Hate. A death/black vonalon mozgolódó banda tökéletes nevet választott: egy gyűlölettől és frusztrációtól vezérelt dalírási koncepció sejlik fel lelki szemeim előtt a zenekar szerzeményeit hallgatva. Persze nem látok a bandatagok lelkivilágának mélyére, mindenesetre rendkívül súlyos, nyomasztó hangulatot árasztó tételek alkotják a nagylemezt. Na de milyen stílusról is van szó?
Ennek ellenére mondjuk az új Origin-lemez hallgatása közben nem lett úrrá rajtam ez a bizonyos nyomasztó hangulat, inkább csak felpörgetett, erőt adott. De ez is hangulatfüggő, valamikor pont ez a sötét atmoszféra kell az embernek, hogy megnyugodjon. Én például a napsütés nélküli, szürke téli napokon az efféle zenéktől tudok igazán feltöltődni, míg más eret vágni. Nem vagyunk egyformák.
Az ének death metalos, a dalok hangszerelése death/black. Az "Auric Gates Of Veles" borítója, illetve a tagok megjelenése a black metal dominanciájában fogant. Remélem, a kedves olvasó elnézi nekem hiányos ismereteimet a death/black vonallal kapcsolatban, hisz a Rozsdagyárhoz történő csatlakozásomat követően kezdtem újra ezt a stílusirányzatot hallgatni. Utoljára a kilencvenes években pörögtek ebben a stílusban a lemezek, illetve a szalagok a lejátszóimban.
És igen, a Hate sem egy ismert formáció számomra, a kritika megírásához alapos kutatómunkára volt szükség, míg más zenekarok esetében szinte semmi utánaolvasást nem igényel a dolog, itt van minden a fejemben, csak a dalokat kell meghallgatnom, majd kielemeznem (a zenekar előző lemezének kritikája ITT, míg a velük készült interjúnk ITT olvasható).
Mivel kihagytam egy-két évtizedet a death/black vonalat mellőzve, majdnem olyan újszerűnek hatnak számomra ezek a bandák, mint annak idején. A Hate esetében is pozitív csalódásként éltem meg a szóban forgó nagylemez okozta hatást. Nincs viszonyítási alapom, nem tanulmányoztam az előző anyagaikat, de nem is állt szándékomban. Nem időhiány okozta megfontolásból, hanem csak szerettem volna, ha tiszta lappal nyit nálam a banda.
A lengyel zenekar 1990 óta működik és ez már a tizenegyedik nagylemezük. A varsóban működő Hate összesen négy tagot számlál: Sinner - gitár/ének, Pavulon - dob, Domin - gitár, Tiermes - basszusgitár.
A Seventh Manvantara black metalba oltott hangulata az énekes rendkívül mély, öblös hörgésével keveredik. Jók a gitártémák, a dob géppuskakattogásként veri az ütemet, néha azért visszavéve az eszement tempóból. A másodikként érkező Thriskhelion nagyon jó riffel indít, majd folytatásként sötét, nordikus atmoszféra lengi körül a dalt. A gyors tempó a Volga's Veins alatt is meghatározó, viszont e szerzeményt hallgatva nem fedeztem fel kiemelkedő témákat, leszámítva talán a dal közepén történő rövid visszalassulást.
A Sovereign Sancity már érdekesebb momentumokkal operál, lassabb, fogósabb témák sorjáznak. A végeredmény ebben az esetben többnyire inkább death metalos, s a dalban egy király gitárszóló is helyet kapott. A kiemelkedő tételek közé tartozik a címadó, mely a többitől eltérően egy belassult szerzemény, gyilkos riffel, király dobtémákkal.
A kilenc dalt felvonultató, a lengyel Hertz stúdióban rögzített "Auric Gates Of Veles" 2019. június 14-én jelent meg a Metal Blade gondozásában. Összefoglalásként: adott egy sötét, nordikus melódiákkal operáló death/black korong, mely csak ritkán villant meg kiemelkedő momentumokat, de minden hibája ellenére hallgatható anyag, ám hangulatfüggő, valószínűleg csak ritkán veszem majd elő.
8,5/10
