Videológia-rovatunk vendége ezúttal az Enigmatic Infinity nevű egyszemélyes progresszív metal formáció főnöke, Tombor Nándor volt. Vele már készült interjú a legutolsó lemeze kapcsán (a riportot ITT találod, az albumról pedig ITT olvashatsz kritikát).
Soft Machine - The Tale Of Taliesin (1976)
A canterbury-i szcénát természetesen ismerem, bár csak hellyel-közzel hallgattam, ugyanakkor a Soft Machine az egyik kedvencem az ide tartozó zenekarok közül. Érdekes, hogy a nagy alapműnek tartott "Third" albumukat sose bírtam végighallgatni, mert bár bírom az elborult dolgokat, az még nekem is sok volt. Így kijelenthető, hogy leginkább a késői korszakuk áll közel hozzám, azon belül is az Allan Holdsworth szereplésével készült "Bundles" album, mely pont eggyel korábbi, mint amin a Tale of Taliesin található. Ettől függetlenül ez egy remek kis dal, kár hogy ilyen rövid. A videó meg gyakorlatilag a korszaknak megfelelő zenélős anyag, szintén a korszaknak megfelelő fizimiskákkal.
8/10
Dream Theater - Lie (1994)
A Dream Theater életem egyik legmeghatározóbb zenekara, gyakorlatilag ők vezettek el a prog világába, ráadásul az "Awake" a kedvenc albumom tőlük...viszont pont a Lie az a dal, mely annyira soha nem tudott közel kerülni hozzám. A progosabb nótáikhoz képest szerintem nem elég progos, a zúzósabb opusaik közül helyből tudnék erősebbeket mondani, azt viszont nem tudom elvitatni, hogy a gitárszóló kiemelkedő, emlékszem anno konkrétan nem is értettem, hogy ilyet egyáltalán hogy tud ember eljátszani. A klip viszont nagyszerű, sokszor néztem meg, mindig öröm látni kedvenc prog-titánjaimat erejük teljében!
9/10
Nile - Enduring The Eternal Molestation Of Flame (2012)
Imádom a Nile-t, talán nincs is olyan albumuk, amelyeket kevésbé szeretnék, így az "At the Gate of Sethu" is sokat pörgött nálam, ahogy ez a dal is. Azt is szeretem a Nile-ban, hogy nem csak a zenében, de a körítésben is remekül meg tudják idézni az ókori egyiptomi/sumér/stb. világot, és ez a videóikon is masszívan érződik, így ezen is.
9/10
Greenslade - Bedside Manners Are Extra (1973)
Bevallom férfiasan, róluk még soha nem hallottam, pedig viszonylag képben vagyok a '70-es évek prog zenekaraival...ezek szerint annyira mégsem. A dal maga egyébként nem rossz, bár egy-két hallgatás után sem éreztem magamhoz annyira közelállónak. De azért egy esélyt adok a bandának, és ráfülelek majd valamelyik albumukra! Így ezt a klipet a korrektség jegyében nem is pontoznám.
Belphegor - Necrodaemon Terrorsathan (2020)
Kedvenc dalcímem ever! A labanc sátánfattyak albumait is elég sokszor hallgattam, főleg a gimnazista koromban zajló blacker korszakom alatt, és ha jól tudom, ez egy újravett változata a hírhedt eredetinek. Továbbra is szeretem, továbbra is ideális háttérzenének tartom misékhez, keresztelőkhöz, és továbbra is főként a démon-apáca csajszi miatt tartom kiemelkedőnek a klipet.
8/10
Pink Floyd - High Hopes (1994)
Szégyen, nem szégyen, a "The Division Bellt" soha nem hallgattam a Floydtól, inkább a '70-es évekbeli albumaik pörögtek, így ezzel a dallal is most találkoztam először. Remélem, hogy nem sértek meg ezzel senkit, de míg a dal maga tetszett, a videót (a tagadhatatlanul művészi megvalósítása ellenére, amit értékelek) kissé unalmasnak találtam. De az vitán felül áll, hogy klasszikusról van szó, mely az én megítélésem ellenére is milliók kedvence, így ez semmit nem von le az értékéből.
7/10
Lonely Robot - The Boy In The Radio (2015)
Az elmúlt években lépten-nyomon összefutottam a Lonely Robot nevével, viszont mindeddig nem jutottam el odáig, hogy bele is hallgassak. Első blikkre kellemesen slágeres és egy-két refrén után dúdolható a zene, jó a klip is, de különösebben nem érzek ellenállhatatlan vágyat, hogy behatóbban is megismerkedjek John Mitchell ezen projektjével. Vagy ki tudja. A biztonság kedvéért meghallgatom még egyszer.
Ray Alder - Crown Of Thorns (2019)
Érdekes a viszonyom a Fates Warninggal, gyakorlatilag úgy imádom azt amit csinálnak, hogy soha nem hallgattam ronggyá egy albumukat se, tipikus "szeretném őket elborult aggyal imádni, de valamiért nem megy" viszony ez. Ugyanígy vagyok a Redemptionnal is, viszont Ray Alder szólóalbumát még nem hallottam, ez az első találkozásunk. Roppant kellemes, top minőségű dal, és a klip is jó, én leginkább azokat a videókat szeretem, ahol főként az előadókat mutatják, némi sztoris körítéssel, de arányaiban az előbbi felé billenve. Alder úr ezennel felkerül a listára, bele fogom ásni magam az albumába.
8/10
Arch/Matheos - Tethered (2019)
Ami a FW-re igaz nálam, annak szöges ellentéte az Arch/Matheos, szerintem nincs ember az országban, aki nálam többet hallgatta volna a 2011-es első albumot, és a második is a várakozásoknak megfelelően tökéletes lett, nem bírok nem mosolyogni a hallgatása közben. A klip is szuper, itt is pont jó az előadó-sztori arány.
9/10
Opeth - Era (2016)
Tudni kell, hogy az Opeth nálam top 3-as banda, ráadásul azok közé tartozom, aki ugyanúgy imádja mind az újabb, prog rockos dolgaikat, mind a régi hörgős vonalat. Magam ellen fogok beszélni, de szerintem az ő zenéjükhöz vastagon jobban illenek a teljes mértékig művészi megvalósítású, álomszerű, elborult képi világú videók, mint ez is, vagy az egyik kedvencem, a The Devil's Orchard. A zenéről kár is szót ejteni, nálam nem létezik az, hogy gyengébb Opeth-dal.
9/10
