Rozsdagyár

SURMA - The Light Within (2020)

2020. december 03. - Kovenant

surma-thelightwithin-cv-3k.jpg

Nem is tudom, hogy a szimfonikus metal alstílusa mikor állt bele a földbe: a kétezres években járt csúcsra ez a szcéna, köszönhetően gyakorlatilag egy személyben a finn Nightwish zenekarnak. Sikerük nyomán százszámra alakultak meg az operás hanggal megáldott énekesnők vezette bandák és volt olyan időszak, hogy a csapból is az ilyen dalok folytak. Aztán észrevétlenül megváltozott valami: a nevesebb csapatok szépen lassan átnyergeltek pop metal együttesekké és mára klasszikus, a hősidőkben megismert vonalú produkciókkal alig-alig találkozunk.

Ez persze nem újdonság: a popzene olyan mértékben hatja ma már át a fősodorbeli metal világát, hogy csak kapkodhatjuk a fejünket. Mindenhol ott van ennek a hatása: power metal (Beast In Black), metalcore és post-hardcore (Architects, no meg szinte az összes hasonszőrű brigád), deathcore (BMTH, ha egyáltalán érdemes még ide sorolni őket), illetve a nettó pop metal zenekarok (Amaranthe és társaik). Rettenetesen kíváncsi vagyok egyébként, hogy mikor érkezik meg a black, a death, a doom vagy éppen a thrash metal színtérre ez a nyavalya és miféle istencsapása képében.

A Metal Blade kiadó jelentette meg november 6-án a Surma nevű projekt debütalbumát "The Light Within" címmel, mely a színtér legújabb hajtása. A formáció Victorie Surmová cseh énekesnő és Heri Joensen közös munkája. A hölgy a Bohemian Metal Rhapsody nevű cseh metalrevüből lehet ismert, míg Joensen a Týr énekes-gitárosa és itt is a fő dalszerző. Bevallom, nem igazán értettem, hogy pontosan mit is keresnek a Metal Blade berkein belül, aztán rájöttem, hogy árukapcsolás történhetett, mivel a Feröer-szigeteki zenekar is náluk dolgozik, így némi finanszírozásért cserébe minden bizonnyal nem okozhatott gondot a korong megjelenése.

Az kétségtelen, hogy minőségi produkcióval van dolgunk: egyrészt egyáltalán nincs jele a bevezetőben is kivesézett pophatásoknak. Sem a dalokban, sem pedig az énekesnő hangjában nem találjuk ennek a leghalványabb nyomát sem és ez már önmagában hatalmas pozitívum manapság. Victorie Surmová rendkívül kellemes és erőteljes vokálja viszi a hátán a zenét, mely jól egyensúlyoz a dallamos, ártalmatlan power metal és a bombasztikus szimfonikus hangszerelés között.

Érdekes az is, hogy a Surma bevallottan a rövid, három-négyperces, rádióbarát slágerformátumban hisz és erre is helyezi a hangsúlyt, azaz a Nightwish legújabb korszakának negyedórás, filmzenésen összetett nótáira itt ne is számítsunk. Ez is ad egy gördülékeny ritmust az egész albumnak, ami nagyon jót tesz az újrahallgathatóságának. A nyitó ás záró instrumentális, monumentális hangszerelésű átkötéssel együtt tizenhárom tétel sorakozik a lemezen, mely ezzel együtt is negyvenhét perc mindösszesen, azaz nincs túlbonyolítva semmi.

A csapat jól és be kell vallani, meglehetősen csínján bánik a szimfonikus bombaszttal: habár a vonósok állandóan ott szöszmötölnek a háttérben, illetve a kórusok is duruzsolva próbálják kihangsúlyozni a refréneket, még sincs az az érzésünk, hogy a cukormáz és a mézes töltelék a torkunkat kaparja. Ez jórészt a tempós, kétlábdobos ütemeknek, a jó gitárszólóknak, illetve a nóták dallamérzékenységének köszönhető.

A nyitó Reveal The Light Within, Like The River Flows és Fire And Wind tényleg sodró erejű dalok, ezek hatását a későbbiekben már nem nagyon tudja megközelíteni egyetlen tétel sem. Megkapjuk a kötelező jellegű power balladát a Desire és az Emptiness (Is No More) képében, melyek korrekt, de nem különösebben emlékezetes lírák. 

A lemez második fele azonban kissé elszürkül, a nóták egybemosódnak, sajnos ide már nem sikerült olyan kiugró számokat írni, de egy debütalbumnál ez bőven megbocsátható. Ha összehasonlítom a nagy stílusalapító, a Nightwish idén áprilisban megjelent új korongjával (lemezkritikánk ITT olvasható), a Surma bemutatkozása sokkal izgalmasabb, kellemesebb hallgatnivaló. Érzésem szerint a finnek a fél karjukat odaadnák, ha sikerülne nekik hasonló színvonalú, slágeres dalokat írniuk, melyekre már évek óta képtelenek. 

Habár nem vagyok a szimfonikus metal célközönsége (hogy finoman fogalmazzunk), ez a színtér kétségtelenül igényesebb, színvonalasabb produkciói közé tartozik. Néha kicsit sok a habosítás, a körítés, de a fémes alapok és a kifejezetten jól megírt dallamok, no meg Victorie Surmová bőven elviszik a hátukon az anyagot. Soha rosszabbat!

8/10

surma_band_photo_2020.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8016315900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása