A Spock's Beard-tagokból verbuválódott amerikai Pattern-Seeking Animals tavaly megjelent debütáló nagylemeze (kritika ITT) nagyjából az újkori Yes által lefektetett, populárisabb prog-rock alapokra építkezett, és mondhatni, hogy végeredményben legalább annyira jól sikerült, mint a progresszív rock-óriások legutolsó stúdióalbuma. Jómagam nem hallgattam agyon a lemezt, de a mostani beszámolóm kapcsán ismét előkerült és jólesett újból elmerülni benne.
A Yes arculatváltása rengeteg ősrajongónál kiverte a biztosítékot, nem igazán vette be a gyomruk a könnyedebb, populárisabb iránymódosítást. A Pattern-Seeking Animals hozzájuk képest sokkal előnyösebb helyzetben van, ők ugyanis már eleve ezen a vonalon kezdtek el mozgolódni, szóval nem lehet a fejükhöz vágni azt, hogy letértek az útjukról vagy eladták magukat. Az új Pattern-Seeking Animals-lemez pontosan ott folytatódik, ahol az előző véget ért.
Érdekesen olvadnak egybe a játékos prog-rock és a populárisabb soft rock témák az albumon, tulajdonképpen mindkét rajongótábornak az igényeit maximálisan kielégítve. Hatalmas örömzenéléseknek adnak teret egyes dalokban, szinte látom magam előtt, ahogy a hangstúdióban állva a zenészek fülig érő szájjal játsszák fel ezeket a témákat.
A lemezanyag hat vegyes hosszúságú szerzeményt tartalmaz, az ötpercestől egészen a tizenhét percesig. Nekem a legjobban a basszeros, Dave Meros játéka tetszik, élmény hallgatni, ahogy a négyhúrost kezeli. De a John Boegehold által feljátszott hetvenes éveket idéző billentyűs részek is nagyot dobnak az összképen. A szólógitár lágy húrokat penget, nincsenek kőkemény riffek, inkább az ízes, játékos gitártémák dominálnak.
Az InsideOut Music gondozásában 2020. május 15-én érkező "Prehensile Tales" című nagylemez szintén nem dalközpontú, sőt, eleinte egybefolyik az egész, ugyanis a hosszabb lélegzetű, rendkívül zenei darabok rengeteg finomságot tartalmaznak és mire minden a helyére kerül a hallgató fejében, addigra valószínűleg jó pár hallgatáson túl lesz már az illető. Nem jellemző a korongra az öncélúság és a virtuozitás, ennek ellenére mégsem egy könnyen emészthető anyag.
A bemutatkozó nagylemezükkel párhuzamba állítva túl sok változás nem érzékelhető, hasonlóan magas színvonalon mozog ez is, s bár nem korszakalkotó remekmű, de magasan az átlag prog-rock lemezek fölé emelkedik. Nagyon kíváncsi leszek, hogy más rockzenei szaklapok hogyan vélekednek majd róla. Nekem mindenesetre elnyerte a tetszésemet, annak ellenére is, hogy egyelőre még barátkozom vele.
Aki szereti a felhőtlen, életvidám, játékos és sokszínű progresszív rock muzsikát, annak feltétlen meg kell ismerkednie a Pattern-Seeking Animals munkásságával. A mostani negatív, kaotikus időszakban igazán felemelő, lélekerősítő zenei táplálék a "Prehensile Tales". A borítója pedig zseniális. Számomra egyenértékű a debütlemezükkel, és ezt a pontszámom is tükrözi.
8,5/10
Fotó: Kristina Bakrevsky
