A Racer X és a Mr. Big zenekarok gitárosaként megismert úriember, Paul Gilbert túl van már számos szólóalbum megjelentetésén (2019-es korongjának kritikáját ITT találod), azonban a legújabb ilyen jellegű megmozdulása igencsak rendhagyóvá sikeredett. A húrbűvölő Paul ezúttal Ronnie James Dio emléke előtt tiszteleg, Rainbow-, Black Sabbath- és Dio-nóták átdolgozásával.

Alapjáraton semmi érdekes nem lenne egy hasonló projekt megvalósításában, hiszen a legtöbb embert az eredeti érdekli, meg amúgy is lecsengőben van már ez a tribútosdi. Paul viszont amellett, hogy elképesztő érzékkel nyúlt hozzá ezekhez a nótákhoz, Dio énekét gitármelódiákkal helyettesíti, ami, valljuk be, nem könnyű feladat.

Sokaknak beletörne a bicskája egy hasonló próbálkozásba, Paul azonban remekül oldotta meg a feladatot. Süt az anyagról, hogy a gitáros nem szándékozott belenyúlni a dalokba, magyarul hű volt az eredeti hangszereléshez, sőt, érzelemgazdag játéka legalább ugyanolyan hőfokon ég, mintha mondjuk Iommit hallanánk.

A tizenkétszámos "The Dio Album", mely április hetedikén jelent meg a Mascot Label Group gondozásában, négy számot vonultat fel mindhárom fentebb említett bandától, mindezt jó érzékkel összeválogatva. A korong hangzása sem hagy kívánnivalót maga után, az interpretáció is hasonlóan jól sikerült.

Bill Ray játszotta fel a dobtémákat, minden mást Gilbert. Gitárja pedig ontja a riffeket, a szólókat, sőt még "énekel" is: Ronnie dallamait a hathúros hozza, pontosan olyasmi elánnal, mintha ugyanezt magától a mestertől hallanánk, csak éppen nem gitáron. Ahogy Paul behelyettesíti nekünk Diót, szinte megidézi az ördögvillákat vadul szóró legendát, pedig egyetlen sor ének sem található a lemezen.

A Sabbathtól a Neon Knights, a Country Girl, a Heaven And Hell és a Lady Evil hangzik el, a Rainbow zenekartól a Kill The King, a Man On The Silver Mountain, Long Live Rock 'N' Roll és a Starstruck, míg Dio szólókorszakából a Stand Up And Shout, a Holy Diver, a Don't Talk To Strangers és a The Last In Line.

Találó a lemezborító, jó a hangzás, eredeti az ötlet. A Rozsdagyár nem mondhatni, hogy tribute-párti lenne, sőt. Az efféle produktumok azonban megérdemlik, hogy szót ejtsünk róluk. Nyilván nem várok egy második részre, így kerek a történet, ahogy van. Paul Gilbert keze alatt szinte izzanak ezek a nóták.

10/10