Naiv: sok mindent jelent ez a szó, egyszerre lehet negatív és pozitív értelemben is használni. A mindennapokban a naiv szóval utalhatunk egy tiszta, romlatlan minőségre, de éretlen, gyermekes személyiségre is egyúttal, mely nem tud vagy éppen nem akar az élet realitásával szembesülni és egyfajta ártatlan tudatlanságban éli világát. A képzőművészetben azonban azokat az alkotókat sorolják a naiv művészek közé, akik mindenfajta formális képzettség, gyakran a legalapvetőbb szakmai ismeretek nélkül hozzák létre gyermekies, sokszor a primitív népek művészetéhez hasonló műveiket.
A naiv művész jelző legtöbbször minőségbeli ítéletként hangzik el és ez az esetek többségében helytálló is. Nagyon kevés olyan autonóm, autodidakta alkotót ismerünk, akinek olyan erős saját víziója és művészi ereje volt, hogy ezek révén le tudta küzdeni, illetve el tudta feledtetni a képzetlenségből, az ismeretek, az alkotói közösséghez tartozás hiányából fakadó hátrányait. Ugyanis - főleg a képzőművészek - a mestereik, iskoláik, kortársaik nélkül szinte a semmiben, a teljes elszigeteltségben lebegnek, megfosztva magukat a támogatástól, a kreatív társaságtól és együttléttől, valamint a közös tanulástól.
Az elszigeteltségnek természetesen ugyanígy megvannak az előnyei is: a művészi trendek és divatok, a tanult manírok és mesterségbeli sallangok tudatos vagy tudattalan hiánya segít megőrizni az egyediséget, a csak az adott alkotóra jellemző formális és tartalmi jegyeket. De a hiányt sosem vagy csak hatalmas erőfeszítések árán lehet leküzdeni, ennek a szakmai kívülállóságnak az érzete pedig mindig ott marad mindenkiben, de leginkább a hivatalos szakmai körök állandó hivatkozási pontjaként funkcionál.
Kátai Tamás, a Thy Catafalque szülőatyja és egyszemélyes működtetője kilencedik soralbumát is "Naiv" cím alatt jelenteti meg az immár házi kiadójává vált francia Season Of Mist égisze alatt január 24-én. A fenti gondolatmenet alapján azonnal a Rocksuli című Jack Black-film és az annak nyomán az egész világon végigsöprő rockzeneipari tanintézmény-alapítási láz jutott az eszembe (hazánkban is működik már több ilyen rockiskola). A hangszeres tudás átadása és elsajátítása az egy dolog, de számomra a rockzene a fenti értelemben alapvetően naiv műfaj, mert a formális képzés (rockelmélet, rocktörténet, rockanalízis, stb.) pontosan azt ölné ki az egészből, ami miatt szeretem. Arról nem is beszélve, hogy a saját indíttatásból történő megismerést és annak örömét semmilyen szabványosított oktatás nem tudja kiváltani.
Igazán senkit sem akarok megsérteni vagy akárcsak negligálni a magyar vagy éppen a nemzetközi rockszíntérről, de ha Kátai Tamás önmagát naiv művészként definiálja (hiszen valahol önvallomás ez, valljuk be), minek nevezzük a pályatársait? Aki ismeri a Thy Catafalque lemezeit és az azokról írt kritikáinkat (ezek ITT, ITT és ITT olvashatók), az tisztában van azzal, hogy hova is helyezzük el a Makóról Edinburgh-be elszármazott, majd egy-két éve újra Magyarországon élő alkotót a hazai zenei életben.
Ha jellemeznem kéne az új korongot, akkor egyfajta letisztult, klasszicista megközelítésű anyag képe jelenne meg előttem, mely nyugodtabb, szelídebb, mint elődei voltak. Nyoma sincs itt a "Sgùrr" hideg, metsző, éles ridegségének vagy éppen a "Meta" szikár metaldarabjainak (Mezolit, Ixión Düün, Uránia): ilyen értelemben a "Naiv" a 2018-as "Geometria" nyílegyenes folytatása.
A magyar népzenei elemek még hangsúlyosabban vannak jelen (számomra az egész album egyik legvarázslatosabb tétele az Embersólyom című Kaláka-feldolgozás) és olyan társstílusok elemei is felbukkannak itt, mint a dzsessz, a pop-rock vagy éppen az elszállósabb ambient. Ez a fajta eklekticizmus azonban egyrészt már ismerős és elvárt lehet minden TC-rajongó részéről, másrészt mindez olyan szerves egésszé áll össze, hogy egyetlen másodpercre sem szálazhatók szét a különböző alkotóelemek.
Kátai Tamás társai is ezt az összefoglalás-jelleget erősítik: Vasvári Gyula (Perihelion) és Horváth Martina (ex-Niburta, Nulah) szokásos jelenléte mellett Réti Badó és Kónya Zoltán is feltűnik az egykori Gire soraiból, míg Pál Zoltán, a Sear Bliss harsonása a Tsitsushka című tételben szerepel. Ez utóbbi dal okozta az egyik legnagyobb meglepetést az albumon: a leginkább a Másfél zenei világára emlékeztető darab olyan dzsesszes elemeket is tartalmaz, melynek szaxofon-részei a '80-as évek ikonikus tévésorozatának, a Lindának a főcímzenéjét juttatták eszembe.
A nyitó A bolyongás ideje kissé Satyricon-ízű kezdőriffje, a Vető disszonáns deathes alapatmoszférája, mely aztán komplex monstrummá érik, azért jelzi, hogy a metalos él nem tűnt el a Thy Catafalque világából. Azok a játékos betétek vagy hangulatok azonban, melyek a "Róka hasa rádió" korszakából kúsztak be ismét a "Geometria" korongra, most mintha hiányoznának és ezek helyét inkább a különböző stíluskalandozások vették át.
A "Naiv" lemezcím ellenére rendkívül érdekes megfigyelni, hogy hogyan válik mindenféle téren egyre kiforrottabbá Kátai Tamás művészete: a korongok érezhetően egyre jobban szólnak, a zenei világ egyre letisztultabb, mégis megőrzi mindazokat a jellemzőket, melyek miatt a Thy Catafalque teljesen egyedi ízt képvisel nemcsak a kortárs magyar, hanem a nemzetközi színtéren is.
Nagyon nehéz ezt megfogalmazni: minőség terem itt, méghozzá bőséggel és mindenki számára könnyen megragadható módon, de ahogy már előző lemeze kapcsán, most is úgy érzem, hogy leginkább hozzánk, magyarokhoz szól ez a zene. Rendkívül szerencsés helyzetben vagyunk: a Thy Catafalque dalai számtalan olyan utalást, többletjelentést, addicionális réteget tartalmaznak mind szövegükben, mind pedig dallamvilágukban, melyeket csak mi érthetünk, csak a mi emlékeinket idézik fel, máséit nem. Egy amerikai vagy német hallgató csak a szép és számára egzotikus melódiákat élvezheti itt, de mi a saját múltunk, kultúránk esszenciáját, Kátai Tamás látásmódján keresztül megszűrve.
Egy vele készült interjúban olvastam, hogy körülbelül másfél évvel ezelőtt hazaköltözött Skóciából és Budapesten él. Egy alkotóra mindig alapvető hatással van környezete: ez a "Sgùrr" korong kapcsán volt talán esetében leginkább érezhető, melyen a hideg északi tájak uralták a dalokat. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyenek lesznek a soron következő lemezek, melyek majd újra itthon, az egy bő évtized alatt mindenféle értelemben gyökeresen megváltozott Magyarországon készülnek.
9,5/10
Fotó: Kudlik Gyöngyi
