Idén márciusban jelent meg a kanadai thrash csapat, a Powered By Death bemutatkozó anyaga "It's Only Getting Worse" címmel (lemezkritika ITT). A korong nincs híján a gyermekbetegségeknek, de pontosan az a nyers, polírozatlan hangzás és hozzáállás jellemzi, ami olyannyira hiányzik ma az újhullámos thrash bandáknál. Nick Spellbound, a zenekar gitáros/énekese válaszolt keresetlen stílusában a feltett kérdéseinkre.

Szia Nick! Köszöntünk a Rozsdagyár rockmagazin olvasóinak nevében! Először is kérlek, mutasd be a zenekarod! Hová valósiak vagytok, kik a Powered By Death tagjai?

Helló és köszönjük a lehetőséget!

Egy háromtagú banda vagyunk, és ahogy szoktuk mondani, primitív thrash metalt játszunk, de azok számára, akik nem ilyen baltával metszett arcú metal elitisták, egyszerűen csak kicseszett, zúzos rock n’ rollt nyomunk.

Egypt Groulx a dobosunk és ő nyújtja az együttes számára nélkülözhetetlen erkölcsi támogatást. Alex Glassattack basszusgitáron játszik, ő foglalkozik a pólókkal, meg ő a háttérénekesünk is. Én meg a tolom a riffeket a gitáron, összeállítom a koncertprogramunkat és felvállaltam a frontemberi feladatokat is.

Mindannyian Kanada Québec tartományában, Montréal szigetének különböző településein élünk.

Mik voltak a kezdeti hatásaid, hogy gitározni kezdjél, illetve hogy bármilyen hangszeren játssz? Mikor kezdődött ez?

Egészen egyértelműen tudom az időpontot és a miértet: leesett állal bámultam Angus Youngot, ahogy szétzúzza a közönség arcát a Monsters of Rock turnén, melyen az akkori albumukat, a „The Razor’s Edge” korongot népszerűsítették. Körülbelül tíz vagy tizenegy éves lehettem, amikor elkezdtem reggeltől estig arra a koncert-DVD-re ökörködni és zenélni. Egyébként pontosan úgy kezdtem énekelni, mint bármelyik másik thrash metal énekes: senki más nem akarta ezt vállalni, így rám ragadt a dolog.

Sok metalrajongó a bátyja vagy nővére révén ismerkedik meg ezzel a zenével. Nálad is így történt?

Nem, talán a szüleim vagy az unokatesóim besegítettek egy kicsit, de emlékszem, főleg ezeket az őrültebb rockzenéket hallgattam már a jégkorongcsapat öltözőjében is a társaimmal a meccsek előtt.

Elég dühös, agresszív, mondhatni vissza-az-alapokhoz típusú thrash metallal jelentkeztetek. Van olyan nyolcvanas évekbeli thrash banda, akik különösen hatással voltak a stílusotokra?

Azt kell, hogy mondjam, hogy a Powered By Death legfontosabb hatásai a kezdetekben olyan újhullámos thrash csapatok voltak, mint a Warbringer, a Skeletonwitch vagy a Mantic Ritual.

De ahogy telt-múlt az idő, a hatásaink változtak persze, próbálunk mi is fejlődni a dalszerzés terén, hogy újabb, remélhetőleg magasabb szintre érjünk. Muszáj megemlítenem egyéb zenekarokat is a thrash színtéren kívül, akik nagy befolyással voltak ránk: ilyen a Cro-Mags, a Black Sabbath, a Motörhead, a Corrosion of Conformity és számos másik együttes is.

Miről szólnak a dalaitok? Mi adja az ihletet a dalszövegekhez?

Hát, az a trágyakupac világ, amelyben élünk, és természetes főleg Kurt Vonnegut írásai.

Dalaink fő üzenete általában saját magunk, mint egyének, a megváltás vagy felszabadulás körül forognak, illetve hogy a technológia az egész világunkat megváltoztathatja és így az életünk túlságosan is felgyorsul.

Fontos számunkra, hogy tápláljuk a kreativitásunkat mindennel, amivel csak találkozunk. Mindhárman megosztjuk és elmondjuk egymásnak mindazokat a történeteket és ötleteket, melyekkel a hét során összejövünk. Alex és én óriási sci-fi rajongók vagyunk és órákat tudunk eltölteni azzal, hogy leülünk egymással szemben és elkezdünk különböző sztorikat mesélni, melyek általában így kezdődnek: „Na, ebből az ötletből egy állat királyság filmet lehetne csinálni …”

Ezzel azt akarom mondani, hogy egy versszak vagy egy haiku általában totálisan rá tud minket pörgetni egy dalötletre és már megy is a móka. Így megy ez.

Hogyan működött nálatok az „It’s Only Getting Worse” korong dalírási/lemezfelvételi folyamata (egyébként király albumcím – „Ez csak egyre szarabb lesz”)? Mindent magatok csináltatok egyedül vagy kerítettek azért egy producert, hangmérnököt külső segítségként?

A bemutatkozó anyagunkon szereplő kilenc dalt a banda első együtt töltött évében írtuk, így egy igazán őszinte, sallangmentes lemez lett, mindenféle varázslás nélkül. Pontosan úgy szól, ahogy akartuk: nyersen és egyenesen bele az arcodba. De különösen büszkék vagyunk barátunk, hangmérnökünk, galaktikus nagymesterünk, Jordan Barillaro munkájára, mert sikerült elkapnia azt a hangzást, ami kijön belőlünk, a hangszereinkből meg az erősítőinkből a garázsban, ahogy toljuk a thrasht.

Tehát kaptunk egy kis felsőligás segítséget Jordantól: az egész folyamat során felügyelt minket, nyomta a túlórákat a lemezfelvételnél és ő ült a vezetőülésben végig. De ami a legfontosabb: végig velünk volt, segített a dalok gatyába rázásában, beletette a véleményét és a tapasztalatát a szószba, amit végül kifőztünk. Egy teljesen más anyag lett volna ebből, ha ő nincs velünk. 

Egy vicces dolog a lemez címéről: már az első naptól kezdve úgy gondoltuk, hogy majd csak a második albumunk címe lesz az „It’s Only Getting Worse” és tulajdonképpen már a legelején úgy döntöttünk, hogy a debütanyag címe „WIRED” lesz, de amikor a haverunk, Alexi Beginm elhozta nekünk a borítóillusztrációt, muszáj volt elfogadnunk a képet és az utolsó másodpercben döntöttünk a változtatásról.

Hogyan kerültetek kapcsolatba a Heathen Tribes Records-szal, mely egy német/görög underground kiadó? Milyen volt a bemutatkozó anyag fogadtatása?

A kész anyagot vagy négy-öt hónapig pihentettük, mielőtt digitális formában kiadtuk volna 2015. szeptember 5-én a különböző netes oldalainkon. Semmiféle előzetes várakozásunk nem volt, bár természetesen reméltük, hogy néhány embernek tetszeni fog, de igazából annak örültünk, hogy valamit sikerült végre az életben elkészítenünk!

Miután próbáltuk egy kicsit promótálni a lemezt és ismertebbé tenni magunkat, két underground kiadó e-mailben megkeresett minket. Volt már bőven rossz tapasztalatunk is más kiadóktól, akik csak járatták a pofájukat, de nem csináltak semmit.

Miután megnéztük mindkét ajánlatot, úgy éreztük, hogy a Heathen Tribes arcai, Nicos és Teo pontosan olyanok, mint magunk. Ez volt az egyik legjobb döntésünk a bandával kapcsolatban, hogy hozzájuk szerződtünk.

A közönség jól fogadta a lemezünket, különösen ahhoz képest, hogy rengeteg tehetséges heavy metal csapat van a világban, túlságosan is sok és az emberek már egyáltalán nem vásárolnak fizikai hanghordozót.

Gondolom, mindannyiótoknak van rendes állása a zenélés mellett. Látod annak bármilyen lehetőségét, hogy bármikor is megéljetek a zenélésből? Vagy egyáltalán fontos ez a számotokra?

Mind a hárman munkamániásak vagyunk, és nem azért játszunk, hogy híresek és sikeresek legyünk. Azért nyomjuk, hogy kiizzadjuk magunkból a frusztrációt, hogy igazán élőnek érezzük magunkat, ne csak zombiknak és hogy belélegezzük ezt a kibaszott heavy metalt. Azért írjuk és vesszük fel a dalainkat, hogy folyamatosan kihívásokkal szembesítsük és jobbá tegyük magunkat.

Mindhármunk nevében elmondhatom, hogy a heavy metal az egyik legfontosabb oka annak, hogy reggelente felkelünk. Igazából nem is csak a heavy metal, hanem a zene, a művészet általában. Ha létrehozol valamit, ami korábban nem létezett, mielőtt először gondoltál rá: na, annak nagyon nagy ereje van és valami fantasztikus érzés.

Ezért zenélünk. 

Milyen most a kanadai metalszíntér? Sok fellépésetek van, terveztek egy klubturnét?

Nem tudom, mi a helyzet Kanada többi részén, de itt Québec tartományban a legrosszabb a helyzet a városban, Montréalban.

A városon kívül, vidéken sokkal szenvedélyesebben viszonyulnak az emberek a zenéhez. Ha a városon kívül játszunk, mindig állat lesz a koncert, többen jönnek, sokkal több CD-t és mörcscuccot adunk el, jobb szállást és ellátást kapunk.

A városban úgy tűnik, hogy – és most nem akarom fikázni a városi arcokat – egyszerűen természetesnek veszik a bandákat. Úgy értem, hogy a közönség tudja, hogy bármikor láthat minket. És elég durva és kemény, hogy bármikor, amikor fellépünk, akkor legalább három másik underground koncert is van párhuzamosan és még talán nagyobb nemzetközi nevek is ugyanazon a területen lépnek fel. Na, ez elég gáz.

Na mindegy, de azért elmondom: a GRIMEY MTL kábé az egyetlen olyan koncertszervező cég, amelyikkel szívesen fellépünk Montréalban és próbálunk csak a Crobarban (1221 Crescent) játszani, mert ez a két dolog teszi egyáltalán elviselhetővé a montréali metalszínteret. Ők nem szarakodnak, nem keresnek kifogásokat, csak teszik a dolgukat.

Mindig kifizetnek, mindig király a közönség, a személyzet igazi tapasztalt figurákból áll, akik mindent láttak már a szakmában, úgyhogy náluk mindig örömmel lépünk fel.

Jelenleg nem tervezünk turnét, abban hiszünk, hogy először itt (Québecben) építkezünk, aztán megyünk turnéra, ha már biztosak vagyunk abban, hogy nem veszítünk pénzt a dolgon.

Írtatok már dalokat az új albumra? Mire számítsunk? Lesz stílusváltás, vagy ahogy szokták mondani: természetesen fejlődés tapasztalható?

A következő lemezünk miatt fognak ránk emlékezni, ha egyáltalán. A nyolc nóta közül négy már készen van és fel is vettük őket, most egyszerűen egy kis szünetet tartunk, mivel néhányunk életében elég jelentős változások történtek.

A lemez címe „Powered by Death II: Never Belong” lesz. A dalok hosszabbak, és több zenei hatás lesz bennük, bár az első anyagon hallható elemeket azért megtartottuk. Igen, számomra úgy tűnik, hogy egy elég természetes fejlődésen mentünk keresztül a hangzásunkban.

Kérlek, említsd meg a három kedvenc metal és nem-metal albumodat!

Húú, hát ez mindig változik, de legyen:

„Years of Decay” – Overkill

„Church Within” – The Obsessed

„Another Perfect Day” – Motörhead

Na és ezek: 

„Suffer” – Bad Religion

„Sailing the Seas of Chesse” - Primus

Bármilyen diszkó cucc.

Mi a véleményed a thrash metal új hullámáról, szerinted a Powered By Death ehhez a trendhez vagy csoporthoz tartozik?

Nem akarunk ehhez a hullámhoz tartozni, mert szerintem ez már halott ügy. Miután a Mantic Ritual feloszlott, vége lett az egésznek, mint a botnak.

A thrash metal Montréalban az olyan csapatoknak köszönhetően él, mint a Chemical Way, a Canceric, a Dealer, a Venomenon, a Mutank és szerénységünk.

Nick, köszönjük a válaszaidat és sok sikert kívánunk! Nyomjátok ezerrel!

Köszönjük, kitartunk. Szióka!

Unedited, original English version of the interview

Hi Nick! Welcome you on behalf of the readers of our magazine called Rozsdagyár. First of all, please introduce your band. Where are you from, who are the members of Powered by Death?

Hello and thank you for this opportunity.

We are a three-piece and we play what we like to call Primitive Thrash Metal or for the less metal-elitists out there, heavy f’ck’n Rock n’ Roll.   

Egypt Groulx is the man behind the drum kit and the moral supporter of the band. Alex Glassattack plays the bass guitar and helps with t-shirts and backing vocals. I riff on the guitars, write down setlists and have assumed lead vocals. We all come from various parts of the island of Montréal, Québec.

What were your initial influences to play the guitar or any instruments whatsoever and sing? At what age?

Without a doubt watching Angus Young destroy the crowds on the Monsters of Rock tour when they were supporting their then latest record, The Razor’s Edge. I must’ve been 10 or 11 when I first started jamming along with that DVD day in and day out. I started singing like any other thrash singer, no one else wanted to do it. 

Many metalheads got into metal via his/her older brother/sister. Is that your case, as well?

Nope, maybe a little help from my parents and cousins, but I remember mainly listening to the ‘’crazier’’ rock music in hockey locker rooms before the games with my teammates.

You play a very furious, aggressive and back-to-basics style of thrash. Can you name any particular ‘80s thrash metal band, which had a primary impact on your music?

I would have to say that Powered by death was very much influenced at first by the New Wave of Thrash bands Warbringer, Skeletonwitch and Mantic Ritual.

But as time went by and as time continues to go by our influences change and we try to evolve and push the limits of our writing to new and different heights.
I cannot put aside the influences of other bands out of the thrash genre that have had a major impact, such as the Cro-Mags, Black Sabbath, Motörhead, Corrosion of Conformity and so on…

What are your songs about? What inspires you to write lyrics?

I’m inspired by the shit world that we live in and the writings of Kurt Vonnegut Jr. mainly.

The main messages in our songs usually revolve around awareness of self, salvation or deliverance and the fact that technology might be changing our world and our lives maybe a little too fast.

It’s important for us to keep the creative juices flowing. All three of us share stories and ideas that we think of during our week. Alex and myself are big science-fiction readers/lovers and we can sit down for many minutes just telling each other different stories that usual start like this: ‘’Here’s my idea for a fuckin’ movie man…’’

All that to say that a single lyric or a haiku is usually what gets us to all bond over a song idea in the first place. And so it goes.

How was the songwriting/recording process of “It’s Only Getting Worse” (great album title, by the way)? Did you do it all by yourselves or have a producer, sound engineer to help you?

We wrote the nine songs that are featured on our first LP within the first year of the band being together, it’s a very honest product with a no frills attitude. It sounds exactly how we wanted it to sound: raw and in your face. But we are especially proud of our friend/producer/engineer/master-of-it-all JOrdan Barillaro for having succeeding in capturing the feeling of being right there next to the gear in the garage with us yelling and bashing away.

So we did have some major-league help from JOrdan not only supervising and working overtime on the whole process from A to Z but also being there and pushing us and helping us shape parts of the songs by adding his opinion and experience into the mix.
It would have been a completely different record if it was not for him.  

Fun fact about the album title: since day 1, we’ve wanted to call our 2^nd record It’s Only Getting Worse and we had pretty much zeroed in on the first LP being called WIRED but when our friend Alexi Beginm came to us with the illustration for the cover we just had to take it and we changed the album title at the last second.

How did you get in touch with Heathen Tribes Records, which is a German/Greek underground label? What reception did your first album get?

We had been sitting on the finished album for maybe about 4-5 months before we released it digitally through our different webpages on September 5^th 2015. We really did not have any expectations whatsoever, though we obviously hoped some people would like it but we really were just happy to finally have something recorded y’know!

After trying to get word of our record and of our existence around we got an email from two underground labels. We had some bad experiences before with empty promises from other labels. After considering both offers we really felt like the guys at Heathen Tribes, Nicos and Teo, really were similar to us as people. It has been one of the best decisions we have taken with the band.

Our album is being well received, considering that we live in a world over saturated with talented heavy metal bands and that not many people buy physical copies anymore.

I assume all of you have daily jobs besides making music. Do you see any possibilities to make a living out of music anytime soon? Or is it important at all to you?

All three of us are workaholics, we do not play to chase the dream of success and fame. We jam to get our frustrations out, we play to feel alive and breathe that heavy metal thunder and we write and record to better ourselves and to challenge ourselves.

I can speak for all three of us when I say that heavy metal is one of the most important reasons we wake up in the morning. You know what, not just heavy metal, but art in general.
The power and the satisfaction of creating something that didn’t exist before you thought of it.

That’s why we play music.

What is the metal scene like right now in Canada? Do you have many gigs or do you plan to do a club-tour?

I can’t really say for the rest of Canada (R.O.C) but here in Québec (our province) it’s better once you leave the city of Montréal.

People on the outside of the city have a more passionate feeling towards music, generally speaking. When we play out of town it’s always a blast, we sell more tickets, sell more CDs and merchandise, we have better accommodations and better crowds.

In the city, it seems folks, and I don’t blame them, take bands for granted.
In the sense that they know they can see us anytime they want. Also, it’s harder when any date you play there are at least 3 other underground shows and maybe bigger international acts playing in the same area as you.

That being said, I want to say that GRIMEY MTL are pretty much the only concert promoters we agree to play with in Montréal and we try to play exclusively at Crobar (1221 Crescent) as these are the two things that make the Montréal Metal scene feel like it’s alive.
No bullshit, no excuses. Always get paid, always great crowds and the staff is true and true to the bone, they seen it, they play it and they heard it.

No tours are planned for the moment, we believe in building here (Québec) first and going on tour once we can assure ourselves that it will be profitable.

Have you started to write new songs for your second album yet? What can we expect? Any change in style or as they say “natural progression” in songwriting?

The next record is going to be the one we will be remembered for. Four out of the eight songs that will be featured on the LP are recorded, we are now simply taking a break and taking our time as other major life events have occurred in some of our lives. It will be titled; Powered by Death II: Never Belong. 

The songs are longer and it has more flavour while still keeping the elements that made our sound stand out on the first album. So, yes, to my ears anyway, it feels and sounds like a very natural evolution of our sound. 

What are your three all-time favourite metal and non-metal albums?

Ever changing list, like everyone…

Years of Decay – Overkill

Church Within – The Obsessed

Another Perfect Day – Motörhead

Suffer – Bad Religion

Sailing the Seas of Chesse - Primus

Anything Disco

What is your opinion about the new wave of thrash metal, do you consider Powered By Death as a band belonging to this trend or group?

We don’t want to belong to that because the wave is dead. It flatlined after Mantic Ritual broke up. The fires of thrash rage in Montréal through bands like ourselves, Chemical Way, Canceric, Dealer, Venomenon and Mutank.

Well, Nick, thank you very much for your answers and we wish you luck. Keep on thrashing!

Thank you, keep it true.

Ting-a-ling.