2016. július 7-én és 8-án David Gilmour két rendkívül látványos koncertet adott a legendás pompeii amfiteátrumban, a Vezúv árnyékában; 45 évvel azt követően, hogy először játszott itt Adrian Maben klasszikus koncertfilmjében, a Pink Floyd: Live At Pompeiiben. A tavalyi fellépések sem maradtak dokumentálatlanul: szeptember 29-én CD-n, DVD-n, Blu-Ray-en, bakeliten és digitálisan is megjelenik a David Gilmour – Live At Pompeii kiadvány. A rajongók pedig máris kaptak egy kis ízelítőt az anyagból: a Rattle That Lock élő klipjét.
Számomra ez a nap ígérkezett a legizgalmasabbnak. A napot az Agregator bulijával kezdtem. Utoljára tavaly maratonon láttam őket, és akkor valamiért nem éreztem annyira erősnek a produkciót, mint bármikor előtte, idén viszont maximálisan teljesítettek. Miután ezt magam mögött tudtam, belelestem a Nevergreen bulijába, akik a legutóbbi "Monarchia" album köré építették a koncertet, viszont ez sajnos elég laposra sikerült.
Némi folyadékbevitel után megcéloztam a nagyszínpadot, ahol az Apey And The Pea nyitotta az estét. Parádésan. Tavaly már egyszer láttam őket, és akkor fel is kaptam a fejem, ugyanis ilyen névvel azt hittem, hogy valami X-Faktor, vagy Csillag Születik szökevény bandáról van szó, viszont mikor meghallottam azt az eszméletlen súlyos, gonosz stoner-doom egyveleg zenét, akkor minden kétségem elszállt, úgyhogy idén már teljes egészében látnom kellett őket. Külön öröm volt, hogy a nemsokára érkező "Hex" albumról is játszottak, de ezenfelül is olyan teljesítményt nyújtottak a srácok, hogy az elképesztő. Apey produkálta magát, nem kicsit, vigyorgott, vicsorított, poénkodott, iszonyatosan megragadó személyiség.
Itt tartva egy kis szünetet, végre szemügyre vettem egy kicsit az emberfelhozatalt. Boldogan konstatáltam, hogy rengeteg ember szerzett vagy Katatonia vagy Moonspell pólót, előkerültek a klasszikus gothic öltözetek is, főleg a hölgyek terén. Gyerekek, én sok szépet láttam életemben, viszont itt volt egy-egy olyan hölgy, hogy én simán elküldeném modellnek, látszik, hogy sokan rengeteget adtak a külső esztétikára.
Visszakanyarodva a bulikhoz, szépen lassan színpadra állt a portugál Moonspell. Amikor bejelentették őket, akkor majdnem lezuhantam a lábamról. Sajnos a legutóbbi hazai bulijukról lemaradtam, viszont most egy különleges bulira számíthatott a nagyérdemű, ugyanis a koncertet az első két albumuk köré építették, mint amolyan jubileumi megünneplést. A koncertet az "Irreligious" album jó pár dalával nyitották - személyes kedvencem erről az anyagról, a Ruin And Misery, és amikor felcsendült, azt hittem lemegyek hídba -, majd az első lemezük, a "Wolfheart" dalaival zártak. Kicsit sajnáltam, hogy későbbi dalokra nem maradt idő, de talán majd legközelebb, én viszont köszönöm az élményt.
A nap végére én magamnak a Katatonia buliját szántam. Már a tavalyi Shining bejelentésnél is felhúztam a szemöldököm, de itt aztán végképp. A Shining-ot el lehet adni black metalnak, viszont bárhogy nézem, a Katatonia "egyszerű" depresszív rock. Hogy fogja ezt befogadni a bulizó, jó kedvű, harsány fesztiválozó tömeg?! Nos, meglepően könnyen, sőt, közös éneklés, majdhogynem folk metal szintű mulatozás. Amint tehetem külön is megnézem őket, mert a fesztivál időleosztása kegyetlen és nem sokat enged.
5. nap
A nap, amiért kicsit azért morcos voltam. Azzal semmi gond, hogy egyszerre telik a power és a black metal jegyében, viszont olyan átfedésekkel, hogy komoly gondban voltam. A napot a Christian Epidemic bulijával szerettem volna kezdeni, viszont addigra már színpadon volt a Tales Of Evening, úgyhogy kicsit vérző szívvel, de utóbbi mellett döntöttem, de ahogy halottam, az Epidemic most kifejezetten jó volt, ÉS MÉG A PRÓFÉTÁT IS JÁTSZOTTÁK! Ezt az átkot....
Na de, Tales Of Evening. Tudni kell, hogy hatalmas rajongója vagyok ennek a csapatnak, először a Pecsás Sabaton bulin láttam őket, és teljesen levettek a lábamról. Azóta amelyik bulin ott tudok lenni, azon ott is vagyok. Az énekesnőnek, Dudás Ivett-nek olyan elképesztően gyönyörű hangja van, hogy én ilyet még itthon nem hallottam, de külföldön is csak elvétve. Egész nap el tudom hallgatni, egyszerűen sokkol. Egy elég megszokott szettet toltak, viszont volt új dal is, a Keresni Téged, ami hihetetlen nagyot szólt.
Átvezetésnek belelestem a Sear Bliss műsorába, bár legutóbb eléggé nem hozták a legjobb formájukat. Most valamivel jobb volt a helyzet, de sajnos nem tudtam végignézni, ugyanis színpadra állt a Xandria. Tavaly az Epica kápráztatta el az embereket, úgyhogy idén is valami hasonló leigázásra számítottam. Nos, csalódtam, a koncert a feléig egész jó volt, sőt, nagyon jó, viszont a végére kedves Dianne van Giersbergen énekesnőnk - aki 2013 óta erősíti a csapat sorait - nagyon elfáradt, a legvégére meg szinte teljesen eltűnt a lendülete.
Ezen megrökönyödve az irányt újfent a sátor felé vettem, ahol már javában sátánt idézett a Taake. Kifejezetten szeretem a norvég csapat munkásságát, és eddig sajnos nem volt szerencsém látni őket. Bár az is igaz, hogy a banda velejét képező Hoest énekesként már a Gorgoroth koncerten is megcsillogtatta tudását. Itt sem okozott csalódást. Kimondottan szórakoztató volt figyelni, hogy mennyire szereti szadizni a mikrofonállványt. Ezen túlmutatóan is remek volt a koncert, bár én csak a második felében csatlakoztam, de amint tehetem, pótolom a lemaradást.
Nos, az előzetes tervek szerint most az következett volna, hogy meglesem a Batushka műsorát, és utána pont oda érek Hammerfallra. Az élet közbeszólt. A lengyel szeánszosok csaknem 40 perc csúszással álltak színpadra, ekkor a közönség már olyan szinten elvesztette a türelmét, hogy többen a sörpult / nagyszínpad felé vették az irányt. Több "Megadeth replay" felkiáltást is kihallottam a tömegből. Ezek után egy jöhetett, a Batushkanak virítania kellett, de nagyon. És megcsinálták. Olyan atmoszférát teremtettek másodpercek alatt, hogy nekem legyökerezett a lábam. Már idén lett volna lehetőségem látni őket, viszont én akkor a másik teremben voltam Fleshgod Apocalypse-on. Nem mondom, hogy könnyek közt bántam meg, de ez valami tényleg hihetetlen élmény volt. Sajnos emiatt kimaradt a Hammerfall, viszont ahogy hallottam, ők is eszméletlen bulit nyomtak.
A napot a görög Rotting Chirst koncertjével zártam, erről csak néhány szó erejéig. Szinte hibátlan koncertet adtak, remek setlisttel, főleg az Apage Satana-nak örültem. És nem kis tömeg gyűlt rájuk össze, jó látni, hogy ennyi embert mozgat meg idehaza a black metal.
6. 6ap
Hát eljött az utolsó nap is. Úgy határoztam, hogy az Omega Diatribe bulijával kezdem a levezetést. Idáig láttam őket párszor, de ennyire még soha nem voltak egyben, komolyan. Energikus volt, lekötött, egyszerűen jó volt jelen lenni. Ezek után csak úgy poénból meglestem az Alcohol koncertjét, nos, ez még mindig nem az én zeném, egyszeri poénnak jó, de inkább meghagyom másnak az ilyen már-már perverz élvezetet. Annál is inkább, mert indult az Ektomorf! Hasonlóan a Tales Of Eveninghez, náluk is minden bulin ott vagyok, amin csak ott tudok lenni, legutóbb az Ill Nino előtt láttam őket és hatalmasat zúztak akkor. Ez most sem történt másképp, egyszerűen parádés setlisttel készültek. Bár mára kicsit kiszámítható vált, hogy mit fognak játszani, de vannak olyan dalok, melyeket nem tudok megunni. Ilyen például a Cannibal Corpse énekessel készült Evil By Nature, egy CC bulira igazán beszervezhetnék Zotyáékat, meghallgatnám eredetiben.
Mivel a beszédes nevű Fostartályt nem mondanám általam kedvelt bandának, ezért némi szünetet tartva inkább kivártam az Obituary buliját. Sajnos a legutóbbi Düreres bulin nem tudtam ott lenni, úgyhogy nagyon vártam, hogy most mit alkotnak a srácok. A dalok zömét a legutóbbi, szimplán csak "Obituary" címre keresztelt albumról, illetve a legmeghatározóbb "Cause Of Death" albumról játszották. Egy bajom volt, hogy az előző "Inked In Blood" albumról csak a Visions In My Headet játszották, egy kicsit több dalra számítottam, de ne legyünk telhetetlenek. Amúgy a srácok kirobban formában voltak, és a közönség is nagyon lelkes volt, látszik, hogy komoly igény van idehaza a death metalra.
Aki most egy velős Gutalax beszámolóra számít, az csalódni fog, ugyanis nem néztem meg. Bocsánat, de ez a malacvisítós, gurgulázva morgós, wc-s sztoris vonal egyáltalán nem jön be, hosszú távon kifejezetten idegesít. Cserébe meglestem a Suicidal Angels buliját. Én is sajnáltam, hogy az Aborted lemondta a bulit, úgy látszik, nincs fesztivál lemondások nélkül, viszont most bepótolhattam az elmaradt Suicidal Angels koncertet, úgyis kezdtek thrash elvonási tüneteim lenni. Ugyan nem követem régóta a bandát, viszont amennyire képben voltam velük, az alapján ha nem is egy Anthrax szintű aprításra számítottam, de azért valami erősebb döngölésre igen. Nos, azt megkaptam, viszont valahogy rövidnek érzetem nagyon, mire belelendültem, addigra a banda már le is kullogott. Remélem hamar jönnek megint, mert ebből kell még.
Fesztiválzárónak természetesen a Sepultura volt a legtökéletesebb. Sajnos innen viszont nem távoztam maradéktalanul elégedetten. Valahogy mintha a banda sem lett volna 100%-on, és a hangosítással is voltak gondok. Sajnáltam, mert a legutóbbi "Machine Messiah" album köré épült a koncert, és jó lett volna megtapasztalni azt az eszméletlen energiát, amit az album is mutatott, de ez most sajnos elég harmatosra sikeredett, na mindegy, talán majd legközelebb.
Részemről köszönöm az élményt, és remélem, hogy a jövő évi is legalább ennyire színvonalas lesz. A jegyértékesítés már el is kezdődött!
Története legnagyobb kereskedelmi sikerét érte el az elmúlt években az Accept: a majd' 50 éve alapított heavy metal zenekar a német slágerlisták élére vágtatott legutóbbi lemezével, melyet The Rise Of Chaos címmel követ most az új album. A dalokat a hazai közönség január 21-én hallhatja élőben, amikor a zenekar a Barba Negra Music Clubban játszik.
Létezik egy hely, ahol a csajoknál csak az amcsi verdák dögösebbek, ahol a levegőben vibrál az adrenalin és a rock and roll… Egy hely, ahol mások a játékszabályok, és amikor átléped kapuit, egy varázslatos amerikai kisvárosban találod magadat, ahol a teljes szabadság uralkodik. Hogy mindez hol található? A Duna mentén haladj északnak és meg ne állj, amíg el nem érsz egy 19. századi erődhöz. Ott lépj be és hagyd, hogy érzékeid vezessenek, éld át az amerikai életérzést! Ráérsz egy hosszú hétvégére?
A DeathCrew fesztivál 2012-ben indult a Drow zenekar és nyírbátori barátaik összefogása által. Célunk, hogy a magyar fesztiválkínálatból kiszoruló, kevésbé ismert, underground zenekaroknak nyújtsunk fellépési lehetőséget. Az elsősorban metal, rock és hardcore bandák mellett most ska-reggae, alter és elektro fellépőkkel bővül a kínálat. A rendezvénynek része egy filmes szekció is, ami idén már MALTER Filmfesztivál („Magyar-Alter”) néven fut tovább.
Elég göröngyös utat járt be a lengyel Decapitated. A '96 óta üzemelő death metal gépezet életútja egyrészt egész termékeny, másrészt elég tragikus. 2006-ig meglehetősen aktív volt a banda, viszont sajnálatos módon 2007-ben a gitáros Vogg öccse, a banda dobosa, Vitek elhunyt. Ezek után Krimh ült a dobok mögé két évvel később (előtte a Behemoth-ban is játszott, mint Inferno helyettese, most a Septicflesh-ben püföl) és a banda visszatérő 2011-es albuma a "Carnival Is Forever" már vele készült. Idén a csapat visszatért, lássuk, hogy sikerült az "Anticult".
Márciusban jelent meg a Green Hell zenekar Zárkózz fel! című albuma, melynek címadó dalára készült el egy új mozi. Az albumról egyébként egy elég pozitív hangvételű kritika jelent meg az HammerWorld Magazin nyári dupla számában.
Ősszel újra összefognak a rockerek, hogy Bertalan Vilike gyógykezelését támogassák. A tavalyi sikeres kezdeményezés után idén ismét Jánossormorján, a Vadászban kerül megrendezésre a rendezvény, de a tavalyitól eltérően idén már két napon, október 13-án és 14-én szól majd a rock a kisfiúért.
