A jelenlegi metalszíntér produkciói akkurátusan felcímkézve, patikamérlegen kimérve, a csereszabatos stúdiós varázslásoknak és szoftvermágiának köszönhetően igencsak egyenhangzással kerülnek ki (ha nem is a boltok polcaira, de) a különböző netes streaming-szolgáltatók kínálatába. Itt persze nemcsak a megszólalásról, hanem magáról a zenei tartalomról is szó van: alig-alig találkozhatunk már olyan csapatokkal, melyek saját önálló karakterrel rendelkeznek és egy-egy lemezük meghallgatása felérne egy kalandtúrával az Altaj-hegységben.
Bevallom, gyakran fog el olyan érzés a naponta, szakmányban érkező rengeteg promóalbum kapcsán, mintha stílusonként ugyanazt a korongot hallgatnám újra és újra. Az ember azt várná, hogy az utóbbi tíz évben exponenciális mértékben növekvő zenekari kínálat miatt egyre érdekesebb és változatosabb produkciókkal fogunk találkozni, de a helyzet pontosan fordított: legyen éppen portugál, kelet-timori, uruguayi vagy nigériai rockbandáról szó, a dalok ugyanazok. Mintha egy láthatatlan stílusrendőrség hagyná jóvá előzetesen a metal-cenzúrahivatalban azt, hogy mit és hogyan lehet mostanában feljátszani a stúdióban.
Ez alstílusoktól szinte teljesen független: az undergroundban is ugyanúgy megvannak ezek a sablonjegyek (még talán ott a leginkább), csakúgy, mint az úgynevezett avantgárd színtéren. Nevezzük ezt globalizációnak, sajátos alkalmazkodási kényszernek vagy éppen a közönségigénynek történő megfelelésnek, a végeredmény ugyanaz: nagyon ritka az a produkció, mely izgalmas, érdekes és azonnal felkapja rá az ember a fejét.
Nos, a norvég Sarke pontosan ilyen: egyetlen másodperce sem számítható ki előre, a legváltozatosabb atmoszférájú és zenei világú nóták sorakoznak az Indie Recordings által november 1-én megjelentetett "Gastwerso" albumon. Az előző anyaguk is rendkívül erős volt (lemezkritika ITT), azonban a friss korong még erre is rátesz egy lapáttal.
Thomas "Sarke" Bergli (Khold, Tulus) még 2008-ban alapította meg a csapatot afféle szólóprojektként, de Ted "Nocturno Culto" Skjellum (Darkthrone, ex-Satyricon) énekesként történő beszállásával szintet lépett a csapat. Bár a kiadó black metalként promózza a zenekart, ez ma már nem fedi a valóságot: a Sarke egyfajta metalesszencia, melynek legfeljebb az általános hangulata idézi meg a feketefémet. A "Gastwerso" olyannyira szerteágazó területét járja be a rockzenének, hogy nagyon nehezen lehet definiálni a stílusukat, egyvalami azonban bizonyos: ennyire előrejelezhetetlen és korlátok nélküli zenével nemigen találkozhatunk ma már a metalszíntéren.
Felsorolni is nehéz, mennyi hatás és íz van itt jelen: progresszív rock, szimfonikus és gótikus metal, doom, elektronika, no meg némi régisulis thrash/black, amúgy fűszerezésképpen. Mindez azonban nem válik el szálanként, hanem egyetlen súlyos, ólomnehéz, fekete gránittömbként tornyosul fölénk, szó szerint szinte ráül a mellkasunkra és nem ereszt.
A billentyűsök kifejezetten hangsúlyos szerepet kapnak: az első három tétel amolyan gót-szimfo-doom, bármilyen idétlenül is hangozzék mindez. Középtempós málházás, folyamatosan építkező, fenyegető atmoszféra: mindegyik szerzemény telitalálat. Az ezt követő The Endless Wait óriási kakukktojás: mintha egy '70-es évek eleji Genesis-nótát hallgatnánk a fafúvosokkal, női énekkel és akusztikus gitárokkal sűrűn telepakolt, álmodozós, Nocturno Culto szövegnarrációjával kísért darabban. Egészen kilóg a lemezről, mégis helye van itt, mert új színeket hoz be és szépen oldja a számsorrendet.
A Ties Of Blood az első olyan szerzemény, mely visszautal a tagok korábbi vagy máshol megvalósított munkásságára: egy iszonyatosan eltalált, döngölős riffre épül az egész nóta, de a Sarke nem lenne Sarke, ha ezt sem bolondítaná meg egy egészen zseniális szintetizátor-témával, mely mintha a Kraftwerk műhelyéből került volna a norvégok boszorkánykonyhájába, valahonnan a hetvenes évek végéről.
Tulajdonképpen minden dalt végigelemezhetnénk, azonban ennek semmi értelme nem lenne, mert pont a zenei élményt ásná alá. Átkozottul furcsa anyag lett a "Gastwerso": a mindösszesen nyolctételes, harmincöt perces lemez annyira sűrű, annyira tele van pakolva a legkülönbözőbb ötletekkel, hogy sokkal hosszabbnak tűnik a relatív játékideje, de szerencsére ez pozitív és nem negatív hozadéka a megvalósításnak.
Pedig semmi különöset nem csinálnak itt norvég barátaink, mint egyszerűen zenélnek: nincsenek szélvész tempók, extrém vokális teljesítmény vagy éppen hangszeres virtuozitás, hanem csak kiváló dalszerzői képesség és teljes alkotói szabadság. Szinte puritánnak is mondható a korong esztétikája: mind a tartalom, mind pedig a hangzás érzésem szerint szándékosan utal vissza a rockzene aranykorszakára, azaz a hetvenes-nyolcvanas évekre, mégis fényévekre van a retro-trend izzadtságszagú produkcióitól.
Ahogy elődjénél, a "Gastwerso" kapcsán is csak a rövidségét hoznám fel egyetlen hibájaként: túlságosan spórolósnak tartom a Sarke gárdáját, mert számomra kétévente bő félóra bizony kevés a jóból. Az év végi listánkon minden bizonnyal helyet kap ez az egészen egyedi atmoszférájú album, melyet mindenkinek csak ajánlani tudok.
9,5/10