Négy neves amerikai zenész (Bobby "Blitz" Ellsworth, Mike Portnoy, Phil Demmel és Mark Menghi) 2019 nyarán BPMD néven alakított zenekart és a kedvenc amcsi bandáinak kevésbé ismert zeneszámaiból válogatott össze tízet, mely anyag a Napalm Records gondozásában látott napvilágot 2020. június 12-én "American Made" címmel.

A névsor impozáns, de számomra érthetetlen, hogy miért nem inkább saját dalokkal próbálkoznak; ennek így semmi értelme szerintem. Az ilyen jellegű örömzenéléseknek megvan a maga helye, például a próbaterem, ne adj' Isten egy-egy élő koncert, de lemezen kiadni, hát...

Az viszont mindenképpen dicséretet érdemel, hogy legalább nem a már milliószor feldolgozott sikerszámokat rögzítették, hanem szándékosan az ellenkező irányba indultak el. A kiszemelt előadók mondjuk nem éppen az ismeretlen kategóriába esnek, mindenesetre nem a legnagyobb slágereket választották ki tőlük.

Bobby különleges, megosztó énekstílusát nagy nehézségek árán sikerült megkedvelnem: ma már egész jól elboldogulok vele, de ahogy a lemezt felvezető monológjába azzal a mindent elsöprő intenzitással belekezd, az valami borzalom. Amikor először meghallottam, szó szerint hátrahőköltem és majdnem összecsináltam magam. Ezt igazán lehagyhatták volna...

A zenészek természetesen hozzák a tőlük megszokott magas színvonalat, nem is ezzel van baj, hanem inkább azzal, hogy nem saját szerzeményekkel kényeztetik a hallgatót. Mivel nem az összes dal eredetijét ismerem, így számomra is jutott azért valamicske az élvezeti faktorból.

A mindenhol (is) játszó dobmágus, Mike Portnoy ezúttal más terepre tette le a névjegyét, hiszen ő többnyire a prog-rock műfaj keretein belül alkot(ott) (na jó, olykor hard rockban is utazik). A Vio-lence és a Machine Head soraiból érkezett Phil Demmel is más síkon kamatoztatta eddig a tehetségét; a Metal Allegiance-ben megismert Mark Menghi pedig szintén más vonalról érkezett.

A kiválasztott előadók: Ted Nugent, Aerosmith, Cactus, ZZ Top, Lynyrd Skynyrd, Blue Öyster Cult, Van Halen, The James Gang, Mountain, Grand Funk Railroad. Ezek között vannak jól és kevésbé jól sikerült átdolgozások is, nyilván nem csak rajtuk múlt a dolog, mert ha a dalok eredetije között szerepelnek gyengébb darabok, azzal ők sem tudnak nagyon mit kezdeni.

Továbbá az sem egy utolsó szempont, hogy nem ültették át ezeket a dalokat thrash metalba, mert azzal csak még inkább a széllel szemben vizelnének. Már így is eléggé mélyre nyúltak a darázsfészekben ezzel a feldolgozáslemezzel, hogy finoman fejezzem ki magam.

Összességében szemlélve a dolgokat, nem lett olyan rossz a végeredmény, csak nehéz megbocsátanom nekik, amiért saját szerzemények helyett ezt kaptuk tőlük. Ha a jövőben még egyszer lemezfelvételre adják a fejüket, akkor remélem, hogy saját kútfőből dolgoznak majd.

8/10