Amikor 1990-ben megjelent a progresszív death metal banda bemutatkozó nagylemeze, a "The Key", akkor őket a műfaj egyik nagy újítójaként könyvelték el, elsősorban a szintetizátor alkalmazása miatt. Akkoriban bármiféle új hangszer, illetve a műfajtól eltérő, vagy éppen szokatlan dolog becsempészése a dalokba forradalmian újnak számított.
Manapság már nem igazán képesek újat mutatni a zenekarok: lassan nem tudunk olyan zenei műfajt vagy éppen hangszert említeni, melyet ne építettek volna már be a death metal stílusba amolyan kísérletezésképpen. Mai fejjel nekem szinte fel sem tűnik a szintetizátor alkalmazása a Nocturnus régi lemezein. És a progresszivitás sem olyan szembetűnő, mert azóta már ezt is tökélyre fejlesztette egy-két zenekar.
A 2000-ben feloszlott együttes nemrégiben ismételten aktivizálta magát és Nocturnus AD néven újra a húrok közé csapott. Az AD toldalék, a Nocturnus név után odabiggyesztve kissé homályos: talán annyi lehet a háttérben, hogy más felállásban folytatják, mint amikor anno abbahagyták. A korábbi science fiction ihlette koncepción mit sem változtatva íródtak a legújabb dalok, és a lemezborító is ezt a futurisztikus világot ábrázolja.
A legújabb, "Paradox" című 2019. május 24-én a Profound Lore gondozásában megjelent lemezük már az első hallgatás alkalmával is egy picit közelebb került hozzám, mint a korábbi anyagaik. Elsőként talán a korong hangzását tudnám megemlíteni, mint pozitívumot. Aztán az ötvenkét perces, kilenc progresszív death metalt tételt tartalmazó nagylemez is picivel jobban tetszik, mint a régi dolgaik.
Az évek múlása is rengeteg pozitív változást hozhat egy zenekar életében, mind hangszeres tudás, mind pedig dalírás tekintetében. A Carcass-t tudnám legjobb példaként felhozni ezzel kapcsolatban: ők maguk is nyilatkozták annak idején, hogy rengeteget tanultak az évek során, komoly fejlődésen mentek keresztül, amit a "Heartwork" vagy a "Swansong" című lemezükön tetten is érhettünk, a stúdiómunkáról már nem is beszélve.
Persze nem állítom, hogy régebben a Nocturnus tagjai nem tudtak megfelelően játszani a hangszereiken vagy ilyesmi, inkább csak azt szerettem volna kidomborítani, hogy az elmúlt évek alatt egy olyan pozitív változás eredményeként született meg a "Paradox", mely (legalábbis számomra) egy jóval barátságosabb összkép formájában testesül meg.
A Nocturnus AD-ben az egykori alapító tag Mike Browing mellett a következő hangszeresek sorakoznak fel: Demian Heftel - gitár, Belial Koblak - gitár, Daniel Tucker - basszusgitár, Josh Holdren - szintetizátor. A "Paradox"-ot a "The Key" lemezük egyenes folytatásának szánták a koncepció tekintetében.
A Seizing The Throne valószínűleg széles, elégedett mosolyt csal a Nocturnus hívők arcára (ahogy az enyémre is, pedig én sosem voltam a rajongójuk). Király, komplex témavariálgatás, ütős hangzás, és az ének is jóval emészthetőbb formában jelenik meg. A The Bandar Sign felvezető szintitémája után következő gitárjáték engem a The Kovenant egyik dalára emlékeztet. A dal közepén pedig egy totál futurisztikus billentyűszőnyeg dominál.
A The Antechamber is jó témákat vonultat fel, majd az ezt követő, The Return Of The Lost Key szintén jól építkezik: a felvezető melodikus gitárszóló utáni közel nyolcperces, progresszív témázgatás bizony lehengerlő. Még a lemezt záró Number 9 című számot említeném meg, mely szintén nagyszabásúra sikerült, a dallamos gitártémával operáló, instrumentális szerzemény monumentalitásából még elfért volna több is a korongon.
Nem tökéletes, de mindenképpen dicséretes visszatérés, a death metal műfaj egyik ikonjának számító banda büszkén viselheti ezt az anyagot, valószínűleg kevés rajongónak okozva csalódást, ha egyáltalán beszélhetünk ilyesmiről.
8,5/10
