Rozsdagyár

IHSAHN - Àmr (2018)

2018. június 18. - Kovenant

cover_1517251276139302.jpg

A metal nagykönyvébe az Emperor révén a nevét mindörökre beíró Ihsahn az elmúlt években - amellett, hogy anyabandájával időről-időre fesztiválfellépéseket is bevállal - komoly szólópályát is kiépített. Hetedik stúdióalbuma a Candlelight/Spinefarm Records gondozásában május 4-én jelent meg "Àmr" címmel, mely ónorvég nyelven feketét és gyűlölnivalót jelent. Nos, ilyen érzetet - reméljük - senkiben sem kelt a friss anyag, de hogy rendkívül ellentmondásos érzés alakult ki bennem a norvég varázsló új produkciójával kapcsolatban, az korántsem túlzás.

A két évvel ezelőtti "Arktis" (lemezkritika ITT) egészen zseniálisra sikeredett: a gyakran befogadhatatlanul, szélsőségesen (és teszem hozzá, értelmetlenül) kísérletezős szólóalbumokat követően egy olyan összefogott, a dalokra kihegyezett, mégis egységes, befogadható, ámde elképesztő minőségű korong született, mely messze túlmutatott a metalszíntér hatósugarán.

Ihsahn mindig és kétségbevonhatatlanul konok módon öntörvényű művész volt, szinte úgy érezte az ember, hogy öncélú módon, csak a konokság kedvéért. Mintha mindig pontosan az ellenkezőjét tette volna, mint amit elvártak (vagy úgy gondolta, hogy elvárhatnak) tőle. Ezzel a közízléssel vagy várakozásokkal szembeni makacs ellenállással rengeteg korábbi Emperor-rajongóját idegenítette el önnönmagtól: sokan már csak legyintenek nevének hallatán és a felesleges, l’art pour l’art művészieskedés példájaként hivatkoznak rá.

Számomra olybá tűnik, mintha Ihsahn az elmúlt tíz-tizenkét évben a fősodorbeli kritikának és sajtónak alkotna, nem pedig az őt kedvelőknek, azaz külső igazolást keres. Mintha görcsösen próbálna megszabadulni a (black) metaltól, annak bélyegétől, melyet mintha már megtagadnivalónak tartana a továbblépés érdekében. Ezt a trendet láttam megfordulni a 2016-os, remek albumán, de most ismét kapunk egy méretes meglepetést az arcunkba.

Miután az anyag többszöri meghallgatása után elolvastam a kiadó által megküldött promóciós szöveget és benne a norvég mágus gondolatait, sok minden világossá vált. Ihsahn az "Àmr" elkészítését megelőzően rengeteg mai hip-hop és r'n'b anyagot hallgatott, melyek hangszerelése és megszólalása szerinte sokkal súlyosabb és sötétebb, mint maga a black metal. Ez alapján állt neki új lemezéhez.

Hát, nem is tudom ... Valóban nem vagyok egy vaskalapos, szemellenzős metalőrült, de nem hiszek azoknak a jelenségeknek az őszinteségében, amikor egy addig koszos post-punk garázs/indie rockot nyomató brit banda hirtelen rádöbben, hogy ők tulajdonképpen bárzongorás/dzsesszes, hatvanas-hetvenes évekre hajazó poszt-modern énekes/dalszerzők (Arctic Monkeys): ezek legtöbbször semmi jót nem jelentenek, az "a világ legnagyobb művésze vagyok, nem kell, hogy értsetek" periódus eredménye általában ordas nagy bukta szokott lenni, melyet rendszerint egy vissza-a-gyökerekhez típusú album és szorgos fogadkozások követnek. Sok banda átesik - szinte törvényszerűen - ezen a fázison (az ilyen korongokról ITT írtunk).

Nem állítom, hogy az "Àmr" ilyen lett, de gyanúsan közel áll hozzá. Érdekes módon a fentebb említett hatásokra vonatkozó hivatkozás létjogosultságát nem értem, mert a leginkább jellemző zenei motívum a nyolcvanas évek szinti-popja, illetve a mindent átitató analóg szintetizátorhangzás. A legfurcsább az egészben, hogy olyan hatást kelt az egész lemez megszólalása, mintha egy kora-kilencvenes évekbeli PC-játék 8-bites zenéjét hallgatnánk. Még a gitárok is úgy hangzanak, mintha valami midiből törnének elő, a dobokról és ritmusmintákról nem is szólva. 

A dalok rendkívül széles skálán mozognak, de a befogadást az sem könnyíti meg, hogy magukon a szerzeményeken belül is ide-oda ugrál a stílusdetektor. A Twin Black Angels egy klasszikus retro-pop dal, mintha az A-HA egyik ki nem adott tételét hallgatnánk. A vészjósló, lassan építkező, gót/dark kvázi-balladában, a Where You Are Lost And I Belong című tételben, melyben Ihsahn tiszta énektémája is meglepően visszafogott, ismét érkezik váratlanul egy oda nem illő poprefrén: ez a stílusbeli csapongás sajnos rendkívül jellemző az egész korongra.

Az In Rites Of Passage verzerésze például kifejezetten kellemetlen hatást kelt: indusztriális jellegű zúzás ez, melyben Ihsahn blackes károgással próbálkozik, amiből aztán valamiféle Marilyn Manson utánérzés kerekedik csak ki. Pedig a gitárriffek itt a legjobbak: ám aztán érkezik egy drum and bass betét, majd egy popos vokál: egyszóval nagyon katyvaszos az egész. A záró Wake helyreteszi  a dolgokat kissé: nagyon jól eltalált blackes riffje és egységesebb megszólalása - bármilyen furcsa ez, de - le is nyugtatja a korong atmoszféráját. 

Hasonlóan jól eltalált dallamokkal rendelkezik a One Less Enemy, a szintén tradicionálisabb megközelítésű Arcana Imperii, illetve a talán szinti-blacknek elkeresztelhető nyitó Lend Me The Eyes Of The Millennia. Szinte mindegyik dalban találhatóak kiváló ötletek és részek, de mindegyikre jut ugyanennyi teljesen felesleges, oda nem illő, sokszor rendkívül bosszantó és fárasztó összetevő. 

A bónusztétel Edgar Allan Poe egy 1829-ben írt, de csak halála után megjelent verse, az Alone (Egyedül),  melynek szomorú apropója a költő nevelőanyjának halála volt. A dal egy több mint tizenkét perces zongorás-filmzenés, később blackes károgással fokozatosan besúlyosodó, besorolhatatlan stílusú szerzemény, melyben Ihsahn tényleg elengedte zenei értelemben magát, de őszintén szólva számos death/doom csapat ennél sokkal érdekesebben és kevésbé giccses módon tudja a személyes veszteség fájdalmát átadni.

Mivel Ihsahn a lemezeit gyakorlatilag egyszemélyes projektként hozza létre, úgy érzem, hogy pontosan ez a gond: vitathatatlan és kimagasló tehetsége szétszalad, mint a mezőre kicsapott ménes, nincs egy külső hang, aki visszaterelné a számára minden bizonnyal rendkívül érdekes, de a hallgatónak hosszabb távon céltalannak és óhatatlanul unalmasnak tűnő kalandozásokból. Az "Àmr" bizony csalódás: nem ezt vártuk egyik kedvenc norvég alkotónktól.

7/10

bj_rn_tore_moen_mg_1894-edit-edit.jpg

Fotó: Bjørn Tore Moen

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3614056086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása