Dee Snider neve Magyarországon elsősorban a Twisted Sister zenekarral fonódott össze. Pedig a 63 éves énekes igazán sokoldalú előadóművész. A napokban jelet meg legújabb szólólemeze, a "For The Love Of Metal".
A Twisted Sister nevű hard rock, glam/heavy metal bandát valószínűleg mindenki ismeri: a We’re Not Gonna Take It című gigasláger kapcsán nem hiszem, hogy lenne olyan ember a földgolyón, aki ne hallotta volna már legalább egyszer. Tavaly a Mr. Big apropóján írtam már arról, hogy egy ilyen sikerdal nem csak áldás, de egyben átok is egy együttes/előadó számára. A zenekart és magát Snidert is valószínűleg mindenki a We’re Not Gonna Take It nótával azonosítja, pedig ennél sokkal többet tettek ők le az asztalra életük során, nem csak mennyiségileg, de talán minőségben is.
A Twisted Sister 1972-ben alakult, Dee Snider 1976-ban csatlakozott a csapathoz. Az első lemez megjelenésig további négy évet kellett várnia az addigra már tízéves múltra visszatekintő zenekarnak. Az átütő sikert pedig az 1984-es, harmadik sorlemez, a "Stay Hungry", illetve az ezen hallható We're Not Gonna Take It hozta meg a számukra. Ezen aztán nem is nagyon tudtak túllépni. Kiadtak még két albumot, de ezek már meg sem közelítették a tripla platinalemez "Stay Hungry" sikerét, bár a következő "Come Out And Play" azért még bearanyozódott. Így aztán feloszlottak. Snider is próbálkozott másfelé, a Twisted Sisters is kísérletezgetett még később, de a We're Not Gonna Take It szintű sikerek elkerülték.
Volt persze közben műsorvezető az MTV-n, saját rádióműsort készített, színészkedett, szinkronizált többek között a Spongya Bobban. Adott ki karácsonyi albumot a Twisted Sisters-szel, Broadway-musicalek rockverzióját a saját neve alatt, de az igazi nagy visszatérés két évvel ezelőtt következett be, persze ismét a We're Not Gonna Take It-nek köszönhetően. Snider 61 évesen adta ki "We Are The Ones" című szólólemezét, rajta az ikonikus nóta, különleges, egy szál zongorán kísért átiratával, melynek klipje hatalmas sikert aratott az interneten.
Természetesen az igazi rajongók, a rock/heavy metal fanatikusok addig is nyomon követték Dee pályafutását, Amerikában pedig az egyéb szereplései miatt amúgy is jobban benne volt a köztudatban. De a világ többi részén, az emberek többségének mégiscsak a We're Not Gonna Take It-tel fonódott össze a neve. Ők most fedezték fel maguknak újra a rég elfelejtett énekest. Jól mutatja mekkora siker volt a visszatérés, hogy utána az egyik legnagyobb metalkiadó, a Napalm Records szerződtette hősünket. A "For The Love Of Metal" már náluk jelent meg.
Míg a korábbi Dee Snider albumok inkább hard rock stílusban készültek, a "For The Love Of Metal" címéhez hűen jóval metalosabb hangzásúra sikeredett. Ebben természetesen hatalmas szerepe van a lemez producerének, a Hatebreed énekesének, Jamey Jastának, aki a korábbinál keményebb dalokat írt az ex-Twisted Sister énekesnek. Nekem első hallásra pont a zene volt, ami tetszett, és az énektémák jöttek be kevésbé, mert nem tartottam elég fantáziadúsnak őket, ami egy énekes szólóalbumánál nem éppen szerencsés. Egy idő után azonban megkedveltem az éneket is.
A lemezen több közreműködő is hallható, mint például Howard Jones (ex-Killswitch Engage), Mark Morton (Lamb Of God), Joel Grind és Nick Bellmore (Toxic Holocaust), valamint Charlie Bellmore (Kingdom Of Sorrow). De ami a leginkább fülbeötlő, az egy női hang, a Dead Hearts (Love Thy Enemy) című dalban, Snider duópartnereként, aki nem más, mint Alissa White-Gluz, az Arch Enemy frontasszonya. Alissa az eredeti bandájában főleg hörög, de itt megcsillogtathatja klasszikus énektudását is. Kiváló duót alkotnak Dee-vel.
A kiadó a Become The Stormot gondolta a lemez legjobb dalának, hiszen ebből készült klip. Illetve a Tomorrow’s No Concernhez szöveges videó. Nem szeretnék velük vitatkozni, de én nem biztos, hogy ezeket választottam volna. De végül is nincs az albumnak kiemelkedő nótája, elég egyenletes a színvonal, úgyhogy tulajdonképpen teljesen mindegy, melyik számhoz készült klip.
A klipes dal biztos nem fog akkor sikert aratni, mint a We're Not Gonna Take It újraértelmezett változata. A lemez egésze azonban szerintem jobban sikerült, mint bármelyik korábbi Dee Snider szólóanyag. Nem ez az év kiemelkedő metalalbuma, de azért egy egész jó korongot hozott össze a Jasta-Snider duó így a nyár utolsó harmadára.
7,5/10
Fotó: Stephanie Cabral
