Az európai (frontcsajos) szimfonikus metal másodvonalas csapata, a holland Delain ötödik soralbuma "Moonbathers" címmel érkezik augusztus 26-án a Napalm Records gondozásában. Tulajdonképpen minden, ebbe a körbe tartozó zenekar másodvonalasnak számít a finn Nightwish mögött, akik sikeresség tekintetében önálló ligában játszanak, fényévekre a többiek felett lebegve-úszva, annyira távol az egész színtértől, hogy elég nehéz is egy kalap alá venni őket mindenki mással. Hogy aztán ezt a dalszerzői tehetség, a véletlen, a szerencse vagy éppen a kitartás magyarázza-e, azt nem a jelen recenzió fogja eldönteni, mindenesetre a Delain új albuma cseppet sem rosszabb vagy jobb a finnekénél, hanem pontosan ugyanolyan: grammra, centire megegyezik a sormintával.
A Delain a Within Temptation bandából kiebrudalt Martijn Westerholt billentyűs/dalszerző és Charlotte Wessels énekesnő/szövegíró csapata, ehhez kétség sem férhet. Ők állnak minden mögött, ami a zenekar neve alatt megjelenik: a kezdetben stúdiós, vendégelőadókkal telepakolt projekt lassan rendes együttessé érett jó tíz év alatt, szép sikerekkel a hátuk mögött. Az év elején kiadott "Lunar Prelude" EP már betekintést engedett a hollandok boszorkánykonyhájába, az ott bemutatott Suckerpunch és Turn The Lights Out az új sorlemezen is szerepel és a legerősebb szerzemények közé sorolhatóak.
A brigád tulajdonképpen a Nightwish által a "Once" és a "Dark Passion Play" albumokon fellelhető zenét játssza, némileg slágeresebben és bővebb szimfonikus hangszereléssel. A finnek már továbbléptek innen, sőt, utolsó albumukon kicsit visszatértek a metalosabb irányhoz, de a hollandok már-már a popzene felé kacsintgatnak, távol áll tőlük a Nightwish újonnan megtalált progresszivitása, melyet az "Endless Forms Most Beautiful" fémjelez (lemezkritika ITT).
Charlotte Wessels énekhangja a legfőbb erőssége a csapatnak: van benne néha egy kicsi a kétezres évek eleji Anneke van Giersbergen álmodozós hajlítgatásaiból, de alapvetően bármelyik mai popzenekarba beférne. Végtelenül profi, rutinos előadó: pontosan olyan énektémákat írnak a dalokba, melyeket tökéletesen képes hozni, így a végeredmény mindig simulékony, hajlékony és tényleg kellemes hallgatni.
A problémám a "Moonbathers" koronggal az, hogy végtelenül kiszámítható. A Fire With Fire című tétel már-már az önparódia határát súrolóan hozza a nyolcvanas évekbeli popslágerek hangulatát. Tulajdonképpen a Delain zenéje pofonegyszerű: egy kicsit megvariált, ezerszer hallott refrén mellé a szokásos Nightwish-jellegű, zakatolós riffet biggyesztik, megtámogatják egy kicsit szintetizátorral vagy hatásvadász nagyzenekari effektekkel a kellő helyen, így a szimfonikus metal nagykönyvében megírt formulát pontról pontra követve kész is a tömegénekeltetős sláger.
Ha ez ilyen egyszerű volna, akkor minden, a színtéren mozgó csapat ultrasikeres lenne és csak ez szólna a rádióból, nem igaz? Itt jön be a tagok zenei képzettsége, tehetsége, profizmusa, valamint Wessels hangjának és személyiségének kétségtelen kisugárzása, illetve a zenekar pályájába befektetett ezernyi munkaóra meg kitartás.
A "Moonbathers" korong telis-tele van standard szimfonikus metal dalokkal: tulajdonképpen hibátlan szerzemények ezek és a stílus rajongóinak biztosan nem fognak csalódást okozni (bár a Danse Macabre című, egyébként kifejezetten slágergyanús nótában hatalmas mellényúlás Wessels szöveg nélküli "ijjáá-ijjááá-ijj" refrénje, harmadjára hallgatni már nagyon fájdalmas élmény).
Érdekesség, hogy a Queen Scandal című klasszikusát is feldolgozták és nem is bónuszként, hanem törzsanyagként rakták fel, ami stratégiai hibának bizonyult. Egyrészt semmit sem sikerült hozzárakni a dalhoz, gyakorlatilag hangról hangra feljátszották ezt a kései korszakos Queen-tételt, másrészt pedig a Scandal kínos módon toronymagasan kiemelkedik az egész korong színvonalából és utólagosan is rávilágít a "Moonbather" sablonos jellegére.
Természetesen a szimfonikus metal rajongói egy nagyon is szerethető, jó dalokkal teli lemezzel gazdagodnak, ha beruháznak a Delain friss anyagára és komolyan gondolom, hogy a csalódás a részükről nyugodtan kizárható. Minden vérprofi: a hangzás, a produkció, a zenészek, a borító, a tálalás, csak éppen maguk a nóták sikeredtek átlagosra. Korrekt iparosmunka, a jobbik fajtából.
7,5/10
