Rozsdagyár

EARLYBIRD - Klippremier: Már késő

2023. december 22. - Kovenant

earlybird_band_2.jpg

Újabb klippel jelentkezett a fővárosi Earlybird zenekar. A csapat idén tavasszal jelentette meg az első nagylemezét "nemidevaló" címmel, melyről egy újabb számhoz, a srácok által is nagy kedvencnek tartott Már késő című dalhoz forgattak videót.

A dal maga egy kicsit érdekes életutat járt be, mert egy gyakran félretologatott, halogatott ötletből egyszer csak egyfajta szerelemgyerekévé vált a zenekarnak, mert annak ellenére, hogy végül mindenki kivette a részét a dalírásból – magunkhoz képest – pikk-pakk összeállt, mind zeneileg, mind pedig szövegileg. Valahogy  mindenkiben kialakult egy határozott és egyértelmű elképzelés, hogy mit akar viszonthallani, viszontérezni, amikor visszahallgatja a felvételt és ebben egy meglepően nagy egyetértés alakult ki bennünk már rögtön a kezdetektől. Szóval mindenki megírta a maga részét, elkészült a szöveg és azzal a lendülettel – kis túlzással - kb. késznek is nyilvánítottuk.

A banda december 30-án a Robotban a Sosevolt és a Mindgate zenekarokkal karöltve ad egy utókarácsonyi – előszilveszteri koncertet.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8418286455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása