Rozsdagyár

DOG FASHION DISCO - Committed To A Bright Future (2019)

2019. július 01. - Chloroform Girl

dfd_album.jpg

A marylandi származású Dog Fashion Disco gyakorlatilag a tökéletes vihar. Zenéjükben minden megtalálható; extrém vokálok, heavy riffek, pszichedelikus rock, funky, cirkuszzene; a listát hosszan lehetne sorolni. Egy rajongó poénból „weird shit with horns”-ként aposztrofálta, amit talán „bizarr szar fúvósokkal”-ként lehetne a legjobban lefordítani. Ez a megnevezés olyannyira megállja a helyét, hogy az együttes azonnal magáévá tette a sajátos meghatározást.

Háttérinformációként annyit mindenképp tudni kell, hogy a srácok nem ma kezdték az ipart. 1997 óta számos kiváló avantgárd metal korongot adtak ki, azonban az akkori kiadójuk egyszer csak eltűnt, mint szürke szamár a ködben, vele pedig a dalaik jogai, és a lehetőség, hogy a rajongók legálisan hozzájussanak a régebbi albumokhoz. Ezt a Dog Fashion Disco 2017-ben elegáns húzással oldotta meg: elkezdték újra felvenni és kiadni régi lemezeiket, ezúttal a Razor To Wrist kiadó gondozásában. Mindenki jól járt: a dalok visszakerültek a piacra, a hangminőség javult, és a rajongók megint rajonghatnak. Ezen projekt utolsó állomásaként dobta ki az együttes június huszonhetedikén a „Committed To A Bright Future” albumot.

Az album hűen igazodik az együttes eddigi életpályájához. Hátborzongató hörgés, játékos hangvételű hangszeres betétek, fülledt funky- és dzsessztémák: tökéletes dalok lassúzáshoz, és koncerten megőrüléshez egyaránt. A stílusok széles palettáján mozgó darabok egyetlen közös vonása a szövegek tematikája: minden egyes dalszöveg valami fura, hátborzongató, nyugtalanító, vagy egyenesen gyomorforgató témát boncolgat.

Az Acid Memoirs például címéhez híven a szerző első LSD-tripjéből merít, annak minden nyomasztó látomását egy egyszerre dallamos, és mégis tombolva dühöngő dalban megörökítve. De ne hagyjuk azt se, hogy a Pogo the Clown magával ragadó, dzsesszbárt idéző dallamai, és táncra invitáló sodrása átverjen minket: a dal a rettenetes John Wayne Gacy biográfiáját dolgozza fel meglepő grafikussággal, aki azzal szerezte hírnevét, hogy a hetvenes évek során harminchárom fiút erőszakolt és gyilkolt meg.

Az album kikacsint az okkult felé is, de itt most ne a skandináv kultúrkörből megszokott, művérrel gargarizáló arcfestéses boszorkánymestereket képzeljük magunk elé. A Love Song For A Witch hörgései, tempós darálása, és bohókás, gúnyversikét idéző verzéje egészen más típusú karakterre utal. Todd Smith nem boszorkánysüvegben futkos az erdőben, hanem áthív kerti grillezésre, kedélyesen kínálgatja a kézmeleg, kétszázalékos sörét, kifakult farmer térdnadrágot és kitaposott sportcipőt hord, és azzal a villával forgatja a húst a parázson, amivel két napja a pincéjében rohadó holttest szívét forgatta rituális tűzön a sátánista haverjaival.

Nem lehet szó nélkül hagyni a lemezen a fúvósok markáns jelenlétét sem. A harsona, trombita vagy a szaxofon olyan hangszer, mely visszakézből érdekessé tesz bármilyen műfajt, ahol nem megszokott a jelenléte, jó példa erre a mára eltűnt, de az indie szcénában még mindig ikonikus Neutral Milk Hotel életműve is. Nem sajnálták hát a rezet ebből az albumból se; a fúvós szekció olyan betéteket tesz az őrült metal darabok alá, melytől az ember agya is elszáll. A Magical Band Of Fools funky-futamaitól a hallgató legszívesebben menten vetkőzni kezdene a Bakelit című sorozat valamelyik forgatási helyszínén, de egész különös egyveleget alkotnak a rézfúvósok az amúgy proto hardcore alapú Scores For Porn-ba csempészve is.

Az album hagy lehetőséget némi felüdülésre is a nyomasztó témák alól: de csak okosan, nagyjából úgy, ahogy egy túszul ejtett rabot engednek ki a hátsó kertbe levegőzni. A Nude In The Wilderness civilizációból elvágyódó utópiája beszélő állatokról, síró politikusokról, összeomló felhőkarcolókról énekelve várja a világvégét. A Deja Vu pedig egy igazi „szoríts engem tégedhöz” jellegű lassúzós szám: már ha az ember eltekint a szövegtől, mely egy altatóval és borral elkövetett öngyilkosságról fantáziál. Az egyetlen, tényleg könnyed darab a lemezen a Grease című musical főcímdalának feldolgozása, ami mégis meglepően jól illik a srácok profiljába.

De a húzódarabok tagadhatatlanul a bizarr tematikájú dalok közül kerülnek ki. A soundcloud rapperek csak szeretnék, hogy olyan grafikus, megsemmisítő diss track-et írjanak, mint a Worm In A Dog’s Heart. A Rapist Eyes elmebeteg darálása, és őrült zseni billentyűtémája pedig egy olyan bőgve-üvöltve közönséggel éneklős refrénben teljesedik ki, hogy szem nem marad szárazon.

Ami az album, és egyben az együttes fő karakterisztikáját adja, az az a zenei könnyedség és játékosság, amivel a legsúlyosabb témákat képesek feldolgozni. A srácok ha zúznak, akkor önmagukért zúznak, nem azért, hogy nyomasztó és sötét témáikat még jobban kihangsúlyozzák. Amúgy meg zeneileg simán elviccelnek bármit, és ez az a kontraszt, melytől a „Committed To A Bright Future” tökéletes lesz. Elvből nem szoktam ilyet adni, de ez most:

10/10

dfd_800.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8014919436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása