death vagy éppen a black metallal olvad egybe.
A 2018-ban létrejött, 1782 néven futó olaszországi doom metal formáció viszont megint egy másik kategória: ők semmivel sem keverik a doomot, sőt még az epikus jelző sem igazán illik rájuk. Leginkább a The Wounded Kings és a Witchsorrow zenekarok nyers, komor és homogén muzsikájához tudnám hasonlítani a munkásságukat. Szinte mindegyik daluk az ugyanabban a csigatempóban fogant, minimál doom metalt tartalmazza, mindenféle cicomázás nélkül.
Ez a stílusirányzat világviszonylatban is nagyon kis mennyiségben vonzza magához a hallgatókat, ennek oka pedig a műfaj öncélúsága, magyarul eléggé magának való zenei stílus. De! Ettől függetlenül nagyon is lehet szeretni, de akinek a legelső Black Sabbath-album nyitó és egyben címadó dalának Tony Iommi keze alól felmorajló, elementáris erejű, doomos kezdőriffje nem dobogtatta meg a szívét, az valószínűleg egy unalmas, szürke masszának érzékeli az egész irányzatot.
Én rögtön vettem a lapot az Iommi-riff kapcsán és ebből kifolyólag már évtizedek óta doom metal rajongó (is) vagyok. Amikor meghallottam az 1782 második sorlemezének kezdő taktusait, tudtam nagyon jól, hogy mi lesz a folytatás egészen a korong végéig bezárólag. A számításom bejött: elborult, minimál doomolás, de mindez markáns riffekhez kötve és éjsötét atmoszférával megfűszerezve.
Az Evocationis című intró után következő The Choosen One a fentebb megfogalmazottak szerint robban be: egy vastag, sötét gitárriff gördül végig a vontatott tempójú, szuggesztív hatású dalban. A Bloodline is hasonlóképp építkezik, csak ebben a basszusgitáros pengeti a sötét, doomos nyitótémát, majd megérkezik a hathúros és együtt döngetik tovább a riffet.
Egyik zenész sem kezd el a saját hangszerén a minimál témáktól eltérően bonyolultabb dolgokba belemászni, valószínűleg nem is akarnak. Amit az 1782 játszik, nem is kíván meg többet, csak azt, hogy ez a hét dal a lehetőségekhez képest ne váljék unalmassá, ami nem kis feladat ebben a műfajban. Mivel a negyedik, Black Void című tétel is pontosan az előző kettő dal nyomvonalán halad (na meg az összes többi), így eléggé nehéz elsőre megítélni az anyagot, de még sokadik meghallgatás után is nehezen emészthető.
Nekem alapvetően tetszik a lemez, de körülbelül a negyedik alkalom után sem nyílt meg istenigazából, szóval egyelőre még barátkozom az anyaggal. Tisztában vagyok vele, hogy ez a rétegzenék rétegzenéje, ezért kizárólag doom metalosoknak ajánlott, másoknak aligha fog örömet okozni. A "From The Graveyard" című album a Heavy Psych Sounds kiadó gondozásában érkezik 2021. március 26-án.
8,5/10
