Nem akarok ízléstelen lenni (bár maga az alkotó ad rá okot viselkedésével és nyilatkozataival), de van abban valami morbid, hogy az öngyilkosság propagálását zászlajára tűző és arra buzdító zenekar (azaz inkább egyszemélyes projekt) lassan negyedszázadossá válik és immár a tizedik stúdióalbumát készíti el. A svéd Shining, mely megalkotta a szuicid black metal kifejezést (és aztán akaratlanul is egy önálló alstílust hozott ezzel létre), január 5-én jelentette meg "X - Varg Utan Flock" címmel a Season Of Mist gondozásában új lemezét.
Természetesen a fentieket lehet más szemüvegen keresztül is nézni: a zenekarvezető/énekes Niklas Kvarforth, aki közismerten számtalan mentális betegséggel küzd (mániás depresszió, skizofrénia, krónikus alvászavarok, disszociatív személyiségzavar), egész egyszerűen képes volt túlélni az elmúlt huszonkét évet úgy, hogy mindemellett tíz korongot is kiadott a kezéből. Ezek egyike, a 2007-es "V - Halmstad" ráadásul rendszeresen szerepel a kétezres évek legjobb metalanyagait felsoroló listákon.
Az egyetlen, számomra visszatetsző jelenség ezzel kapcsolatban az, hogy Kvarforth a betegségét, mentális állapotát - mintegy reklámfogásként - a zenekart övező marketinggépezet részévé tette: a jelen album kiadó által megküldött promóciós melléklete is végig ezt mantrázza. Az egy dolog, hogy a frontember nyilvános idegösszeomlásai, verekedései, botrányai miatt amúgy sem tudná eltitkolni állapotát, de egész pályafutása során erre hivatkozni (majdnem a hivalkodni szót használtam) bizony megkérdőjelezhető hozzáállás.
Az elmúlt pár év útkeresései, zenei kísérletezései után, melyek a 2012-es "VIII - Redefining Darkness" és a 2015-ös "IX - Everyone, Everything, Everywhere, Ends" korongokon öltöttek testet (szaxofon, angol nyelvű - meglehetősen, nos, egyszerű - szövegvilág, glam metalt idéző gitárszólók, stb.), a Shining friss lemeze egyfajta visszatérés ahhoz, amit Kvarforth mindig is a legjobban tudott csinálni. Ez pedig nem más, mint a rendkívül egyedi hangulatú, középtempós, gyakori akusztikus betétekkel és tempóváltásokkal megbolondított, többféle stílus felé is kikacsintó atmoszferikus black metal.
Nem véletlenül említettem fentebb a 2007-es csúcsalkotását: a "X - Varg Utan Flock" (magyarul: csorda nélküli farkas) mind felépítésében, hangulatában, mind pedig dallamaiban igencsak hasonlít vagy ha tetszik, visszautal a "V - Halmstad" lemezre. Nem önkannibalizmusra kell gondolnunk: nem arról van szó, hogy Kvarforth saját nótáit dolgozta volna át éppen csak annyira, hogy ne tűnjék fel elsőre a plagizálás. Nem: az új anyag tökéletesen megáll a lábán, ráadásul szerintem igen hosszú idő óta a legizgalmasabb és legerősebb Shining-produkció, de mégis olyan, mintha a nagy előd testvére lenne.
Szokás szerint hat tétel sorakozik a bő negyvenperces anyagon, melyek közül az ötödik egy rövid, háromperces zongoraetűd, amolyan kellemes kis Chopin-parafrázis, a többi viszont mind telitalálat. A nyitó Svart Ostoppbar Eld és az albumközepi Han Som Lurar Inom című számok gyorsabb, darálósabb black metal nóták, melyek természetesen megkapják a Kvarforth-féle egyéni ízt, azaz többszöri hangulatváltás is jellemzi őket.
A Gyllene Portarnas Bro csodálatosan szép, lebegős balladaként indul, a végére azonban itt is bejön a brutalitás: itt ezt nem éreztem indokoltnak, mert megakasztja egy kicsit a nóta atmoszféráját, de gondolom, pontosan ez volt a szerző szándéka. A Jag Är Din Fiende egy doomos, középtempós riffel operáló szerzemény, melynek a középrészén a lemez producere, a King Diamond gitárosaként ismert Andy La Rocque hoz egy eszementen szép és kidolgozott szólót: ez az album egyik csúcspontja.
A záró Mot Aokigahara pedig megkoronázza a korongot a maga majd' tíz percével: az egész szám nagyon szép harmóniamenetekkel dolgozik, ráadásul itt szerepel egy Pink Floyd-ihlette szóló is, melytől kap egyfajta progresszív rock ízt a lezárás. Kvarforth hangja engem a kilencvenes évek végi In Flames atmoszferikusabb számaiban hozott lefojtott Anders Fridén-vokáljaira emlékeztetett.
A zene tehát végig kifogástalan, nem lehet belekötni, ráadásul a frontember váratlan húzásai, szokatlan énekstílusa mind hozzájárul ahhoz, hogy egy percig se lankadjon a figyelmünk. A korong egész atmoszférája hideg, sötét, szinte érzéketlen, ennek ellenére a hangulatosabb, elszálltabb részekben könnyen el lehet merülni: semmi taszító vagy extrém nincs a "X - Varg Utan Flock" tételeiben.
Visszatérve a recenzió elején felsorolt fenntartásokra: meggyőződésem, hogy húsz-harminc év múlva senki sem fog emlékezni, illetve senkit sem fognak érdekelni Kvarforth mentális problémái, illetve az ezzel kapcsolatos hírek, interjúk, egyszóval maga a jelenség. A Shining albumai egyszerűen csak zenét tartalmazó lemezek lesznek, melyeket felrakunk, meghallgatunk és mindezektől függetlenül döntünk majd arról, hogy tetszik-e a produkció vagy sem. Zeneként pedig elsőrangú ez a teljesítmény és csak ez számít.
9/10
