Hát, ez bizony nem egy kimondott sikertörténet: Victor Smolski fehérorosz gitármágus ugye anno a német heavy metal csapat, a Rage sorait erősítette egészen 2015-ben történt távozásáig. A zenész nem sokat teketóriázott, hanem még abban az évben összerántott egy afféle B-ligás szupergroupot Almanac néven három énekessel és 2016-ban, majd 2017-ben ki is adott két sorlemezt (kritikáink ITT és ITT olvashatóak). Ezek azonban nem igazán rengették meg a nemzetközi metalszínteret, hogy finoman fogalmazzunk. Ennek fényében érthető, hogy a tagság jelentős része diszkréten odébbállt, így Smolski szinte egyedül maradt és a semmiből hozta vissza projektjét.
A mellette máig kitartó Jeannette Marchewka énekesnő oldalán korábban David Readman (Pink Cream 69, Tank) és Andy B. Franck (Brainstorm) fárasztotta a hangszálait a csapatban, de ők 2018-ban kikerültek a képből, csakúgy mint a többi hangszeres és mára a hölgyet nem számítva egy teljesen új felállás képezi az Almanac legénységét.
A stílus nem változott: power metal, mely alapvetően Victor Smolski tényleg figyelemreméltó gitártudására épít. Kiváló szólók és ötletes, szikár, néha szinte thrashes ízű riffelés, melyet helyenként nagyzenekari, szimfonikus hangszerelés egészít ki, hogy az egész kapjon egyfajta epikus, filmzenés hangulatot is. Sok banda játssza ma ezt a zenét, de a fehérorosz zenész óriási rutinja és képzettsége messze kiemeli őt a mezőnyből.
A probléma azonban az, hogy csak őt. Egy fecske nem csinál nyarat: sajnos erre a produkcióra tökéletesen igaz a jól ismert magyar közmondás. Az újonnan érkezett és szinte ismeretlen Patrick Sühl teljesen fantáziátlan, karakter nélküli torok és ami a leginkább szembe-, illetve fülbetűnő, hogy az énektémák köszönőviszonyban sincsenek a hangszeres részekkel és ezerszer hallott dallamfordulatokkal van telis-tele az egész lemez.
Amikor Smolski gitárja megdörren, akkor azonnal felkapjuk a fejünket: iszonyatosan húzós, dinamikus, erőtől duzzadó riffeket pakolt fel szinte minden dalra és a szólói is önálló, felismerhető jellegzetességekkel rendelkeznek, melyeket tényleg jó hallgatni. Amikor azonban megérkezik az ének, egyből két-három szinttel csökken a minőségmutató.
Nagyon kiábrándító az egész és egy idő után roppant frusztrálttá váltam, mert hiába indul izgalmasan minden egyes nóta, a teljesen fantáziátlan, klisés vokáltémák totálisan kiölik a lelket mindenből. A kegyetlenül sodró zúzást rendre megakasztják a kvázi-operás, melodramatikus, fárasztó vagy egyszerűen csak neoprimitív dallamok.
Mintha az Almanac csapata nem tudta volna eldönteni, hogy most pontosan mi is az irány: szinte egyetlen nóta sem tudja kifutni a saját természetes ívét, melyet érzésem szerint minden hallgató érez is belülről. Mindig jön valami bosszantó kitérő vagy zenei kanyar és ezzel oda is a műélvezet.
Gyakorlatilag az összes szerzemény ilyen, nem is érdemes egyenként kivesézni ezeket. Pedig Smolski iszonyatosakat teker, de nagyon érezni, hogy hozzá hasonló tehetséggel rendelkező frontembereket és/vagy dalszerzőket egész egyszerűen nem sikerült maga köré gyűjtenie.
Elnézést kérek az olvasótól, mert ahogy most visszabogarásztam az előző két korongról írt kritikámat, pontosan ezeket a hiányosságokat írtam le ott is. Pedig semmiféle prekoncepcióval nem rendelkezem az Almanac produkciójával, pláne nem Victor Smolski tehetségével szemben, sőt. Mindig várom, hogy na most, végre sikerül bizonyítania. De sajnos nem ez a helyzet: ha valaki sorban harmadjára is pontosan ugyanazokat a hibákat véti és ugyanazokkal a hiányosságokkal küzd, akkor ott nem külső tényezőkben van a hiba.
Fájó kimondani, de Victor Smolski esetében az lehet a helyzet, hogy kiváló háttérember és gitáros, de önállóan nem tud elvinni a hátán egy zenekart. Nincsenek társai és mindig valahogy valami félkész termék kerül ki a kezei közül. Ez nem is derülhetett ki, amikor a Rage soraiban zenélt, hiszen ott Peavy vitte a dalszerzői feladatokat és csapatban kiválóan együtt tudtak dolgozni, de most már sokadjára válik egyértelművé, hogy ez így kevés lesz. Ez tényleg csak B-ligás projekt, annak minden hátulütőjével és problémájával együtt. Kár érte.
6,5/10
