Az Unleashed a Dismember, az Entombed és a Grave mellett a svéd death metal vonulat nagy négyesének prominense: majd' huszonöt éve változatlan felállásban, rendszeresen jelentetik meg egyenletes színvonalú anyagaikat, mindenféle botrány vagy zökkenő nélkül.
Bár a régisulis halálmetal trendje már nagyon régen túljutott népszerűségének és fejlődésének zenitjén, Johnny Hedlund zenekarvezető elkötelezetten és rendkívül szisztematikusan dolgozik, ragaszkodik ahhoz, amihez legjobban ért és nincs ez másképp a Napalm Records gondozásában október 26-án "The Hunt For White Christ" címmel megjelent tizenharmadik stúdióalbumuk esetében sem.
Ahogy lenni szokott, a svéd death metal színtér zenekarai és szereplői is többszörös átfedésben, szinte kibogozhatatlan módon kötődnek egymáshoz. Mindenki ismer mindenkit, mindenki dolgozott már együtt a másikkal: Johnny Hedlund az 1987-ben megalakított Nihilist nevű formációt hagyta ott 1989-ben, hogy létrehozza saját bandáját. A Nihilist maradék tagsága pedig Entombed néven folytatta: a két társaság aztán párhuzamosan írta meg a metal egyik aranybetűvel szedett fejezetét.
Természetesen az Unleashed történetében is rábukkanhatunk egy négy-ötéves szünetre: 1997-ben, a "Warrior" korong kiadását követően átmeneti pihenőre ment a brigád, a zeneiparon kívül tevékenységeik során ez időtájt inkább a tanulásra, különböző egyszemélyes projektekre koncentráltak. Aztán 2002-ben Hedlund ismét összetrombitálta a csapatot és azóta mennek előre, mint a veszedelem.
A régisulis svéd death metal felfutását, majd visszaesését szépen jelzi, hogy az Unleashed is végigpróbálta szinte az összes nagy európai metalkiadót. A kezdetektől egészen a hetedik lemezükig a Century Media volt az istállójuk, aztán két kiadvány erejéig jött az SPV/Steamhammer, melyet a Nuclear Blast követett. A náluk elkészített három sorlemez promóciója és sikere - úgy tűnik - egyik fél tetszését sem nyerte el, mert az Unleashed szépen átigazolt a Napalm Records kötelékébe: a friss album így az első anyaguk az osztrákoknál, sok múlik tehát a fogadtatásán.
A basszusgitáros-énekes igen tudatosan dolgozik egyfajta egységes narratíván: a "The Hunt For White Christ" immár a negyedik a sorban, mely az északi ógermán mitológiában az ismert univerzum pusztulását, nevezetesen a Ragnarököt követően létrejövő új világ, az Odalheim történéseit meséli el. A Midgard (azaz a Föld) viking harcosai, túlélve a Ragnarököt, most próbálnak megküzdeni a számukra ismeretlen kihívásokkal és megpróbáltatásokkal, miközben White Christ néven egy új főgonosz is felbukkan, mely ellen egyesült erővel veszik fel a harcot.
Jól látszik, hogy az Unleashed dalszövegeinek tematikája erősen épít a kereszténység felvételét megelőzően uralkodó északi viking mítoszokra, folklórra. Ez a modern idők szellemének megfelelően igen hamar kiváltotta a magát progresszívnak tartó politikai oldal nemtetszését: 2002-ben náci-szimpátiával vádolták meg Hedlundot. A vádaskodásokkal, melyek alaptalanságát a frontember azonnal hangsúlyozta, még Dave Grohl sem mert szembehelyezkedni: Probot nevű heavy metal projektjébe is meg akarta hívni az ikonikus zenészt, de aztán beadta a derekát és elállt eredeti szándékától. Újabb szép példája ez az ártatlanság vélelmének és a politikai korrektség túltolásának.
De mindez már a múlt: a svéd bandát hallhatóan semmi sem tudja megakadályozni és halad előre konokul a maga által választott pályán. Minden bizonnyal vannak páran, aki lemondóan legyintve fogadják az Unleashed tizensokadik lemezét, valahogy úgy, ahogy egy új AC/DC-korong kapcsán is tennék. Kár lenne tagadni, hogy van igazság a hozzáállásukban: Hedlund és bandája nem találta fel a melegvizet, egyszerűen csak pokolian jól értenek ahhoz, amit csinálnak.
Ez pedig nem más, mint a groove-os, tradicionális halálfém: aki pedig a Stand Your Ground vagy a The City Of Jonsala Shall Fall című dalokhoz hasonló kiváló tételeket tud írni, az miért akarna mással próbálkozni, pláne harmincévnyi karrierrel a háta mögött? Az Unleashed (és rajongói) sem érzik szükségét annak, hogy akármiben is változtassanak a nyerő formulán: kiváló, húzós riffek, eszementen jó, önálló hangulattal rendelkező szólók, súly, karizmatikus frontember, ráadásul egy fantasy regénynek is beillő, lemezeken áthúzódó történetfolyam. Akinek ez kevés, az tényleg rossz helyen keresgél.
Olyasmi érzés hallgatni a svédek új albumát, mint régi filmfelvételen látni egy lassan feledésbe merülő népi szakma mesterét, amint legújabb műremekét (egy szövőszéket, egy patkót, fafaragványt vagy éppen egy csodálatos kerámiakancsót) készíti el éppen. Lenyűgöző az a profizmus, rutin és szakmai tudás, amellyel az Unleashed dolgozik, ráadásul ez nem jelenti azt, hogy az ihlet bármilyen mértékben is hiányozna a dalokból. A Terror Christ kifejezetten ötletes és szépen fut ki valamiféle epikus, kozmikus atmoszféra megteremtésébe.
A nóták nincsenek túlhúzva, általában három-négypercesek, azaz itt ne keressünk kifejtős, utaztatós progresszivitást vagy avantgárd megoldásokat: ez csontig-velőig hatoló, nyers, súlyos death metal, ahogy a svédektől ismerjük és elvárjuk. A korong hangzása pedig lenyűgöző: szerencsére teljesen hiányzik belőle a digitális csikorgás és sterilitás, azaz úgy szól, olyan döggel, ahogy annak kell. A zenekar és a stílus rajongóinak egyszerűen kizárt a csalódás: a jövőre harmincéves banda a szokásos minőséget hozza, ahogy egy ilyen kaliberű bandától elvárható.
8,5/10
