Rozsdagyár

DENNER'S INFERNO - In Amber (2019)

2019. december 14. - chris576

891987.jpg

Michael Denner, a Mercyful Fate alapító gitárosa és a Kind Diamond zenekar egykori oszlopos tagja most a hetvenes évek muzsikái által inspirálva hozott össze egy új bandát Denner's Inferno név alatt, melyben régi zenésztársa, Bjarne T. Holm (Mercyful Fate) csépeli a bőröket, a basszusgitárt Flemming Tranberg kezeli, az énekesi pozíciót pedig Chandler Mogel tölti be.

Idén jelentették be, hogy a Mercyful Fate jövőre turnézni indul, és mivel Denner nem vesz részt ebben (Mike Wead tölti be már régen a helyét), no meg a Denner/Shermann alkalmi projektnek sem lett folytatása (lemezkritika ITT), így tehát neki is kellett valami elfoglaltság, mellyel tovább kamatoztathatja hírnevét.

Arra, hogy az "In Amber" című album koncepciója szándékosan lett-e úgy felépítve, hogy fele-fele arányban vonultat fel átdolgozásokat és vadonatúj szerzeményeket vagy esetleg az alkotói válság, mint nem várt tényező is beleszólt a munkafolyamatokba, természetesen csak Michael és zenésztársai tudnák megadni a megfelelő választ.

Nem titok, hogy a hetvenes évekbeli formációk rám is óriási hatással vannak, viszont egyáltalán nem hoznak lázba az át- vagy feldolgozáslemezek. Érdekességképp elmennek, de ennyi. Nyilván nem ismerem az összes régebbi banda minden egyes dalát, így könnyen előfordulhat, hogy egy átdolgozást saját szerzeménynek gondolok (ez jelen esetben meg is történt volna, ha nem lennék a pontos információk birtokában).

Az viszont mindenképpen elismerésre méltó, hogy nem a rogyásig hallgatott és a nagy többség által ismert klasszikusok kerültek fel a lemezre, hanem a kevésbé népszerű darabok kaptak helyet az albumon. Az anyag a Montrose Matriarch című átdolgozásával indít: a zakatolós riffeken nyugvó tétel kiválóan át lett gyúrva, ebben az új köntösben szinte még jobban megdörren, mint az eredeti verzió.

A sabbathos, doomos Fountain Of Grace-t Denner horrorfilmek iránti rajongása ihlette. Jól sikerült darab, ehhez kétség nem férhet. Az eddigi két dal alapján olyan érzés fogott el, mintha a chicagói Trouble dörgölte volna az orrom alá ezeket a tételeket. Allan Holdsworth Up And On című szerzeménye a következő a sorban: kiválóan illeszkedik az előző két dalhoz, itt is nagyon elkapták a fonalat, hangulatos, jól sikerült átdolgozás.

A Sometimes egy saját dal, melynek alapja egy koppenhágai gitárszemináriumon Hank Shermann zenésztársával közösen eljátszott gitárriff, mely köré végül Denner felépítette ezt a dalt. Nem rossz, nem rossz. A Taxman (Mr. Thief) Cheap Trick-dal alatt viszont már csökken a színvonal görbéje: ez a nóta egy kissé kilóg a többi közül. A Veins Of The Night fifikás riffje nagyon ütős és a Run For Coverben is tulajdonképpen a riff dominál.

A továbbiakban még három dal képviselteti magát, melyek közül már csak a Trapeze Loser című dalát emelném ki, mely szintén nagyon jó választás volt Dennertől, hatalmasat szól. A negyvenhárom perces, tíz dalt felvonultató "In Amber" lemez a Mighty Music gondozásában jelent meg 2019. november 15-én. Az anyagot bátran merem ajánlani bármely hard rock vagy heavy metal kedvelőnek. A hangzása kiváló, a dalok jók, a borítója viszont pocsék. Ha a következő albumra legalább az itt szereplő saját dalok színvonalát tudják hozni, akkor abból nagy baj nem lehet. 

8,5/10

234497.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9515352338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása