A Tommy Victor énekes-gitáros vezette, 1986-ban megalakult amerikai metalbanda, a Prong rendkívül érdekes pályát futott be: hardcore / crossover thrash / indusztriális és groove metal, nehéz lenne ezen stílusmegjelölések közül választani, ha jellemezni szeretnénk a New York-i bandát, mert mindez egyszerre van jelen a zenéjükben, de mégis ezer közül azonnal felismerhető a csapat.
Pengeéles, száraz riffelés, Tommy Victor jellegzetes üvöltözése, szikár dobmunka, a ritmusra kihegyezett sodró lendület: az SPV/Steamhammer gondozásában október 6-án érkező tizenharmadik stúdióalbumuk, a "State Of Emergency" esetében is pontosan ezek a fő ismérvek (2016-os korongjukról ITT írtunk kritikát).
A megalakulásukat követően független kiadású anyagokkal jelentkező zenekar számára 1989-ben érkezett el a fősodorbeli siker: leszerződtek egy nagykiadóhoz, az Epic Records-hoz és ekkor jöttek ki azokkal a korongokkal, melyekkel megalapozták a nevüket. A '90-es évek első felének sikerszériáját a megváltozott zeneipari klíma törte meg és az együttes 1996-ban feloszlott. Tommy Victor a követlező évtizedet a Danzig és a Ministry soraiban töltötte, de már 2002-ben újjáalakította a Prongot, igaz, akkor még csak takaréklángon.
A teljes visszatérésre 2007-ben került sor és azóta sorra jönnek ki lemezeikkel, rotációban változó felállással. Olyannyira fluktuál a tagság, hogy a kiadós promóanyagban szereplő fényképeken egyedül Tommy Victor szerepel és komoly kutatómunka szükséges ahhoz, hogy kiderítsük, ki is alkotja ma a csapatot rajta kívül. De mindegy is: ő szerzi a zenét, az elképzelései valósulnak meg a Prong anyagain, így hasonló a helyzet, mint például a Jethro Tull esetében. Még a rajongóknak is komoly fejtörést okoz az, hogy a briteknél ki szerepel aktuálisan Ian Anderson mellett egy-egy lemezen.
De mindegy is: a "State Of Emergency" hat évvel elődjét követően jelent meg és ez betudható egyrészt a pandémiának, másrészt a zenekarvezető magánéletében bekövetkezett számos kellemetlen fejleménynek. Szerencsére ettől függetlenül a friss korong - nem lövök le semmilyen poént - bitangerős.
A hatvanas éveinek legelején járó frontember pontosan ugyanúgy tolja a saját muzsikáját, mint a csapat fénykorában, azaz semmilyen értelemben sem kopott meg sem a hangja, sem pedig zenéjének dalszerzői frissessége.
A lemez iszonyatosan bedurran a nyitó hármassal: a The Descent (itt Marc Rizzo szólózik egy jóízűt), a címadó State Of Emergency és a Breaking Point igazi thrash metal gránátok, aprítanak rendesen. Az első dallamokra a Non-Existence című tételig kell várnunk, melyben a post-punk / gót melódiákat a szigorú riffelés támogatja meg, a refrén pedig önmagában remek.
Számomra a legnagyobb meglepetés az Obeisance című szám volt, mely konkrétan olyan, mintha egy "The Outer Limits - Angel Rat" albumkorszakos Voivod-darabot hallgatnék. Szenzációs az atmoszférája, a pszichedelia remekül oldja az album szögelését. A Disconnected ismét egy dallamosabb post-punk tétel (nagyon jó a verzék alatti pulzáló gitártéma), tényleg olyan, mintha a '90-es évek legelején hallgatnánk egy The Mission, Fields Of The Nephilim vagy éppen The Sisters Of Mercy koncertet.
A kifejezetten jól sikerült Compliant is hasonló cipőben jár, hogy aztán a Back (NYC) című gyorsabb hardcore / metal döngölés hozza vissza a tempót és a dögöt a lemez végére. Bónuszként a csapat felvette a kanadai prog-rock istenek, a Rush klasszikusát, a Working Mant, mely Tommy Victor szerint elsőként mutatta meg a számára, hogy a power trió felállás mennyire ütős is tud lenni. Természetesen az ismert dal alaposan lejjebb hangolva és kicsit lelassítva szólal meg, szóval nem is lóg ki a korongról.
A "State Of Emergency" ismét bebizonyította, hogy a rockéra klasszikus korszakában indult veterán bandák még korántsem fogytak ki a szuflából. Természetesen vannak olyan csapatok, melyek már csak árnyékai régi önmaguknak és gyakorlatilag a nosztalgiaköröket futják koncertjeiken, de a Prong rohadtul nem ilyen. Hála a Jóistennek!
9/10
Fotó: Optic Monkey Images
