1349. Norvégia. A Fekete halál nevű pestisjárvány eléri a skandináv országot és kíméletlen pusztítást eredményez. A banda innen kapta a nevét: az általuk képviselt true black metal muzsika szintén nem kegyelmez senkinek, a jéghideg feketefém az arcodra fagyasztja a mosolyt és porrá zúzza a hallójárataidat.
A black metal színtér eleinte egy földalatti mozgalomként, még a rockzenén belül is afféle kívülálló stílusirányzatként működött, aztán egyesek ebben is meglátták az üzletet, majd a black metal tábor két részre szakadt, mely a mai napig nem változott: vannak a lázadó tinilányok kis kedvencei, például a Cradle Of Filth vagy a Dimmu Borgir, és vannak az old school black metal bandák, akik valószínűleg sokkot kapnának, ha egy Bravo magazinban látnák viszont magukat.
A 1349 (Ravn - ének, Seidemann - basszusgitár, Archaon - gitár, Frost - dobok) nem azon bandák közé tartozik, akik egy tinimagazin címoldalán pózolnak: ők a régi iskola tanítványai, az általuk prezentált feketefém mindenféle kompromisszumtól mentes, ám abszolút minőségi cucc.
A zenekar új lemezének legnagyobb pozitívuma számomra nem más, mint a hangzása: a gitárok oly vastagon, dinamikusan és erőteljesen törnek elő a hangfalakból, mintha a hathúrost kezelő tag a szobámban tolná a riffeket egyenesen az arcomba. A norvég formáció - a Venom, a Celtic Frost és a Possessed által lefektetett zenei alapokon nyugvó - dalai bár sötét hangulatúak, de inkább a betonkemény zúzdákban jeleskednek, csakúgy, mint az imént említett nagy elődök.
A nyitó tétel (Abyssos Anithesis) kegyetlen jó, húzós riffel indít, majd thrash-es zúzdában csúcsosodik ki; nem is szívesen aggatnám rá erre a dalra a black metal jelzőt. Abszolút telitalálat amúgy. A második nekifutás (Through Eyes Of Stone) már közelebb áll a black metalhoz: a gitártémák, valamint a dal atmoszférája egyaránt ráerősít erre. Nagyon jó témák sorjáznak ebben a darabban is egyébként.
Aztán VIII Set alagútján át (Tunnel Of Set VIII) érkezünk el a következő dalhoz (Enter Cold Void Dreaming), mely már egy tipikus, lendületes, sátáni feketefém. A Towers Upon Towers heavy metalos riffeket olvaszt a black metal témák közé. Jön egy újabb átvezető tétel, majd a Deeper Still következik: itt már megjelenik az éjfekete atmoszféra, mely eddig nem igazán volt számottevő.
A Stirding The Chasm egy hat perc fölötti erődemonstráció, gyilkos riffekkel felvértezve. A Dødskamp egy dallamos gitártémával indítja az amúgy sötét és kíméletlen szerzeményt. Az utolsó szám (Stand Tall In Fire) nyolc percébe mindent beleolvasztott a banda, ami az előzőekben képviseltette magát. Tökéletes zárása az albumnak ez a hangulatos, nagyívű darab.
A "The Infernal Pathway" a Season Of Mist gondozásában jelent meg 2019. október 18-án. Kiváló hangzás, jó dalok, bitang black metal.
8,5/10
