
Heavy metal óda egy turnébuszhoz, motoros pokolrock és a ‘80-as évek legjobb hard rock pillanatai: ezt ígéri a Bullet, a Jesus Chrüsler Supercar és a Screamer, vagyis az a három svéd zenekar, amelyek május 21-én játszanak a Dürer Kertben.

Heavy metal óda egy turnébuszhoz, motoros pokolrock és a ‘80-as évek legjobb hard rock pillanatai: ezt ígéri a Bullet, a Jesus Chrüsler Supercar és a Screamer, vagyis az a három svéd zenekar, amelyek május 21-én játszanak a Dürer Kertben.

Véget ért a Záróra instrumentális világa. A zenekar 6 bulit tolt le énekes nélkül idén tavasszal, mikor is csatlakoztak a Nemzeti Hang és a Dying Wish közös turnéjához. Az instrumentális koncerteket is jól fogadta a közönség, de mostantól teljes a felállás, hiszen Todonai "Toca" József lett a zenekar frontembere. Innentől kezdve nem csak a koncertek terén lesz nagy változás a viszonylag friss formáció életében, hanem elkezdhetik végre a stúdiózást, hiszen a rövid távú tervek között ott szerepel egy nagylemez is.

Immáron harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Rock Aid Fest elnevezésű minifesztivál, mely egy beteg kisfiú, Bertalan Vilike gyógykezelésének a támogatására szerveződött. Az elmúlt években tucatnyi remek rockzenekar állt az ügy mögé, és lépett fel ingyen a fesztiválon.

Május 18-án három év után új lemezzel készül a finn Amorphis. A csapat 14. albuma a Nuclear Blast gondozásában fog megjelenni "Queen of Time" címmel. A 10 dalos korongról elsőként egy szöveges videót tettek közzé, mely a The Bee című dalhoz készült, most pedig a Wrong Direction című tétellel ismerkedhetünk meg, ami egy látványos videoklippel repít el minket egy barlang mélyére.

Megjelent a budapesti hardcore punk Wishes legújabb szöveges videója, mely a DEAD-ENDS című dalukhoz készült. A felvételek a Grenma studióban készültek szintén a fővárosban. A csapat legközelebb május 12-én a Dürer Kertben, május 18-án pedig a székesfehérvári Nyolcas Műhelyben csíphető el. Mindkét esetben a Stubborn zenekarral közösen döngölik földbe a színpadot.

Stone Sour, Ugly Kid Joe, Black Stone Cherry, Shinedown, Joe Satriani, Soja, Sons Of Apollo, és még a legendás Genesis gitáros Steve Hackett is a Barba Negra Trackben látható hamarosan. De a hazai színtér sem maradhat ki, a Supernem, a Ganxsta Zolee és a Kartel, a Magna Cum Laude, és a Beatrice, vagy a Tátrai Band is Budapest egyik legkedveltebb szabadtéri szórakozóhelyét választotta a nyáron. A Track április 27-én indítja ötödik szezonját, idén több olyan előadó is bekerült a fellépők sorába, aki eddig még nem járt Magyarországon!

Május 4-én, Fusion Night fantázianév alatt, három kiváló banda lép majd a Crazy Mama színpadára. Az estét 20 órától a Kr3ll névre keresztelt formáció nyitja majd meg. A zenekar Bang! című albuma idén januárban látott napvilágot az Edge Records gondozásában. A csapatot Linda Daemon és párja Tommy alapította, majd csatlakozott hozzájuk Riki Church és Keresztes Viktor. Hogy milyen stílust képviselnek? Gyere el, hallgasd meg őket, és mondd el, mit gondolsz (facebook esemény).

Friss szöveges videóval jelentkezett a Perfect Symmetry a Fallin' című dalához. Eközben készítik az új dalokat. A csapat felállása most biztosnak tűnik és az alkotói munka jó tempóban halad, az elmondásuk szerint.

Imádod a 80-as és 90-es évek rock slágereit, de már mindet kívülről tudod és valami újra vágysz? A korai rock zene mellett a heavy metal felé is érdeklődsz? Fontos neked, hogy a rock zene a szerelemről szóljon, de ez nem elég? Ha a kérdésekre mind igen volt a válasz, akkor neked kötelező meghallgatnod a következő lemezt.

A többszörös arany- és platinalemezes Road legfrissebb albuma április elején jelent meg „A tökéletesség hibája” címmel. A koronghoz tartozó első videoklipet a napokban mutatta be a zenekar, különlegessége, hogy Csuja Imre Jászai Mari-díjas színművészt láthatjuk a főszerepben. Az album lemezbemutató koncertje április 30-án lesz a Barba Negra Trackben, amit a rajongók most duplán várhatnak, a koncerthez kötődő nagyszabású játékban ugyanis most elvihető a csapat összes turnéhangszere.