Rozsdagyár

OMEGA DIATRIBE - Női mellekben gazdag Prodigy-feldolgozásvideóval jelentkeztek

2019. április 14. - Kovenant

omega_diatribe_2018_2_2.jpg

Váratlan anyaggal rukkolt elő a budapesti extrém groove metal csapat, az Omega Diatribe, hiszen kevesek fejében fordulhatott meg a gondolat, hogy éppen egy Prodigy-feldolgozással fogják megörvendeztetni a nagyérdeműt. Pedig így történt.

A zenekar alapító gitárosa, Hájer Gergő az alábbiakat nyilatkozta a dal kapcsán:

Nem hiszem, hogy bárkinek is meglepő lesz az átdolgozásunk apropója. A nemrégiben elhunyt Keith Flint és az egész Prodigy iszonyatosan nagy hatással volt ránk már a kezdetek óta, mind attitűdben, mind zenei revolúció tekintetében, ezért kötelességünknek éreztük azt, hogy ilyen formában tisztelegjünk a formáció oszlopos tagja előtt, aki saját kezével vetett véget életének március 4-én.

Az átdolgozás ötlete mégis teljesen spontán jött. Miközben a Prodigy bakeliteket nyálaztam át gyászolás gyanánt, szembe tűnt, hogy a Baby's Got A Temper maxin van egy acapella verzió a dalból. Azonnal jött a sugallat, hogy ez mennyire súlyosan hatna a mi hangszerelésünkbe átültetve, úgy, hogy Milán orgánuma adja az ellenpólust a refrénben. Rögtön vázoltam is az ötletet a többieknek, akik elsőre nem igazán tudták hova tenni a dolgot, de miután pár nap múlva küldtem nekik egy demót, hogy mi lenne az elképzelés, mindenki egyöntetűen úgy gondolta, ezt meg kell csinálnunk! A dal mind felvétel tekintetében, mind pedig keverés/masztering tekintetében az 515 Stúdiónkban zajlott az én vezetésemmel.

A videó koncepciója a basszusgitárosunktól, Ákostól, illetve az egyik videós cimboránktól, Spengler Lászlótól származik, akivel már az első lemezünk óta együtt dolgozunk. Amolyan görbe tükröt szerettünk volna tartani a napjainkban működő tejüzemeknek, ami egyébként szorosan kapcsolódik az eredeti kliphez. A klip főszereplője egy kedves hölgyismerősünk, aki örömmel fogadta a felkérésünket, miután vázoltuk neki, hogy miről lenne szó. Az anonimitását megőriznénk. 

A HangSúly zenei díj kategóriái közül az év koncert zenekara, valamint az év stúdióprodukciója díjat is bezsebelő zenekar, jelenleg a négy országot érintő Rise Above The Sky Turnéja utolsó állomásai előtt állnak, így ha még el akarjátok csípni őket a fesztiválszezonig, az alábbi helyen megtehetitek:

04.21 - Székesfehérvár, Nyolcas

04.27 - Komló, Zrínyi Klub

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3714763310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása