Rozsdagyár

SEX ACTION - Utolsó kör (2017)

2017. december 18. - Rock n roller

24862181_10156153838005466_2465408257275462016_n.jpg

Ma jelenik meg a GrundRecordsnál, a Sex Action hatodik stúdiólemeze, az "Utolsó kör", újra az eredeti felállásban.

A rendszerváltás környékén gombamód szaporodtak a különböző rockzenekarok szerte az országban, de közülük is ki tudott emelkedni az F.O. System romjaiból felépült, de teljesen más stílust képviselő Sex Action. A punkbandának induló, majd dark rockba váltó F.O. első dobosa, később énekese Szendrey Zsolt Szasza volt. Később a klasszikus felállásnak ő már nem volt tagja. A zenekar utolsó dobosát pedig Zana Zoltánnak hívták. Amikor elsősorban a Dance (ahol Döglégy szintén dobolt rövid ideig) kezdte meghonosítani Magyarországon a dirty rock stílust, az ő hatásukra is hozta létre az addigra kifulladó, megszűnő F.O. System egykori gitáros fontembere Mátyás Attila, Szaszáva, Zanával és a basszusgitáros Somlyay Miklós Miksával a Sex Actiont, akik ismertségben, népszerűségben végül a Dance főlé tudtak nőni, és az ország legnépszerűbb dirty rock zenekarává váltak.

Sajnos nem lett hosszú életű a banda, amikor 1994-ben megszűnt, vagyis átalakult Actionné, és hardcore-t kezdtett játszani, kettős érzések lettek úrrá rajtam. Egyrészt az Actionnek örültem, mert szintén hiánypótló, kiváló banda volt. Másrészt viszont sajnáltam a dirty rock Sex Action eltűnését. 2004-ben aztán szerencsére újra összeálltak, ki is adtak egy nagyon jó kis lemezt, a "Jöhet bármit". Raja a zenekar talán legnagyobb slágerével, a Nem használ a szóval. Pedig ki gondolta, hogy überelni lehet a hőskor sikereit?

2009-ban aztán sajnos Szasza és Miksa kiléptek a zenekarból. Szasza a Sex Actiontől független zenészekkel megcsinálta az Actiont, Matyi és Zana Ganxsta Döglégy Zolee pedig az Áfonya művésznevű Vékony Sándorral, és a Mátyás Attila Band basszusgitárosával Bense Sándorral kiadtak egy újabb remek albumot, "Olaj a tűzre" címmel. Szasza és Miksa 2014-ben tértek vissza a zenekarba, és most végre az eredeti felállásban készítettek egy újabb lemezt.

Az "Utolsó kör" valójában nem egy teljes album. Kilenc számot tartalmaz ugyan, de csak három új nóta van rajta. A kiadványt tulajdonképpen három részre lehet osztani tartalmilag. Kezdődik három új dallal, a Tekerd jóllal, a címadó tétellel, és a Nem sírok utánaddal. Ezután három szám következik az "Olaj a tűzre" albumról, ezúttal Szasza által felénekelve. Ezek az Élet csak játék, az Olaj a tűzre, és az Egyet neked. A végén pedig a "Jöhet bármi" három dalának koncertfelvétele zárja a sort. Sorrendben a Mennyit érsz, a Mint az örvény, és végül a Mindent megkapsz.

Azt gondolom, elsősorban a három új dallal érdemes foglalkozni, a másik hat nótáról eddig is tudtuk, hogy jók. Persze a három középső számnak ad némi pikantériát, hogy ezúttal Szasza torkából szólnak. De róla eddig is sejtettük, hogy el tud énekeli egy Sex Action számot.

Nos, mindhárom szám hű a Sex Action tradícióihoz. A Tekerd jól egy középtempós nóta, visszavisz a hőskorba, az első három lemez hagyományait idézi. Az Utolsó kör verse része is hasonló tempójú, kicsit lendületesebb, fülbemászó refrénnel. A Nem sírok utánad pedig szintén egy táncolható rock and roll darab. Valószínűleg a három dal egyikéből sem lesz olyan klasszikus sláger mint  a Vörös a szádból, vagy a Nem használ a szóból, de mindhárom dal jó, bármelyiket szívesen hallgatjuk majd a koncerteken.

Egy F.O. Systemről készült dokumentumfilmben, ha jól emlékszem, Jerabek Csaba mondta Szaszáról, hogy nem érti, ha valaki jól dobol, miért akar énekelni, amikor azt nem tud? De azért harminc év rutinjával, ha a Pavarotti-emlékversenyen nem is indulna túl sok eséllyel, de a saját keretein belül egy jó rockénekes lett belőle. A Zorallban is (bár ott némiképp a saját stílusukra formálják a dalokat), de főleg a Rock 'N' Roll Swindle-ben úgy tudja visszaadni a nála talán jobb, nagyobb hangterjedelmű énekesek dalait, hogy az ember nem érzi azt, bezzeg az eredeti mennyivel jobb volt. És ugyanez a helyzet az eredetileg Áfonya által énekelt dalokkal is. Bár Áfonya talán némiképp jobb énekes Szaszánál, semmivel nem szólnak rosszabbul a nóták az ő szájából, sőt, talán még jobbak is. Így, hogy ő is elénekelte, már ezeket a számokat is lehet játszani koncerten, mert azért hiányoztak a repertoárból.

A három élő felvétel nem mai darab, 2005-ben a Petőfi Csarnokban rögzítették őket. Amiatt mindenképpen hasznos volt ezeket is megjeleníteni, mert a 2015-ös, a zenekar 25. éves születésnapi koncertjén készült kiadványon három nóta szerepelt a "Jöhet bármiről", meg úgy általában az új érából. Így ezekkel együtt már ebből az időszakból is megjelent hivatalosan hat élő felvétel. Sajnos az "Olaj a tűzre" anyagról továbbra sincs ilyen. Hivatalos klip sajnos még nem készült a lemezhez, év elejére várható, így mozit nem tudtam mellékelni az ismertetőhöz. UPDATE! Az album közben teljes egészében felkerült a Youtube-ra.

Matyi továbbra is nagyszerű gitáros, dalszerző, zenekarvezető. Szasza érdemeit fent ismertettem. Ganxsta és Miksa pedig tűpontos ritmusszekciót alkotnak. Az egész csapat vérében, lelkében van a dirty rock. Persze 2017-ben nem ez a legkorszerűbb zenei stílus. Igazából nincs ezzel a lemezzel semmi baj, csak jó számok vannak rajta. De a kilencből hat már korábban is bizonyított. Valójában csak három új dalt kapunk egy LP-n, ezért nem adtam meg a 10-es osztályzatot.

9/10

sa.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2213466331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása