Nem rossz az, amikor a YouTube már ismeri az ember ízlését, s ennek megfelelően dobálja a finomabbnál-finomabb falatokat, csak rá kell bökni egy szimpatikus lemezborítóra, és máris boldog vigyor üli meg arcunkat, már megint milyen jó kis banda van a láthatáron! Ez a helyzet az izraeli Storchi zenekarral is, akik fuvolás progresszív metalban utaznak, s ezzel a különleges csemegék rajongóinak bizonyára nagy örömet okoznak.

Rögtön az elején elmondom velük kapcsolatos meglátásomat: nagy kár, hogy jobbára instrumentális zenét tolnak. Az ének valahogy odakívánkozna minden szerzeménybe. Elkezdtem hallgatni a lemezanyagot, és minduntalan oda lyukadtam ki, hogy énektémák nélkül ez soványka. Pedig dolgoznak rendesen a hangszeresek, pulzál a zenei folyam, de nem annyira izgalmasan, hogy az elég legyen. Aztán a huszadik perc környékén megérkezik végre az ének, amitől komolyabb szintet lépnek, még akkor is, ha a vendégénekesként meghívott May Shemtov (Floor Eight) nem kiemelkedő torok. Ennek ellenére megtesz mindent, amit lehet, és véleményem szerint jelenléte sokat dob a bandán. Ha esetleg ott ragadna a csapatban, és annak állandó énekese lenne, talán a rajongók száma is megnövekedne.

A zenei koncepció így teljes egészében Danielle Sassi fuvolajátékára épül. Valóban jól játszik, nem probléma számára a 6-10 perces számok megtöltése dallamokkal, de a szólói számomra kissé szárazak, sematikusak. Kedvelem a fuvolát, Herbie Mann vagy Yusef Lateef felvételeit is szívesen hallgatom, és szeretem még Jeremy Steig progresszív rock számait, szóval van valamennyi viszonyítási alapom. Ez alapján azt mondanám, ez a fiatal művész még nem igazán kiforrott a hangszerén. Ha fuvolás metal, akkor én inkább a Psychotic Waltz vagy Deadsoul Tribe lemezekre szavazok, még akkor is, ha stúdióhangzásban a Storchi valószínűleg erősebb.

Inspirációt elmondásuk szerint a következő előadóktól kaptak: Dream Theater, Tool, Jethro Tull, Genesis, Animals As Leaders, Focus. Ez így egy elég szép lista, de őszintén szólva én nem hallom egyiket sem a Storchi zenéjében. A Dream Theater teljesen más, a Tool sokkal sötétebb, a Jethro Tull a brit folklórra épült, a Genesis nem volt ennyire népi, az Animals As Leaders lényegesen komplexebb, marad a Focus, amelyik még úgy-ahogy elmegy, mint párhuzam.

A zenekar további tagjai: Itay Carmeli - gitár, Shachar Shasson - basszusgitár, Noam Arbel - dob. Vendégként hallható: Yossi Sassi - gitár, buzuki, Nimrod Eldar - zongora, Alexandra Marcu - cselló, Yuval Gur - hegedű

Nagyon keményen és pattogósan indul a zenei utazás, a Surroundings és a Paracosm energikus világzenei/metal felvételeivel. Hipnotikus távol-keleti motívumok adják át egymásnak a teret, akár még táncolható is ez a zúzás, az első negyedóra szinte elröppen, ezután jön az énekes tétel, az Outside, mely szintén komoly színvonalon tartja az albumot, majd a Midnight érkezik, mely egy állandó basszusfutamra épülő, kissé monoton darab. Ahogy közeledik a zárószakasz, úgy válik laposabbá minden. Az utolsó számnál (Sunrise) már nem sajnáltam, hogy nincs tovább. Ebben zongora is szerepet kapott, és nekem valahogy nem passzol a többi szerzemény hangulatához.

Mondjuk, hogy van 35 perc körüli nagyon erős cucc, mely olyan 8-9 pont körül mozog, de az ének bizony kellene ide, és ehhez jön egy hatos erősségű záró tétel… Nem is tudom. Elég eredeti az alap, látok benne fantáziát, igazság szerint lenne keresnivalójuk a színtéren, de a kidolgozottság még nem az igazi. Miután nagyon fiatal srácokról van szó, akik az első lemezükkel jelentkeztek, és valószínűleg minden támogatásnak örülnek, én megadom nekik azt, ami tőlem jelen esetben a maximum.

7,5/10

Fotó: Yair Abelson