Rozsdagyár

CHARLOTTE WESSELS - Klippremier: Chasing Sunsets

2024. június 17. - Jurancsik Eszter

448321247_1025604718921360_4283324439235994886_n_cleanup.jpg

Miután a holland Delain 2021 februárjában, addig ismert felállásában megszűnt létezni, Charlotte Wessels nem tétlenkedett, és elkészítette első szólóalbumát, amely a "Tales From Six Feet Under" címet viselte, egy évvel később pedig utódja, a "Tales From Six Feet Under Vol II" is a boltokba került.

A két lemezen könnyedebb hangzású dalok kaptak helyet, az énekesnő elmondása szerint azon számokat akarta kiadni, amelyeket még a zenekar tagjaként írt, de nem érezte, hogy illenének a Delain albumaira.

Charlotte áprilisban jelentette be, miszerint szeptember 20-ával kiadja harmadik szólóanyagát is "The Obsession" címmel, amelyről azt is felfedte: jóval keményebb hangzást képvisel majd, mint elődei.

Alig várom, hogy hallhassátok ezt az albumot. Egyrészt egy nagyon személyes történetet mesél el - a félelem, a megszállott gondolatok és az ezek elől való menekülés nem szándékolt témáján keresztül -, ugyanakkor a dalok igazi formáinak megtalálásának örömét képviseli mindazokkal, akik részt vettek a lemez elkészítésében. Ezért választottam a The Obsession címet. Ez utal a személyes kényszerbetegséggel kapcsolatos küzdelmeimre, amelyek sok dalt ihlettek - de a zenekart is The Obsessionként kezdtem emlegetni -, mert voltak olyan pillanatok a stúdióban velük, amelyek igazán emlékeztettek arra, hogy miért is vagyok megszállottja a zenének. 

- mesélte a készülő korongról az énekesnő, aki májusban mutatta be rajongóinak a The Exorcism című dalt, a napokban pedig megérkezett a második kislemezes tétel, a Chasing Sunsets.

Amikor a Patreonon kiadtam a Chasing Sunsets első változatát, azonnal a kedvencem lett. Azóta nagyon sokat változott, ahogy az albumon dolgoztunk, nagyon boldog vagyok, hogy ma megoszthatom ezt a számot a világgal! A dalban az önfenntartás és a kapzsiság témája jelenik meg, amit a klipben is megjelenítettünk. Soha nem éreztem még ennyire úgy, mintha az Éhezők viadalában élnénk - ahol a világ egyes részein pazarló életmódot folytatnak az emberek, míg másokat a pusztulás vesz körbe és szenvednek. Ezt a témát dolgoztuk fel a klipben egy mesterséges, gyönyörű tájképen és stíluson keresztül, mindezt egy kietlen térben, égő fákkal bemutatva.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2318428015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása