November 11-én érkezik a Nuclear Blast gondozásában a svéd In Flames tizenkettedik soralbuma "Battles" címmel: újabb alapember távozott időközben Daniel Svensson dobos személyében, aki 1998 óta püfölte a bőröket a bandában, illetve kiadót is váltott a zenekar. Mindez jelzi, hogy valami nagyon nem stimmelt a 2014-es "Siren Charms" korong fogadtatásával (lemezkritika ITT), mert az Epic Records (azaz a Sony) igen hamar dobta a csapat amerikai terjesztését, így most már világszerte ismét a német metalistálló felel a svédek produkciójáért.
Az In Flames természetesen túl régóta küzd a rockszíntéren és túl sok kiugró albumot adott már ki ahhoz, hogy bármitől is tartania kéne: veterán profik ők, akik akkor sem tudnának elszúrni egy albumot, ha ezzel a kifejezett szándékkal ülnének neki a dalszerzésnek és a stúdiózásnak. A "Siren Charms" sem lett vállalhatatlan anyag, erről szó sincs, és amit ott leírtunk, tulajdonképpen a "Battles" esetében is elmondható, de azért - szerencsére - vannak jó irányú változások.
Az első, azonnal szembetűnő elmozdulás a billentyűs, szintetizátoros-sampleres prüttyögések háttérbe szorulása (bár az ízlésemnek még mindig túl sok ez a céltalan gombnyomkodás) és a gitárszólók térnyerése. Ezt külön hangsúlyozni kell, mert körülbelül egy évtizede (a "Come Clarity" korong óta) nem hallhattunk ennyi ikergitáros témát és ízes, jól felépített szólót: Niclas Engelin és Björn Gelotte hallhatóan élvezte a stúdiós munkát és ha rajtuk múlt volna, egy vérbeli dallamos death metal anyagot kapunk most, mindenféle mesterkéltség nélkül.
Sokan érzik ezt már és régóta, csak nem illik kimondani: Anders Fridén teljesítménye és vélhetően megváltozott zenei ízlése a ludas a dologban. Ismét jelenlétükkel büntetnek azok a rettenetes, megadallamos, amerikai post-rock/metalcore hatású überslágeres refrének, most már konkrétan gyermekkórus (vagy ha nem az, akkor tini-csordavokál) formájában felvéve. Ezt alig ússzuk meg: szinte minden egyes (egyébként hibátlan riffekkel, verzékkel és szólókkal rendelkező) dalban menetrendszerűen megjelennek és ilyenkor az egyszeri metalhallgató szomorúan lehajtja fejét és mélyet sóhajt a kora őszi, párás, avarfüsttel teli levegőből.
Sajnos tényleg mindig az énektémákkal van a gond és ez alól nem kivétel Fridén előadásmódja sem: a "Siren Charms" kapcsán is leírtuk, hogy egész egyszerűen a tiszta énekhez nincs elég jó, izgalmas hangja és a helyzet azóta sem változott. Nem véletlen, hogy a stúdiós profik igen nagy hangsúlyt fektettek a vokál különböző effektjeire, illetve a már említett módon vendégkórusokkal turbózták fel az összes refrénrészt.
A Svensson helyére érkezett amerikai dobos, Joe Rickard korrekt módon játszotta fel az albumot: sok minden mást nem lehet róla mondani, mert ő is vérbeli profi, ismert és keresett session-zenész, aki bérmunkában vállalta az aktuális producer, Howard Benson ajánlására a lemez feldobolását. Ha már a hangzásnál tartunk: töményen, súlyosan, vastagon szól a "Battles", tehát a megszólalással nem lehet gondunk, de ez az In Flames szintjén már evidencia kell, hogy legyen.
Érezhető tehát, hogy a svédek óvatosan ugyan, de irányt váltottak. Olyanok ők, mint egy hatalmas olajszállító tanker az óceánon, mely lassan mozdul, finoman kell kormányozni, hirtelen mozdulatokkal nem lehet rángatni a navigációs berendezések kallantyúit. A hangszeres szekció és a dalszerzés terén már megtörtént a módosítás: tényleg számtalan olyan pillanatot találhatunk, melyek az ősrajongók által istenített aranykorszakot, a kilencvenes évek második felének zenei világát idézik meg modern tálalásban.
De az ének, Fridén mester teljesítménye az, ami végső soron meghatározza az In Flames hangzását és ez bizony nem változott: hallhatóan ragaszkodik a modern (azaz a tengerentúlon a végletekig agyonjátszott és így kliséssé vált) rockkórusok, illetve a világfájdalmas metalcore üvöltözés használatához. Ha ezt el tudjuk fogadni, akkor egy kifejezetten slágeres, húzós, és a korábbi albumokhoz képest sokkal összeszedettebb és kihegyezettebb anyagot élvezhetünk most és egy negyedszázados banda esetében ez bizony nagy szó. Reménykedésre van tehát okunk: a 2014-es "Siren Charms" koronggal talán a svédek elérték a medence alját és onnan rúgták el magukat. A következő lemezzel talán el is érik a felszínt és tudnak venni végre egy nagy levegőt.
8/10
