Átkozottul nehéz ma már bármi újat mondani, legyen szó akár zenéről, irodalomról, képző- vagy éppen filmművészetről: annyi olyan ember van ma már a bolygón, akinek kellő szabadideje, anyagi lehetősége és művészi indíttatása van, hogy az emberiség gyakorlatilag egy nyüzsgő, zsizsegő és állandóan mozgásban levő hangyabolyhoz hasonlít, mely folyamatosan löki ki magából kulturális produktumait.

Az még hagyján, hogy az Internetnek és a digitális-tömegkommunikációs forradalomnak hála megszűnt a minőségi szűrő és boldog-boldogtalan kéretlenül ömleszti rá embertársaira saját önmegvalósító kreálmányait, de a legváratlanabb helyről találhat meg bárkit a plágium szégyenteljes vádja.

De ez óhatatlanul bekövetkezik: azonos kultúrkörből érkező és hasonló hatásokkal rendelkező emberek bizony hasonlót fognak alkotni. A fentieknek köszönhetően gyakran tényleg úgy érezhetjük, hogy véget ért (a rock- és metalzenében mindenképp) az ősrobbanáshoz hasonlító stílusforradalom és egyre haladunk előre az uniformizált, egyensablon szerinti öntőformában készült imitációk világa felé.

Szerencsére mindig vannak olyan bandák, melyek legalább megpróbálják: maga a szándék is dicsérendő, hiszen ezrével vannak olyan zenekarok, melyek nem is akarnak saját kútfőből semmi egyedit létrehozni. Az Oregon állambeli death metal brigád, a Vitriol érdekessége, hogy nem is a zenei tartalom, hanem a megvalósítás módja újszerű. A szeptember 6-án a Century Media gondozásában megjelent debütalbumuk, a "To Bathe From The Throat Of Cowardice" tökéletes példáját nyújtja annak, hogy hozott anyagból is lehet valami olyat alkotni, mely azonnal kiugrik a tucatprodukciók tömkelegéből.

A Vitriol egyfajta modern technikás death metalt játszik, kitekintve a brutális trend felé is, teszi mindezt valami elképesztő hangszeres tudás birtokában. Scott Walker dobos olyan összetett ritmusképleteket és témákat üt, hogy egész egyszerűen leesett az állam: ha levennénk az összes többi hangsávot és csak a dob maradna, szerintem akkor is élvezetes lenne a produkció. 

Ma már azonban óvatosan kell mindenkinek fogalmaznia: a stúdiós-laptop varázslatok korában én csak remélni tudom, hogy amit hallunk, azt tényleg Scott Walker dobolta fel élőben a lemezre és nem kreatív programozás és szerkesztés eredménye mindez.

Érdekes még mindenképpen, hogy Kyle Rasmussen gitáros és Adam Roethlisberger basszusgitáros felváltva (vagy egyszerre) énekelnek, bár ember legyen a talpán, aki meg tudja őket különböztetni, nekem ez nem sikerült. A szólókra külön érdemes figyelni: nincs sok belőlük a korongon, de ha megdörren a gitár, akkor egészen szenzációs, földöntúli, kozmikus atmoszférájú tekeréseket hallhatunk.

Azonban a legfőbb dolog, ami szimpatikussá teszi a banda albumát, az a kompromisszum nélküli agresszió és a modern, előremutató zenei irány. Itt nincs szó valamely istenített zenei korszak megidézéséről, nosztalgiázásról vagy hangról hangra lekoppintott hivatkozásokról. Amit kapunk, az egy hihetetlen intenzitással előadott modern extrém metalalbum: ahogy a bevezetőben írtuk, ismertek az összetevők (a Morbid Angel, mint a disszonancia nagymestere, mindenképpen megemlítendő), de mégis olyannyira magával ragadó az energia, hogy nem kezdünk el azon agyalni minden egyes riffnél, hogy éppen honnan is ismerős nekünk a dolog.

A sok dicséret után a recenzió végére azonban meg kell említenünk a korong hátulütőjét is: ez pedig a csúcsra járatott és kizárólagos módon megvalósított darálás és agresszió. Minden egyes nóta (tíz tétel háromnegyed órában) olyan, mintha az amerikaiak most kapták volna meg orvosuktól kollektívan a gyógyíthatatlan rákról szóló jelentést és még egyszer, utoljára tekerni szeretnének egyet. 

Körülbelül az ötödik-hatodik nótánál éreztem azt, hogy ez így bizony monotonná fog válni és sajnos igazam lett. Külön-külön minden szerzemény kiváló, de egyben, egymás után hallgatva bizony a végére megunjuk. Nagyon hiányzik innen valamiféle (akusztikus, instrumentális vagy atmoszferikus) átkötés, hangulati váltás, mert egész egyszerűen túl sok ez a brutalitásból és a tempóból.

Ez mondjuk írható a kezdő bandák tapasztalatlanságának számlájára: a kompozíciós ismeretek bővülésével minden bizonnyal a következő anyagaikon már jobban fogják tartani az egyensúlyt és változatosabban szerkesztik meg a dalsorrendet. Ettől függetlenül ez egy átkozottul ígéretes bemutatkozás és ha sikerül talpon maradniuk a mai metalszíntér cseppet sem könnyű körülményei között, akkor érdemes lesz figyelni a következő lemezeikre. 

8/10