Rozsdagyár

TORTURE SQUAD - Far Beyond Existence (2018)

2018. május 20. - Kovenant

ts_cover.jpg

A brazil extrém metal színtér lassan harmincöt éve ontja magából az újabbnál újabb zenekarokat, a szcéna köszöni szépen, nagyon jól elvan. Vannak középkategóriás brigádjaik (Krisiun - lemezkritika ITT), világsztárjaik (Sepultura és Soulfly - ITT és ITT), feltörekvő bandáik (Nervosa - ITT) na meg számtalan underground formáció, melyek csak amolyan kuriózumként jutnak el a világ más tájaira. A Torture Squad a brazil extrém metal veteránja, de szégyenszemre csak most találkoztam velük: a Brutal Records április 6-án jelentette meg "Far Beyond Existence" címmel a banda nyolcadik soralbumát.

Ahogy most visszanéztem a magazinunk brazil témájú cikkeit, egészen megdöbbentem, hogy mennyit írtunk már a dél-amerikai zenekarokról: még összeállítást is közöltünk a színtérről ITT. Valahogy ez amolyan nemzeti sajátossággá, a zenei karakterük részévé vált: ehhez hozzátartozik természetesen, hogy az extrém metal kíméletlen őszinteségét és nyerseségét bőven indokolja az országban uralkodó, egészen elképesztő méreteket öltő társadalmi egyenlőtlenség, korrupció és bűnözés. Ez ellen másféle zenével fellépni nehezen is lehetne.

A Torture Squad 1990-ben alakult meg Sao Paulo városában. Az alapítótagok közül már senki sincs a tagságban: a kreatív mag az 1993 óta itt küzdő Castor basszusgitáros és Amílcar Christófaro dobos. Számtalan alkalommal változott már a banda felállása, de ők huszonöt éve az állandóságot képviselik. 2007-ben megnyerték a Wacken Open Air fesztivál brazil válogatóját, így ők képviselhették országukat Németországban, ráadásul kitűnően, mert a fesztivál által szervezett nemzetközi Bandák Csatáját meg is nyerték. Ennek eredményeként lemezszerződéshez jutottak egy németországi kiadónál, 60 állomásos Európa-turnéra indultak, de a folyamatos tagcserék (szólógitáros, énekes kiválása) megakasztották a brigád előrejutását. 

2015 végén, a sokadik felállásváltozás után kialakult a ma is működő formáció: a két alaptag mellett Mayara Puertas énekesnő és Rene Simionato gitáros csatlakozott a tagsághoz. Egy 2016-os EP-t követően 2017-ben jelent meg ebben a formában az első stúdióalbumuk, melyet a Brutal Records nemzetközi szinten idén jelentetett meg többféle verzióban. A kilenctételes lemezhez egy majd' húszéves dal stúdiós és egy másik szerzemény koncertverzióját csapták bónuszként: bevallom, nem igazán tudtam ezeket végighallgatni a rettenetes és a friss anyagtól merőben eltérő hangzásuk miatt. 

Nos, a Torture Squad a death és a thrash metal egyfajta agresszív elegyét játssza, valóban kíméletlen és hallhatóan rendkívül összeszokott módon. A hangszeresek zenei tudása megkérdőjelezhetetlen, Mayara Puertas brutális előadásmódja pedig szintén sokat ad hozzá a dalok hatásához: első látásra és hallásra ez nyerő recept és formula, de ahogy haladtam előre az anyagban, sajnos szembejöttek velem a problémák is.

A kilenc dal egy ötvenhárom perces, azaz majd' egyórás korongot ad ki: a tételek átlagos hossza hat perc körül mozog, ami bizony ebben a stílusban iszonyatosan sok. Egész egyszerűen olyan érzése van az embernek, hogy brazil barátaink nem tudják abbahagyni az adott szerzeményt, feleslegesen nyújtják azokat, mint a rétestésztát. Annak érdekében pedig, hogy ez a játékidő kikerekedjen, témahegyeket hoznak be a nótákba, de olyan összevisszaságban, hogy alig sikerül valamiféle karaktert adni a daloknak.

Alig hogy beindulna az ember lába egy riffre, már vége is, sose halljuk többet, ráadásul ami rosszabb, semmiféle szerkezeti funkciót nem tölt be egy szám hangulati vagy érzelmi ívének kialakításában. Egymás hegyére hányva jönnek sorra a témák: a No Fate, a Steady Hands, a Hate vagy a Cursed By Disease mind ilyenek. Azt is meg kell jegyeznem emellett, hogy ezek a bekúszó, majd eltűnő riffek jórészt céltalanok, könnyen felejthetőek, így hiába tartalmaz egy dal akár tizenöt ilyen váltást, sok izgalmat nem tartogatnak a hallgató számára.

Ennek másik folyománya, hogy a death és thrash vonal nem olvad össze, hanem a számokon belül is élesen elválik egymástól. Meggyőződésem, hogy a Torture Squad (és az énekesnő) számára sokkal jobban áll a thrash: ehhez elég meghallgatni a címadó Far Beyond Existence Slayert idéző középtempós alapriffjét. A death metal témák és a hölgy ilyen jellegű hörgése sokkal kevésbé bizonyult meggyőzőnek számomra.

A lemez fele azonban kiváló: a már említett címadó tétel mellett ilyen a brutális You Must Proclaim, a nyitó Don't Cross My Path a rifftöréseivel, a kellően összetett, de fogós refrénnel operáló Blood Sacrifice, valamint a tempós, szokatlan és disszonáns megoldásokkal élő Hero For The Ages. Ez valóban csak a stúdióanyag ötven százaléka, ami bizony kevés. Meggyőződésem, hogy a többi, kevésbé sikerült darabból is lehetett volna kihozni valami jót, ha komolyabban meghúzzák azokat és lefaragnak a hosszukból. Nagyon hiányzik az egyértelmű irány, húzás ezekből a szerzeményekből.

Úgy érzem, hogy dalszerzői fronton bicsaklott meg egy kicsit a "Far Beyond Existence": nem katasztrofális a helyzet, de sokkal összeszedettebben és célirányosabban, ha tetszik, akkor kihegyezettebb módon kellett volna megírni a lemezanyagot. A fentiektől függetlenül mindenképpen érdemes meghallgatni a brazil csapat anyagát, mert a kiemelkedő szerzemények rendesen lerobbantják az ember fejét.

7/10

ts_band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9613987152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása