Már fiatalon rá kellett jönnöm, hogy sajnos a legtöbb barátom nem osztozik az ízlésemben, emiatt sorra maradtam le a jobbnál jobb bulikról. Zenekarok jöttek-mentek a környékemen, én meg tehetetlenül néztem (képletesen, nem a színpad előtt állva), mert nem volt kivel elmennem a koncertre. Aztán idővel ezt megelégeltem, és azóta sportot űzök abból, hogy egyedül járok helyekre. Amennyiben te is hasonló problémával küzdesz, ez a cikk neked szól!

Félreértés ne essék, nem arról szeretnék beszélni, hogy egyedül bulizni jobb lenne, mint társasággal. Irigylem azokat a csapatokat, akik közösen fesztiváloznak, ahol egymás fele nyílnak a sátrak, ahol ki vannak rakva a kempingszékek, és mindig ül rajtuk valaki, akivel lehet beszélgetni. Viszont ez a lehetőség sajnos nem mindenkinek adatott meg – ez a cikk az olyan zenerajongókhoz szól, akik társaság híján úgy érzik, kénytelenek kihagyni eseményeket. Pedig hatalmas potenciál van abban, ha az ember szólóban bulizik. Millió koncerten jártam már egymagamban – belföldön és külföldön egyaránt – de most a Fekete Zaj lencséjén keresztül szeretném bemutatni az egyedül szórakozás napos oldalát. Miért ne félj tehát egymagadban elmenni bulizni? Főleg, ha a Zajról van szó.

Senkihez nem kell igazodnod

Korai busszal mennél, de a havernek dolga van? Érdekelne a késő esti fellépő, de a srácod offon van, és muszáj bébiszittelned? Partneredet képtelen vagy dél előtt kirángatni a hálózsákjából, pedig megnéznél egy délelőtti programot? Egyedül nem kell ilyenekkel foglalkozni, minden pontosan úgy és akkor fog történni, ahogy te szeretnéd.

Koncertről koncertre tudsz áramolni

Nem kell azon aggódni, hogy a társaságból ki mit szeretne megnézni. Nem kell fájó derékkal végigállnod egy koncertet csak azért, mert a barátodat érdekli. Nem kell úgy tombolnod a színpad előtt, hogy a partnered melletted csak kínosan feszeng, mert nem értékeli a produkciót. Nyugodtan leléphetsz, ha nem köt le; maradhatsz, ha megtetszik, mert nem tartozol elszámolással senki felé.

Sosem fogsz unatkozni

Talán ez az első félelme az embernek: mit fogok csinálni egész nap egyedül? Szerencsére a Zaj nem hagy unatkozni; csordultig van a programfüzet off-programokkal. Ékszerkészítés, előadások, kocsmakvíz, sörkóstoló, szervezett kirándulások – csak az nem talál magának tennivalót, aki nem szeretne. De ha ez sem elég, itt van programnak az egész Mátra: rövid túrával el tudsz jutni Mátrafüredre, kicsit hosszabbal Mátraházára, még kicsit hosszabbal pedig az ország tetején, a Kékesen találhatod magad. Utadon pedig szemet gyönyörködtető tájak, barátságos emberek, finom mátrai borok, és világbajnok csülkös bablevesek fogadnak majd (Mátraházán a Csülök Büfé bablevese kétszáz forintos kisfröccsel kötelező!).

Szociális detox

Ijesztően hangzik, hogy az emberrel napokig nem lesz senki, akihez szólhat, de egyrészt ez közel nem olyan rossz dolog, másrészt pedig nem is teljesen igaz. Mindenesetre meglepően jót tud tenni az ember agyának, hogy pár napig nem kell mások igényeivel, gondolataival foglalkoznia, nem kell társalognia, nem kell megfelelnie senkinek. Ehhez adjuk még hozzá a Zaj különlegességét, miszerint nagyon nehéz a Mátra szikláiból adatforgalmat vagy wifit fakasztani, így gyakorlatilag rögtön adott a digitális detox is. Először frusztráló, amikor az insta-feed helyett egy „Nem sikerült frissíteni az idővonalat” üzenet fogad, de hamar rájössz, valójában mennyire érdektelen dolgokat néznél a telefonodon, és mennyivel értékesebb dolgok vannak tőled karnyújtásnyira. És ezzel el is érkeztünk a következő ponthoz.

Apróságok felértékelődése

Miután már régóta nem beszéltél senkivel, és optimális esetben a telefonodat sem tudtad piszkálni, az agyad elkezd ingereket keresni, és olyan dolgokat veszel észre, melyekről lehet, hogy lemaradnál, ha valaki eltereli a figyelmet. Legyen koncert vagy off-program, mindenben meg fogod találni a szépséget. A fények, a füst áramlása, a zenészek arcán az érzelmek, a közönségben táncoló rajongók, lobogó hajak, kicsorduló könnycseppek – minden koncert tartogat valami rejtett szépséget, melyhez nagyon figyelmesnek kell lenned, hogy észrevedd. Esetleg fürdőző kacsák, fodrozódó víz, a híd korlátján megpihenő szitakötő, a tó szikláin napozó sikló, vízben loccsanó evezőlapát, vízcseppeken átragyogó napsütés, sportfröccs aljáról felúszó buborékok: nem kell messzire menni a fesztiváltól ahhoz, hogy ilyen meditatív élményekben legyen részed.

Koncertbarátok

Mert Zajon sosem leszel egyedül. Ha egyedül érkeztél, akkor is barátokkal fogsz távozni, legalábbis lélekben. Leülsz egy padra, és leül melléd egy battle jacketes metalarc, akivel szóba elegyedsz, és nem sokkal később már együtt cigiztek a sziklákon ülve. Egy srác kiszúrja a kezedben a palackos rozé alpolgármestert, megjegyzi, hogy jártál-e Fishing On Orfűn (ahol ugyanezt szolgálják fel), és meg is van a beszédtémátok aznap estére. Egy külföldi brigád megkedvel, és nem sokkal később egy holland tagot tanítasz arra, hogy hogyan kell kiejteni az „Osztálykirándulás” színpad nevét. Vagy valaki csak úgy simán megdicséri a ruhád, tetoválásod, és máris ott van egy kapcsolat, egy beszélgetés, egy arc, akinek aztán ismerősként biccenthetsz, amikor elhaladsz mellette a büfésoron.

Támogató közeg

Szerencsére a Zaj vendégserege elég válogatott; persze minden fesztiválon bele lehet futni szar arcokba, de itt az underground programok miatt erre kisebb az esélyed. Az ott töltött négy nap alatt folyamatosan segítőkész, nyitott, kedves emberekkel találkoztam. Még be sem értem a kempingbe, de a szombaton fellépő Pornography egyik tagja már felkapta a táskámat, és addig cipelte, amíg árnyas helyet nem találtunk a sátramnak. Az önkéntesekre mindig lehetett számítani. Off-programként megnéztem az elsősegély sátrat is, és a ragtapasz meg a jód mellé csupa kedvességet kaptam. Egy srác a The Ocean koncertje alatt megfáradt, és lefeküdt aludni a tömeg közepén, a körülötte állók pedig onnantól kezdve együtt figyeltek, hogy ne lépjen rá senki. Ráadásul magányosan fesztiválozó, relatíve dekoratívan öltöző nőként senki nem viselkedett velem tiszteletlenül a négy nap alatt.

Halálosan menő

Bizony, ha egyedül mész fesztiválozni, ne adj' Isten, sátrazni is, valaki – jogosan – meg fogja jegyezni, hogy ez mennyire kemény. És tényleg az – az ember kicsit erősebbnek, önállóbbnak érzi magát tőle, hogy egyedül cipelte ki a cuccait a buszhoz, egyedül verte fel a sátrat (még ha háromszor is kellett egy darab kővel újrakalapálnia a peckeket), egyedül állt be a sörsorba, egyedül ül ki reggelizni a tóparti büfébe, és most egyedül érzi magát olyan jól, mint már régen nem. Az ember ezekben a csöndes pillanatokban megtanulja: az egyedüllét nem egyenlő a magánnyal. Szóval ne féljetek kipróbálni ezt a modern kori zarándoklatot: ha nincs senki, aki elkísérjen titeket, nyomás egyedül fesztiválozni! A Fekete Zaj nem fog titeket magatokra hagyni.