Előtúrtam még egy lemezt a 2019-es év terméséből. Ezt sem mostanában hallgattam, még a nyár végének felfedezése volt, szóval kicsit fel kellett belőle készülnöm, hogy részletesebben ajánlhassam. Nagyjából egyszemélyes zenekar, az olasz Gioele Valenti produkciója a JuJu, és mivel a főnök Szicíliában, Palermoban él, jobb az óvatosság. Nem fogom nagyon lepontozni, biztos, ami biztos alapon, de szerencsére egyébként sem kell visszafognom magam, mert jó kis anyag ez, még ha elég rövidre szabták, akkor is.
40 és fél percig élvezhető az album (plusz két másodperc) és bár csak hat szerzeményt takar ez az időtartam, azok nem piskóták, van bennük esemény bőven. Talán túl sok is a jóból. A hatvanas-hetvenes évek pszichedelikus hangulata találkozik a dream poppal, a kásás-zajos gitárhangzás a hipnotikus énekkel, de előfordul szaxofon, hegedű (vagy valami vonós szerszám) és rengeteg gépi hang is a felvételekben.
Az a jó ezzel az eklektikus zenei világgal, hogy mindenféle jelzőt és stílusmegjelölést lehet rá mondani, például nevezik krautrocknak, experimentális rocknak, fuzz/stoner rocknak is, és talán ez utóbbi a legmegfelelőbb, bár azt, hogy végeredményben rocknak vagy popnak szánja Valenti a zenéjét, nehéz lenne eldönteni. Talán mindegy is, a lényeg, hogy nagyon jók az énekharmóniák, tartalmas, mozzanatokban bővelkedő, sokrétű a muzsika. Elsősorban egy elvont, lebegős hangulatot ad át a zenehallgatónak, olyasmit, amilyet a korai Kraftwerk is művelt, még a nemzetközi befutása előtt, csak a hangszerelés jóval dallamosabb, hogy azt ne mondjam, slágeresebb.
A hosszasan kígyózó, ködből kibontakozó szerzeményekről nekem egy svéd zenekar neve ugrott be, a nevük GOAT (így nagybetűvel), és nem tudom, mennyire ismertek, de szintén nehezen behatárolható, hipnotikus énekkel fűszerezik a dalaikat, csak lényegesen keményebbek, és gitárcentrikusabbak. Érdemes rákeresni a GOAT lemezekre és főleg a koncertekre, mert nem mindennapi maskarában nyomulnak.
De vissza a JuJu lemezéhez! Azt hiszem, sőt tudom, hogy a Rozsdagyár olvasóknak harmatos lesz ez a kiadvány, mert nincs igazán súlya a tételeknek, nem dörrennek meg sem a dobok, sem a gitárok, és néhány számukra, ha egy szóval kellene jellemeznem azokat, azt mondanám: rock-diszkó (I’m In Trance, Motherfucker Core). Ez persze nem fogja őket túlságosan sok olvasó szívébe röpíteni, na de ha hozzáteszem, hogy a jobbik fajtából, akkor talán kapnak valakitől egy esélyt. Az pedig majd élőben kiderül, mennyire ütős a produkció, hiszen 2020 augusztusában a JuJu is fellép a Fekete Zaj Fesztiválon, Magyarországon. Ott majd meg lehet hallgatni ezeket a számokat teljes bandás hangszerelésben.
Aki a pörgős, táncolós darabokat nem sokra értékeli, ugorjon rögtön a negyedik tételhez, a címe If You Will Fall. Ez mutatja a JuJu másik arcát, amelyet jóval többre tartok, ebben még némi Pink Floyd-hatást is vélek felfedezni, bár ezzel vigyáznom kell, mert éles tollú kommentelőim már hegyezik magukat arra, amikor a szent legendát bárki közönséges halandó zenéjéhez hozzá merem mérni, ennek ellenére mégis azt mondom, merítettek belőlük is.
Az már más kérdés, hogy rögtön az utána következő dalban (God Is A Rover) már inkább a britpop jön elő, az olyan bandák világa, mint a Stone Roses, a Charlatans és hasonlók. Kevés embernek fog tetszeni ez a fajta változatosság, szerintem mégis van benne érdekesség, mert ilyen arányaiban nem keveri más a műfajokat, és bizonyos mértékben még a szintis klimpírozás is lehet elviselhető, sőt szép is.
Az utolsó dal mutatja be a legkomolyabb, legsötétebb tónusát a társulatnak, ebben szaxofondallamok keverednek a lepattant, füstös csehók hangulatával. A gomolygásból végül egy kíméletlenül belépő dobgép hangja szakít ki, mely egyszer csak eltűnik és a hipnotikus gitár-szaxofon massza viszi tovább a drum’n bass, downtempo vagy inkább chill-out stílusjegyeket.
Nem ez volt a tavalyi év legütősebb lemeze, de még most is zavarban vagyok, hogy mégis hova soroljam? Az egyetlen biztos pont, hogy az erősen ajánlott hallgatnivalók közé. Aztán majd az idő eldönti, merre is fog irányulni a banda szekere. Személy szerint nem bánnám, ha szigorodnának kissé, és az élő hangzás uralkodna a gépek felett.
7/10
