Rozsdagyár

VOLUMEFEEDER - Interjú a hódmezővásárhelyi trióval

2019. november 12. - chris576

dsc_7425.jpg

A thrashes, riffcentrikus, elementáris erejű dalokkal operáló hódmezővásárhelyi VolumeFeeder zenekarral beszélgettünk.

Sziasztok! Először is egy rövid bemutatkozást kérnék tőletek!

Balázs Imre: Sziasztok! Imi vagyok. Én gitározok és énekelek a zenekarban.

Drahota Gergő: Helló! Geri vagyok, basszusgitáron játszom és néha kiabálok a mikrofonba.

Jaksa Róbert: Szevasztok! Robi vagyok, verem a dobot és sajnálatos módon nekem is van egy mikrofon bekészítve, hogy a számok között onthassam magamból a hülyeséget. 

Mikor és hol ismerkedtetek össze, játszottatok-e a VolumeFeeder előtt más formációkban is?

D.G.: Nagyjából 20 éve vagyunk barátok, egy általános iskolába jártunk, illetve Robival szomszédok voltunk. 2003-ban alakult meg a VF elődje, a SWAMP, ez volt az első zenekara mindannyiunknak. Azóta mindhárman játszottunk más formációkban, de a VolumeFeeder szinte mindig jelen volt az életünkben.

J.R.: Jó, azért Imi is csak egy utcányira lakott, szóval ő sem volt messze tőlünk. A SWAMP ideje alatt elég sok formációt segítettem ki, mivel a dobos hiányszakma, illetve 6 évig az Ektomorf táborába tartoztam, de a VF örök! 

Milyen zenekarokat kedveltek? A hatásaitok beszivárognak-e a dalaitokba vagy ezeket szándékosan próbáljátok elkerülni és egy teljesen egyéni ízvilágot szeretnétek megteremteni?

B.I.: Mindhárman rengeteg zenekart ismerünk és hallgatunk, nem csak rock/metal stílusban. Zeneileg ezáltal elég befogadóak vagyunk és ez megjelenik a kreativitásunkban is. Tudjuk, hogy nem mi találtuk fel a spanyolviaszt, csak játsszuk azt a zenét, melyet mindhárman szeretünk. 

D.G.: Vannak közös kedvenceink, mint például a Metallica, a Corrosion Of Conformity meg a Machine Head, de alapvetően mindhárman teljesen más zenéket hallgatunk. Nálam jelenleg a High On Fire, a NOFX és a Napalm Death pörög. A közös hatások - ha akarjuk, ha nem - belekerülnek a dalokba, de ez szinte minden zenekarnál így van.

J.R.: Kezdetben szerintem mindenkinek a klasszikus metal zenekarok voltak a kedvencei, mint például Metallica, Slayer meg hasonlók. Idővel persze kinyílt a csipánk és külön-külön fedeztük fel a jobbnál jobb zenekarokat. Mostanában én Foo Fighters-t hallgatok, illetve a Paramore 2013-as lemeze és az Oceansize pörög nagyon. Egyetértek Imivel, nem akarunk tök új dolgot csinálni, de valami izgi finomságot mindig rakunk a számainkba. 

Milyen témákat foglalnak magukban a dalszövegeitek és ki a felelős értük?

J.R.: Ez inkább Imi reszortja, de emlékszem, hogy a Death Dance szövegében két-három sort segítettem. Körülbelül két óra alatt sikerült megszülni. 

B.I.: Az album szövegeinek javát én írtam, de a Death Dance című számunk szövegét Robival közösen hoztuk össze, Geri pedig megírta a Phobocracy-t. A Soul Eater például a rákkal folytatott mentális harcról szól pozitív felhanggal, a Hope Dies Last meg a „soha ne add fel” felfogást próbálja erősíteni a hallgatókban. A Death Dance az alkohol/drogfüggőségről szól, az I Am pedig a hibáinkon való túllépéshez ad erőt.

Terveztek-e létszámbővítést, vagy a trió felállás maximálisan bevált számotokra és egyáltalán nem gondolkodtok ilyesmiben?

D.G.: 13 éve zenélünk trióként. Többször felmerült, hogy szerezzünk egy második gitárost, de olyan régóta ismerjük egymást hárman, hogy nem férne bele a zenekarba egy negyedik tag. A barátságunk már jóval a zenekar megalakulása előtt megvolt és ez szerintem érezhető is, főleg a koncerteken, mivel minden mozzanatát ismerjük a másiknak. Az évek során kialakult a saját hangzásunk, amelybe már nem kell feltétlenül a második gitár. Imi elég komplex riffeket játszik plusz még énekel is rá, Robi dobolása sem piskóta, én pedig a torzított basszusalappal igyekszem betölteni a maradék szónikus teret. Illetve kiemelném a hangosítónkat, Megyeri Jánost, akinek köszönhetően mindig királyul szólalunk meg élőben.

J.R.: Igen, voltak próbálkozások negyedik taggal, de mindig rájöttünk, hogy hármasban szép az élet. Ja és hogy Jani a király! Egyébként fontos megemlíteni, hogy a három zenekari tag mellett ott van egy VF-család is, akik rengeteget segítenek nekünk. Külön kiemelném Lengyel Nórit, Vadász Mesit és Sánta Zolát.

Idén februárban jelent meg a "The Element Of Fire" című első nagylemezetek. Szerintetek mennyiben lett más, mint a korábbi anyagaitok?

D.G.: Sokkal változatosabb és komplexebb lett az album, mint a kislemezek. Amikor elkezdtük a lemezhez írni a dalokat, nem volt semmilyen koncepciónk, Imi hozta a riffeket és ami mindhármunknak tetszett, azt továbbírtuk. Néhány dalt elég nagy kihívás volt összehozni, de ezzel is fejlődtünk, mint zenekar.

J.R.: Röviden annyi a változás, hogy régebben stoneresebb számaink voltak, most meg sokkal pörgősebb nóták születtek egy kis thrash-hatással. 

Milyen gyakran álltok színpadra és mely zenekarokkal játszotok együtt szívesen?

D.G.: Az album megjelenése után elindult a Feed 'em Tour 2019 elnevezésű turnénk. Eddig 30 koncertünk volt idén, itthon és külföldön egyaránt. A turné alatt nagyon sok új zenekart és embert ismertünk meg, de persze összefutottunk régi ismerősökkel is. Nagy kedvenceink a Don Gatto, a Dystopia, az Igor, a Shapat Terror és a Stubborn, velük bármikor szívesen koncertezünk.

J.R.: Elég sok zenekarral játszunk szívesen, én még kiemelnék egy csapatot, a Needless-t, akikkel nemrég ismerkedtünk össze.

Jövőbeli terveitek?

D.G.: Lassan nekiállunk a következő nagylemez dalainak, már van is néhány nótaötlet. Illetve 2020-ban is szeretnénk minél többet koncertezni. Már formálódnak a jövő évi dátumok, részleteket a Facebook-oldalunkon találtok.

Köszönjük szépen az interjút!

69049782_2614262831958644_5415262781622452224_n_1.jpg

Fotó: Szilágyi Gergely

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1215303378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása