Írtam én már megannyi doombanda éppen aktuális lemezéről kritikát, de olyan csapat, mint az olasz trió, a Bottomless, csak ritkán jön szembe velem. Nem bújik meg a háttérben semmi ördöngősség, egyszerűen csak arról van szó, hogy ez a fajta klasszikus heavy/doom jóval ritkább, mint a behúzott fékkel közlekedő doombandák csigatempójú nehézfémje.

Az olaszok nem titkolják, hogy a Black Sabbath, a Trouble, a Saint Vitus, a The Obsessed, és a Pentagram munkássága szegélyezi útjukat, én pedig azt nem, hogy ezek a bandák a legnagyobb kedvenceim között foglalnak helyet. A nagy találkozás, mondhatnánk, ami egyébként tökéletesen fedi a valóságot, ám nem mostanra datálható.

A Bottomless debütalbuma két évvel ezelőtt jelent meg a Spikerot Records gondozásában, melyről akkor írtam is recenziót, ezt ITT találod. A zenekar példaképeinek legszebb pillanatait megidéző produktum nyugodt szívvel odatehető az ősöké mellé, a srácoknak a vérében csörgedezik a klasszikus doom, ez kétségtelen.

Nagy kérdés volt viszont, hogy sikerül-e az elsöprő bemutatkozás után megtartani ezt a nívót egy esetleges második nagylemez esetében. Sikerült. A Dying Victims Productions gondozásában augusztus 25-én megjelent "The Banishing" című korong pontosan az előző anyag folytatása, szálfaegyenesen halad tovább a kijelölt úton.

Amellett, hogy a srácoknak szinte szétrobban a dalírói vénájuk, fontos kiemelni, hogy tőlük nem fogunk újrahasznosított Sabbath-témákat hallani. Nagy szó ez manapság, amikor a plagizáció szinte teljesen átrajzolta a határokat. A lecke tehát fel van adva, nincs könnyű dolga a zenekaroknak. A Bottomless sikeresen vette az akadályokat, mondhatni, nem sodorta el az ár.

Ahogy Giorgio Trombino énekes-gitáros keze alól felsírnak a szívszaggató, keserédes harmóniák, párosulva andalító énektémáival, az maga a nagybetűs doom. Az album abszolút dallamorientált, a bitang riffeket és a komorabb tónusú gitárokat ellensúlyozó melódiák szép számmal képviseltetik magukat a lemezen.

Tekintélyes módon zakatol a nyitótétel, a Let Them Burn, David Lucido dobos falrengető taktusaival köszön be a The Great Unknown című dal, akusztikusan kezd a Guardians Of Silence, mindeközben pedig csak úgy sorjáznak az emelkedett hangulatú, megbabonázó doomtémák. A négyhúrost egy hölgy kezeli, a neve Sara Bianchin, aki amúgy már nem tagja a zenekarnak, Laura Nardelli érkezett nemrégiben a helyére. 

A korong mind a nyolc dala telitalálat, így kell ma klasszikus doomot játszani, kérem szépen. Ennek ellenére kicsi a valószínűsége, hogy a Bottomless komolyabb sikereket fog elérni. Erre a zenére szinte csak mi, negyven felettiek vagyunk vevők, de sebaj, amíg mi lélegzünk, addig ők nyugodt szívvel tolhatják a doomot.

10/10

Fotó: a zenekar Facebook-oldala