Ha kell, ezredszerre is leírom, hogy a black metal a rockzene titkos fegyvere, a létrejötte óta folyamatosan fejlődő, legszínesebb, legötletesebb stílusirányzat: virágzik, tündököl, jött, látott és győzött. De vajon mi bújik meg a háttérben? Talán az, hogy sosem tört ki a föld alól? Meglehet.

Idén januárban írtam a finn multihangszeres Zannibal vezette Sammale bemutatkozó albumáról (erről ITT olvashatsz), melynek recenziójában megemlítettem, hogy elképesztően hangulatos feketefémet áraszt. November 24-én pedig megérkezett a folytatás is "Finno-Ugric" címmel a Naturmacht Productions gondozásában.

Ha a debüt tetszett, akkor ez egész egyszerűen fel fog emészteni, annyira zseniális. A lemez címét és tematikáját, gondolom, nem kell lefordítani és magyarázni, a napnál is világosabb. A lemez elejétől végéig az atmoszferikus black metal magasiskolája, olyan hangulati elemekkel átszőve, hogy szem nem marad szárazon.

Egészen elképesztő, hogy egyetlen személyhez köthető az egész produkció: lehet, hogy dobgép meg hangminták segítségével lettek rögzítve a dalok, de akkor is. A gitárokon és az éneken kívül számos népi hangszer is felsorakozik itt, melyeknek rendkívül nagy a hozzáadott értékük.

A nyitótétel (Pohjan Neien Kuolo) rögtön tíz percre rúg: monumentális, epikus darab, mely még szélesebbre tárja a debütalbummal kinyitott ajtót. Elképesztően hangulatos, és ez még csak a kezdet. Az Ojgo Sem (A Sad Melody) fő motívuma annyira el lett találva, hogy simán felsorakozik minden idők legjobb black metal szerzeményei közé. Már az első pár másodperc letaglózza az embert: a szomorú, de valahol a remény húrjait pengető dallamok mélyen a szívünkbe döfnek, a szemeink előtt pedig a végső bealkonyulás percei zajlanak, látjuk, ahogy lehunyja szemeit a Föld, majd örökre megpihen.

Ilyen és ehhez hasonló képsorok jelentek meg lelki szemeim előtt a Sammale muzsikáját hallgatva. Zannibal felkavaró szerzeményei egyaránt szomorúak és ünnepélyesek, a fájdalom és a remény egyszerre jelenik meg bennük. Egy rövid átvezető után érkezik a Mi-Ke No Kowom: lassú, vontatott darab, a hangulata, felépítése rokonítható akár a Tiamat "Wildhoney" lemezével is, illetve annak Gaia című dalával.

A negyvenkét perces, hét szerzeményt magában foglaló "Finno-Ugric" az év legjobb black metal albuma számomra, egyedül talán az ...And Oceans idei korongja veheti fel vele a versenyt. Kihagyhatatlan anyag!

10/10